1. Holiday

398 21 7
                                    

- Gloria, kész vagy már?
- Pár perc és lent vagyok!
Na jó, ez hazugság volt: igazából a nyitott ruhásszekrényem előtt ültem laptoppal az ölemben és a barátommal chateltem Facebook- o. A beszélgetésünk valahogy így nézett ki:

Én: <3
Jimmy: <3 <3
Én: <3 <3 <3
Jimmy: Mikor jöttök haza? <3
Én: Augusztus végén, addig nem találkozhatunk :'(
Jimmy: Ne aggódj, majd beszélünk olyan gyakran, amilyen gyakran csak tudunk! <3
Én: Jaj basszus, apám üvölt odalent. Mennem kell, pusziii <3 <3 <3
Jimmy: Imádlak ;D

Lecsaptam a fehér laptopom fedelét, ráhajítottam a ruhakupacra és rohantam le apukámhoz, segíteni neki a lábára esett bőröndökkel. Anyukám a hajára csavart törölközővel sétált fel- alá egy listával.
- Ühüm, a kávéfőzőt beraktuk... ühüm, megvan a turmixgép is...
- Kislányom, az rendben van, hogy segítesz, nagyon köszönöm, de te összepakoltál már?- nézett rám szigorúan apa.
- Öhm... nagyon szívesen a segítséget- spuriztam a szobámba, ami úgy nézett ki, mintha egy atombombát robbantottak volna.
Két bőröndöt kaptam, ami nekem elég kevésnek bizonyult, mert nekem legalább hat kellett volna, így legnagyobb szomorúságomra ki kellett válogatnom azokat a ruhadarabokat, amikről biztosan tudtam, hogy nem fogom felhúzni és más felesleges dolgokat is. Egy baj volt ezzel: hogy nem találtam felesleges holmit, így minden erőmet beleadva elrángattam a cipzárt a hatalmasra duzzadt kofferokon. Most már csak azért kellett aggódnom, hogy ne szakadjon szét...
- Kész vagy? És mégis miért kellett rád ennyit várni?- álldogált a kocsi mellett anyu.
- Öhm, kicsik ezek a bőröndök nekem, de arra az időre jó lesz, míg utazunk- vontam meg a vállam, mire anyukám felvonta a szemöldökét és beültünk a szürke BMW- be.
Viszlát New York, helló Oakland!
Az utunk zavartalanul és naposan telt én pedig az egész utat headbang- elve töltöttem kedvenc punk- bandámat hallgatva, ezért persze mindenki úgy nézett rám, mint valami hülyére. Nem, egyáltalán nem zavart! Nem érdekelt!
Egy nap múlva a taxi begördült abba az utcába, ahol nemrég vett nyaralónk állt.
Apa kifizette a taxist és anyukám vállát átölelve nézte a fehérre meszelt házat.
- Olyan érzésem van, mintha most költöznénk.
- Hát, két hónapig itt fog folyni az életünk, úgyhogy igen, végül is költöztünk- mondta anya mosolyogva.
Én felkaptam a bőröndjeimet és Flash- t lealázó sebességgel robogtam a szobámba, azaz csak robogtam volna, ha nem megyek neki a sötétben az ajtónak, ugyanis a házon akkor sötétség ült, hogy lassan attól féltem, meghallom valahonnan Darth Vader lélegzését.
Lenyugtattam magam és lassan besétáltam a hálószobámba.
Babakék falak, egy franciaágy, egy jó nagy ruhásszekrény és íróasztal fogadott meg egy ablak, ami a szemben levő szomszéd udvarába nézett. Előkapartam a laptopom és rávetettem magam az ágyra. Éppen abban a pillanatban ugrott be a chat- ablak: Jimmy írt.

Jimmy: Na, hol jártok, szívem?
Én: Szó szerint most érkeztünk meg! A ház úgy néz ki, mint egy kísértetlak babakék szobákkal :3
Jimmy: Remélem, jól fogod érezni magad a nyáron. Máris hiányzol :(
Én: Nélküled nem lesz ugyanolyan ez a nyár, Jimmy! Szeretlek!
Jimmy: Pusz- pusz!
Én: Ciao!

Dudorászva zártam be az ablakot, mikor hirtelen egy másik ember is rám írt: Train.
Train volt a hódolóm aki nyolcadik óta belém volt esve és a gimibe is követett, de sosem bírtam a személyiségét: túlságosan nyomult azzal, hogy birkózásokat nyert és van egy gyíkja, amit rólam nevezett el. Ó igen, és elég hiányos szürkeállománya van neki. Engem nem lehet néhány kockával a hasadon levenni a lábamról!

