Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

119. Döntés

Hope szemszöge

A nap már lemenőben volt, ahogy a szél is egyre inkább fújt az üres temetőben. A sír előtt álltam, ahol Bucky neve szerepelt, de mégis üres volt. Már csak egyedül álltam itt. Mindenki más tisztes távolságot adott, hogy...hogy mit is tegyek?

Egy nagyot sóhajtottam. Olyan érzésem volt, mintha a szavak, amiket nem mondtam ki mégis itt lebegnének hangosan kimondva. Az elmúlt két hét nehézségei, a gyász és a fájdalom elviselhetetlenné vált bennem. Lehajoltam és a csípős, hideg sírkőre helyeztem a kezem. Elérkezett a pillanat, hogy elengedjem őt.

Lehunytam a szemem, ahogy megrohantak a közös emlékek. Minden pillanatot a szívemben fogok őrizni. Majd ezeket felváltották azok a gondolatok, az öröm és a boldogság, amit együtt akartunk felépíteni. Végig húztam az ujjam a nevén, ahogy megfogalmazódott bennem a döntés. El kell engednem Bucky-t, hogy új életet teremtsek a gyereknek. Örökre velünk marad, de ideje elfogadnom, hogy már nem úgy, ahogy hetekkel ezelőtt terveztük.

- Készen állok - suttogtam a nevét olvasva. - Készen állok arra, hogy folytassam, amit mindig is terveztünk. Szükségem lenne rád - mosolyogtam szomorúan a sírkőre - de megadom nekik, amit akartunk. Tudni fogják, hogy ki volt az apjuk. Tudni fognak rólad mindent. Tudni fogják mennyire szeretted őket - hajtottam neki a homlokom. - És én is nagyon szeretlek téged.

Nagy levegővel álltam fel. Végig néztem a sír közelében, de már nem csak szomorúság volt bennem, hanem a döntés is. Össze kell szednem magam és a legjobb jövőt kell biztosítanom a gyerekeknek.

- Ígérem, hogy velünk minden rendben lesz. Megadtad nekünk a biztonságot, nem lesz ez hiábavaló.

Egy utolsó pillantást vetettem a sírra, majd elfordultam. A következő lépés az, hogy a gyerekekkel új jövőt építsünk, a legjobbat kihozva ebből. Képes vagyok szembe nézni a kihívásokkal, miközben Bucky emléke a szívemben marad.

A többiek mellé léptem, ahol Lisa a kezét nyújtotta, amit elfogadtam, majd bólintottam nekik, hogy mehetünk. Mindenki a saját gondolataiba volt merülve, ahogy az autók felé haladtunk.

Pepper, Clint és Natasa a gyerekkel maradt a toronyban. Tony higgadt arccal haladt elől, pedig tudom, hogy megviseli. Nem csak nekem kellett ez a lezárás. Rhody támogatón ment mellette és valamit suttogott neki.

Sam vállai előre lógtak, ahogy haladt előttem. Nekik elég különleges viszonyuk volt. A kinyírlak téged és a megmentelek téged véglet között mozogtak mindig, a barátságuk különös volt és mély. Bucky bármikor rá bízta volna magát Sam-re.

A nővéremre néztem, aki lehajtott fejjel a lábait nézte, mintha félne attól, hogy nem tud rendesen lépni. Köztük is egy különleges kapcsolat alakult ki. Bucky-nak fontos volt Lisa, vigyázott rá és törődött vele. Igazából ő kivel nem? Mindig kedvességgel fordult felé és támogatta.

Csak éppen a hátam mögé lestem. Steve is a földet bámulta. Benne bűntudat volt. Olyan mértékű, amit nem tudok csillapítani, hiába próbálkozom vele. Tudom jól, hogy ő az, akit még igazán megvisel ez és mellettem ő lesz az, akinek nehéz lesz a továbblépés. Döntést hoztam, de mégis nehéz lesz ezen az úton maradni. Steve-nek még meg kell hozza a saját döntését és be kell lássa, hogy nem hibás. Talán sikerül ez neki.

Talán mindenkinek sikerül a saját döntését meghozni.

*Két héttel később*

Mosolyogva figyeltem ahogy a gyerekek egymásnak mutatják a szuperebbnél szuperebb játékokat. Majd újra arra néztem, amit mi kaptunk.