Ashes & Betrayals

1 fejezet

Xiao Zhan nyitott szemmel feküdt az aranykeretes ágy közepén, a vörös-arany gyűrött selyem ágyneműk között, miközben a vér, ami huszonöt éven át életben tartotta, lassan és lüktetve szivárgott el a testéből, egyre közelebb hozva halálának pillanatát.

Miközben a vérveszteségtől újra és újra elveszítette az eszméletét, arra az emberre nézett, akiről valaha azt hitte megbízhat benne.

A férfi ott állt felette, az ágy mellett szoborszerű mozdulatlanságban. Arany hímzésekkel szegélyezett köntöse szétnyílt, felfedve előtte tökéletesen izmos testét – sokkal inkább egy harcos, egy katona, mintsem egy császár testét – amely nemcsak hasznos, de egyenesen halálos is volt. A hálószobába beszűrődő ezüst hold fénye alatt izmai megfeszültek, az arcára vetett foltok mellett vörös szemében az őrület szikrája lobbant fel. Brutálisan vad és éhes tekintete – mint egy ragadozó, aki élvezi áldozata szenvedését – buján követte, ahogy a vér, mint folyékony ékkő, végigfolyt Xiao Zhan törékeny karjának hamvas bőrén. Mintha csak a haldokló szépségre áhítozna, tekintete nem mozdult el róla.

Amikor a vér már alig csörgedezett, a császár feltérdelt az ágyra, hosszú ébenfekete haja az arcába hullott, miközben hűvös ujjai Xiao Zhan gömbölyödő hasára simultak.

- Ne... – suttogta Xiao Zhan, de a hangja alig volt több egy sóhajnál.

A férfi tekintete elborult, jóképű arcán félig éber, félig részeg, sóvárgó kifejezés ült ki, de a mosolya gonosz és diadalittas maradt.

- Mi a baj? – Xiao Zhan utolsó erejével próbálta elfordította a fejét, de minden elnehezült, és a világ egyre elmosódottá vált körülötte. – Miért állsz ellen még mindig? – Amikor a férfi nem kapott választ a kérdésére, hirtelen megragadta Xiao Zhan állát és arra kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. A másik kezével durván megszorította a csuklóját, amivel elszorította a vér útját. – Már olyan régóta együtt hálunk, és az én gyermeket... az én örökösömet hordod a szíved alatt... de még így is csak rá tudsz gondolni?

Xiao Zhan becsukta a szemét és kirázta a hideg.

A matrac újra besüllyedt, majd a forró és meztelen test felé tornyosult. Xiao Zhan az oldalára fordult, mire a férfi mögé helyezkedett szorosan a testéhez simulva, mint egy kanál, miközben orrát a hajába fúrta. Amikor erős karjába vonta, Xiao Zhan testén jeges borzongás futott át.

- Most már az enyém vagy. Még ha ő vissza is tér... már nem vehet el tőlem! – suttogta a fülébe.

Xiao Zhan teste felmelegedett, ahol bőrük egymáshoz ért, és újjászületett, amikor a császár spirituális ereje lassan átjárta egész haldokló testét. Miközben a gondolatai elviselhetetlenül kitisztultak, a mellkasában tombolt a tűz, a vér az ereiben pedig újra száguldozni kezdett. A méhében lévő gyermekével együtt ő is új életre kelt. Szeme tágra nyílt, amikor egy erőteljes rúgást érzett gömbölyödő hasában... de nem ő volt az egyetlen aki érezte. A férfi torkából hangos állatias morgás tört fel, és visszhangzott a néma szobában. A szemfogai hirtelen és könyörtelenül fúródtak Xiao Zhan nyakszirtjébe, akinek elakadt a lélegzete; a fájdalom és a gyönyör kettőssége megborzongatta a testét.

A szorítása egyre erősödött, minden egyes lüktető szívdobbanásuk egyre mélyebben kötötte össze őket egy olyan kötelékbe, amelyet már semmi és senki nem törhet szét. A férfi egyre erősödő kötődésének illata mellbevágta és halálra rémisztette; a sötét, fűszeres illat ami a bőréből párolgott ki belengte az egész hálószobát és lassan beleivódott Xiao Zhan bőrébe, a hajába... és a teste belsejébe is ott, ahová...