Train: Szia, szépségem! Itt vagy?
Én: Nem, nem vagyok itt, most csak az ikertestvérem ír neked vissza!
Train: Van egy ikertestvéred? Neki van barátja?
Én: Jézusom Train... mit akarsz?
Train: Csak annyit, hogy ráérsz-e valamelyik nap...
Én: NEM! Nem érek rá, mert 1. Már egymilliószor megmondtam, hogy Jimmy- vel járok, 2. Az USA másik végében vagyok.
Train: Miért?
Én: Mit miért?
Train: Miért költöztél el? Az őrületbe kergettelek? Kérlek, bocsáss meg, gyere vissza!
Én: Kuss! Nem, nem költöztem el, csak nyaralni vagyok és nem is jövök vissza szeptemberig.
Train: Huhh, az jó. Viszlát szerelmem, később beszélünk!
Én: Ha még egyszer azt mondod, hogy "szerelmem", nagyon megbánod!

Sóhajtva nyomtam ki a Facebook- ot. Valaki kopogott a  bejárati ajtón.
- Igen?- hallottam anyukámat és egy fiú hangját:
- Öhm, helló, én a szomszédból jövök. A szüleim küldtek át, hogy köszöntsem az ideiglenes szomszédokat. A nevem Mike Dirnt.
- Szervusz Mike! Hé, Gloria, látogatónk van!
Kelletlenül kicsoszogtam az ajtóba, ahol egy jóképű, szőke srác fogadott.
- Te vagy Gloria? Örülök, hogy megismerhetlek- nyújtott kezet én pedig félénken viszonoztam a köszönést. Sosem voltam az az ismerkedős típus.
- He... helló. Te pedig Mike vagy, ugye? Oké, akkor viszlát.
Vörös fejjel pucoltam a szobámba.
Húha, egész helyes az a srác! Az a kis mosoly a szája sarkában...
Fél óra múlva újból csöngettek.
- Szívem, menj és nyisd ki az ajtót, éppen vacsorát csinálok!- kiabált anyukám, én pedig, mint jól nevelt kislány, kinyitottam.
- Hellókaaa!- ordibált az arcomba egy fiú. Hatalmas, kék szemei és benyalt haja volt. Piros, gyűrött inget és zöld térdgatyát viselt, ami így együtt elég... furcsán nézett ki.
- Öhm, helló, Gloria Smith vagyok. És te?
- Frank Wright, de jobban szeretem a Tré Cool- t, ami annyit jelent, hogy "nagyon laza"- vigyorgott én pedig akaratlanul is elnevettem magam.
- Nagyon menő becenév, Tré Cool! Te honnan jöttél?
- A szomszédból küldött az anyám, hogy mondjak egy helló- t a nyaralóknak tehát asszem, én végeztem is. Ciao- ciao!
Még köszönni se tudtam, mert Tré elszelelt. Még mindig nevetgélve becsuktam az ajtót.
- Ki volt az, Glory?- kérdezte apa az újságját lapozgatva.
- Egy másik szomszéd srác, akiről azt hiszem, kissé hiperaktív.
Mivel még nem pakoltam ki minden holmimat a bőröndökből, nekiálltam kinyitni azt, amelyik még zárva volt, de ahogy egy fél centit húztam a cipzáron, az egész szétrobbant, belőlem meg kitört a röhögés. Összeszedtem minden szétrepült cuccomat és a helyükre raktam. Éppen az újonnan berendezett szobámon gyönyörködtem, mikor kopogtak.
- Gloria drágám, kérlek, nyisd ki!
- Hjaj, oké!- morogtam és kissé ideges fejjel feltéptem az ajtót.- Mi van már...
És ahogy kinyitottam az ajtót, gyorsan befogtam szám.
170cm- es magasság, dús szénfekete haj és fényes, zöld szemek. A karját tetoválások borították. Fekete rövid ujjú inget, farmert és tornacipőt viselt.
- Bocsika, zavarlak?- nézett rám én pedig majd' megfulladtam szégyenemben.
- Khm, mi? Dehogyis nem, szóval... a nevem Gloria Smith, de hívhatsz Glory-nak.
- Értem.  Engem Billie Joe Armstrong- nak hívnak de mindenkinek csak BJ vagyok- mosolygott én pedig úgy éreztem, hogy egy tócsává olvadok.
- Ébren vagy még, "Gloria Smith, de nekem csak Glory"?
- Mi? Ja, ja igen, bocs. Szóval, minek köszönhetem azt, hogy megismerhetlek?
- Én vagyok a szembe-szomszéd és anyukám azt mondta, hogy köszönjek már be! Én pedig mondtam, hogy oké. Bár nemtom', hogy ő miért nem képes rá, de teljesen mindegy, mert megismerhettelek téged, Gloria. Remélem, még összefutunk! Bye!
- He... helló- köszöntem halkan Billie Joe hátának.
Ahogy ezzel a sráccal beszéltem, még lélegezni is elfelejtettem, és mielőtt becsuktam az ajtót, szívtam egy mély levegőt és eldöntöttem, hogy vele még biztosan össze fogok futni.
Izgalmas nyárnak nézünk elébe...






Little Girl (Green Day fanfiction)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora