Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

121. Kopogás

*Két hónappal később*

Hope szemszöge

- Nem értem minek kell babakocsit hozni - nyitotta ki mérgesen Steve.

- Kényelmesebb - tartotta Lisa a kezében Brendont, majd belefektette.

- 5 rohadt házzal lakunk arrébb!

- De kényelmesebb - mondtam én is.

- A hóban tolni nagyon kényelmes - igazgatta meg a tetejét Steve.

- Ő mióta ilyen zsémbes? - néztem a nővéremre.

- Tony idegesíti, hogy menjünk el hozzájuk a toronyba.

- 2 hete költöztünk el. Nem is értem - nyitotta ki a bejárati ajtót.

Ránéztem Lisára, de csak megrázta a fejét. Tony engem is mindig hívogat. Kiléptem az ajtón és össze húztam magamon a kabátot, ahogy intettem nekik. Borzongva fordultam be az ajtón.

- Úristen, de hideg van! - akasztottam fel.

A kis folyosóról a nappaliba léptem. Minden a helyén van. Hatalmas kanapék középen egy asztallal. Az egyik sarokban pár játék, amit a gyerekeknek alakítottam ki. A másik sarokban Luna egyik fekhelye...mindenhol van neki.

Az a kutya ott van, ahol a gyerekek. Így van neki itt és az én szobában, amin éppen most feküdt. Úgy rendeztem be mindent, ahogy Bucky mesélte nekem, de belevittem magamból is, amit csak tudtam. A kis ágyak még itt voltak.

Egy ennél sokkal nagyobb szoba volt még, amit ketté szedtünk, így lett meg az ő szobájuk. Készen van már, de Tony jött azzal, hogy kell fal matrica, így a bútorok nagy része nincs is a helyén. Kék és rózsaszín, fehér bútorokkal és rengeteg játékkal. Valamint Lunának egy sarok. Szerintem megfog bolondulni, hogy a két gyerek külön szobában lesz. Gondolkodtam is még egy eben.

- Mizu srácok? - hasaltam le a gyerekek közé.

Viol most is négykézláb hintázott előre hátra, míg Dom Luna mellett ült és a rágóka a szájában volt, neki már nagyon jön a foga, hisztis is miatta.

- Hát ez nem sok - cseréltem ki a csupa nyál játékot Dom kezében. - Mit szóltok, ha ma valami újat eszünk? A lelkesedés elmarad. Kisfiam - csóváltam a fejem. - Rád egy ruha csere is férne.

Felkaptam és feldobtam, majd egy új ruhával a kezemben az ágyra tettem. Viol azonnal sírásba kezdett. Ha elhagyom a látókörüket ez van. Szerencsés vagyok, hogy Luna ugyanúgy elég nekik ebből a szempontból. Látja és már csend is van.

Játékokat gurítottam nekik, vagy éppen az egyik játékot szétverjük a másik játékkal foglalkozást vettük elő. Ezt valamiért nagyon imádják.

A nappaliba tettem őket, ahogy az ebédet készítettem. A pult felett, ami egy választó fal is lehetne pont rájuk láttam. Viol precízen kúszott vagy mászott a csempén az asztal alá. Csak megráztam a fejem, ahogy Dom most az egyik fa építő kockát próbálta rágni, kevés sikerrel, mert túl nagy neki.

Az ebéd mostanában igazi móka. Mindketten maguk próbálnak enni, aminek az a vége, hogy még a hajuk is pépes...de még az enyém is. Dom egy idő után rájön, hogy jobb azt a kanalat rágni, mint enni vele. Viol pedig Lunát etetni, mert mindig lecsapja a kanáról az ételt, ahogy az etetőszéknek csapja a kezét.

- Szerintem ez elég volt.

Csatatérhez hasonlított az etetőszék két méteres körzetében minden. Egy gyors mosakodás és ruha csere után pedig az ágyba tettem őket. Leültem a kettő közé és a rácsokon keresztül figyeltem, ahogy elalszanak.