Keményen meredező férfiassága kíméletlenül hatolt a testébe.

Fájt.

Nagyon fájt.

Rettentő mérete szinte megrepesztette a belső falait. Olyan kemény és forró, olyan erőteljes, vastag és hosszú volt, hogy úgy tűnt, akár a hasát is képes átdöfni belülről. Xiao Zhan felnyögött – azután a férfi halkan felmordult és mozogni kezdett, először lassan, majd egyre gyorsuló tempóban, előre döfködte a csípőjét, közben fogta és szorította a combját. Elméje egyszerre volt jelen és teljesen elkábulva amiatt, hogy a férfi ritmusa kezdett egyre inkább ellenőrizhetetlenné váltni.

Egy pillanatra a császár kihúzta magát belőle, mire a mellkasából egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel, de aztán újra felemelte a térdét, és a csípőjénél fogva közelebb rántotta magához. Az ismételt behatolás most sokkal mélyebb és erőteljesebb volt, s habár vastag és hosszú himvesszője egyre csak lüktetett benne, de nem mozdult. Megbabonázva bámulta azokat a nyilvánvalóan szenvedő szempárt, amely mégsem volt hajlandó könnyeket hullatni.

- Ah... – Xiao Zhan hangja szaggatott volt, az agya ködös.

Várjunk csak egy pillanatot...

Virágillatot érzett.

Friss virágillatot?

Xiao Zhan szeme hatalmasra tágult, amikor megérezte a ylang-ylang hihetetlenül gazdag és édes illatát. A füstölőből áradó bűvös illat közismerten erős afrodiziákum volt, amely hamar elkezdte feloldani a feszültséget és a gátlásokat, fokozta a szexuális vágyat és elősegítette az intimitást.

Hallotta az elfojtott nyögéseket, amik a mellkasából törtek ki, a másik heves légzését és a vágyfokozó hatását; megállás nélkül remegett, az egész testét verejték borított és a tekintete elködösült... a vágy végül teljesen felemésztette.

A lelkét meggyilkolta az őrületes szenvedély. Tehetetlenül hagyta, hogy a férfi a testével játsszon, felizgult, érzékennyé vált és ki akart elégülni. A tudata elhagyta, az arckifejezése megtört és a büszkesége megsemmisült, csak a szörnyű vágyak között szenvedő teste maradt, miközben a férfi mozdulatai egyre sürgetőbbek és vadabbak lettek.

A császár néhányszor megrezzent a testében, aztán a testébe élvezett.

Xiao Zhan erőteljesen megremegett és elernyedt az ágyon., aztán előrehajolt és a fülébe súgta: – Az enyém vagy... mindörökre.

Xiao Zhan hirtelen kinyitotta szúrós szemét, szempillái megrebbentek, majd ismét becsukta a szemét, és bár a szíve sajgott, szinte önfeledten mondta:

- Nem... – motyogta szinte üres hangsúllyal. – én... Yibohoz tartozom.

A férfi arcvonásait eltorzította a düh, a tekintete elborult és felemelte a kezét és nyitott tenyerével olyan erősen csapott az arcára, hogy úgy érezte, mintha egy deszkával suhintották volna meg. A pofontól elvörösödött Xiao Zhan arca. Elfordult, a haja kócos, a szeme piros volt, de egy szót sem szólt és nem sírt.

- Sosem leszel olyan mint ő. – suttogta.

A férfi mereven nézett rá, és felnevetett. aztán megragadta az állát és rákényszerítette, hogy a szemébe nézzen.

- Nézz rám! Nézz már rám!

Xiao Zhan vad, dacos tekintete a császár szemébe mélyedt, aki akkor közelebb hajolt, a jól ismert arcot pedig megvilágította a gyertya pislákoló fénye.

- Nézz rám! – üvöltötte, ajkának sarkában egy őrült mosollyal. – Soha többé nem fogsz tudni másképp tekinteni Yibora... elvégre az ő arca az enyém is!