Elrabolva 2 /Az Angyal, Az Ördög, És A Szerelem Bajnoka/

2.~ SÉRTETTSÉG

Nick a történtek után visszament a hálószobájukba Emmelinehoz. A nő még mindíg az ágy szélén ücsörgött, és pár kilógó tinccsel babrált a hajából miközben elgondolkodva bámult maga elé.

-Drágám! -ugrott fel azonnal, amint férje belépett az ajtón.

Nick arcára kiült a rossz hangulat, ami azonnal fel is tűnt neki. A gyors ölelés után, Emmeline elengedte és két lépést hátralépett.

-Mi az, mi a baj?? -kérdezte feszengve.

-Sajnálom, nem tudunk ma elutazni. -hajtotta le a fejét a férfi.

-Tessék?? De hát miért?

-Telefonáltak a cégtől hogy, elintéznivalóm lenne Seattleben. Annyira sajnálom drágám.. -szorította meg a nő csuklóját.

-Seattle?? -kerekedtek ki a szemei, melyek mély üveges tekintetet sugároztak.

-Drágám, tudod hogy a munka... -kezdett bele, de Emmeline félbeszakította.

-Tudom, a munka mindíg fontosabb. -mondta lehajtott fejjel, majd Nick szeméhez emelte a tekintetét, és kihúzta kezét a férfi szorításából.

-Em, kérlek ne haragudj! Tudod hogy ha tehetném akkor...

-Ne is próbálkozz. -csóválta a fejét kimérten, majd hátrált pár lépést.

-Em! -próbálkozott Nick tovább, de a felesége elhagyta a szobát.

-Viszlát holnap. -csukta be maga mögött az ajtót.

Nick ezután leült az ágyra, és dühösen csapott a dohányzóasztal tetejére.

Jonah látta Emmelinet elviharzani a folyosón, érezte hogy valami probléma ütötte fel a fejét kettejük között.

Kis habozás után bekopogott Nick ajtaján, aki nem sokat várakoztatva kecsegetette is a válasszal.

-Szabad! -hallatszott a mély sóhaj után a férfi letört hangja.

Jonah óvatosan benyitott, majd helyet foglalt Nick mellett az ágy végében, és töltött egy pohár italt mindkettejüknek, a dohányzó asztalon heverő Whiskeyből.

-Igyál. -nyújtotta át neki.

Nick gondolkodás nélkül vette el a poharat.

-Mit tegyek most hogy ne haragudjon rám? -kérdezte őszintén Jonahtól.

A férfi a fejét kezdte vakargatni.

-Nincs jó ötletem. Sajnálom.

Nick mélyet sóhajtott.

-Nem tudhatja meg az igazat. Nem tudhatja meg hogy...

-Hogy kiszabadult? -kérdezte Jonah, mire Nick csak bólintott.

-Semmilyen körülmények között, nem tenne neki jót. Még csak az hiányzik.

-Inkább élsz vele hazugságban? Egyszer úgy is meg fogja tudni. És akkor azért fog haragudni, amit eltitkoltál előle.

-Inkább haragudjon rám akkor, mint élje minden percét újra rettegésben. -nyelt egyet, majd ismét kortyolt az italából. 

-De, hogy vigyázzák minden lépését, ha nem tudhat róla?

-Titokban.

Jonah elgondolkodó arccal nézett a bánatos Nickre.

-Nem tehetem, Jonah. Nem veszíthetjük el őt újra. -mondta neki, meglepően bizalmasan és komoly őszinteséggel, miközben vállára tette a kezét.

-Nem fogod, főnök. -mosolyította el arcát enyhén.

Jonah igaz hogy nem túl régen csatlakozott a Henderson testőrséghez, de mégis hamar megkapta Nick bizalmát. A férfi érezte vele kapcsolatban, hogy hű társa lehet.

Mint a szélvész, úgy próbált egy "Adam pótlékot" keresni maga mellé, hogy kitöltse azt az űrt, amit a hiánya okozott.

Emmeline engedett egy kád meleg fürdőt. Óvatosan kibújt ruháiból, és  belevetette magát a magasló habokba. Lehunyt szemmel hátrahajtotta fejét, és próbált egy kicsit pihenni. Csak a madarak csicsergése hallatszott be az ablakon keresztül.

Miután kellemesen relaxált egyet, felöltözött, selyem hálóingjébe és köntösébe. Haját óvatosan összefogta hátul egy hajdísszel, majd helyet foglalt a fésülködő asztalnál, és neki kezdett a bőre ápolásának.
Ekkor hirtelen kopogás zavarta meg.

-Nem vagyok itt. -válaszolt rövidesen.

-Emmeline! -kiáltotta odakintről Nick, mire Em csak fújtatott egyet.

-Beszélnünk kell! -nyitott be a férfi.

-Én viszont nem akarok beszélni. -durcáskodott.

-Drágám! Kérlek gyere vissza a mi hálónkba. -könyörgött neki.

-Sajnálom, de itt most jobban érzem magam egyedül.

-Em! -fogta meg a kezét, mire a nő elfordult a tükörtől, és Nickre pillantott.

-Mit akarsz még? Ki vele! -esett neki dühösen.

-Szeretném ha megbocsájtanál nekem! Nagyon sajnálom hogy le kellett mondanunk az utazást szívem, tudom hogy szeretted volna már látni a...

-Az utazást?? -vágott a szavába szarkasztikus nevetés kíséretében. -Nick, nem az utazás érdekel. -csóválta meg a fejét.

A férfi ekkor lefelé irányuló pillantásával a cipőjét kezdte vizslatni.

-Soha nincs időd rám. Én lennék az egyik legféltettebb kincsed. Mégis mindig a legutolsó helyen szerepelek.

-Ez nem igaz! -felelte a férfi hirtelenjében dühösen.

-De, igaz. Mindent megkapok tőled, egy szavam sem lehet. Ez tény és való. -hunyta le hosszasan a szemeit. -De...
Nem kapom meg a szeretetet, az eggyütt töltött időt, amire szükségem lenne.

-Em, én igyekszem minden szabad időmet rád és Ev...

-Megint tévedsz. -szakította ismét félbe. -A szabad idődben következik a családod?! Milyen ember vagy, Nicholas? A családodnak kellene, az első helyen szerepelnie! -emelte meg kicsit a hangját, mire a férfi dühösen Emmeline combjára hajtotta a fejét, ahogy letérdepelt mellette.

A széken ülő nő egy pillantást sem akart rávetni, inkább vissza fordult a tükörhöz hogy folytassa az arcradírozást.
Nick azonban nem engedte el.

-Sajnálom, lehet hogy igazad van és, túlzásba estem a munkával... -mentegetőzött.

-Engedj el kérlek. -mondta Emmeline feszengve.

-Nem. Addig nem engedlek el amíg meg nem bocsájtasz. -csókolta meg finoman a combját, mire a nő mérgesen felsóhajtott egyet.

-Akkor sokáig itt kell maradnod.

-Nem érdekel. -folytatta a lába minden szegletének csókokkal való behintését.

Ekkor Emmeline már kezdett egyre mélyebb levegőket venni.

-Te vagy a mindenem. Nem tudom úgy álomra hajtani a fejemet hogy tudom, haragszol rám. -suttogta közben. -Megteszek bármit hogy kiengeszteljek. -húzta oldalra óvatosan a selyem köntöst.
Majd mikor már hallotta, hogy Em lélegzetei egyre mélyebbről jönnek, felállt, és egy hirtelen mozdulattal az asztalra ültette őt. Em eldobta a kezében lévő púder szivacsot, és átkarolta Nicket.

-Gyűlöllek. -forgatta meg a szemiet, még mindíg kicsit haragosan.

-Imádlak. -suttogta Nick, egy félmosollyal a szája szélén, majd nem tétovázva tovább bekebelezte Em ajkait.