Meet me halfway (George Russell FF)

Prológus

2025. Augusztus 3.

Magyar Nagydíj után

-Biztos csak ennyire van szükséged? – kérdezi George aggodalmasan, miközben a lépcsőfokokat vesszük.

-Igen, csak ennyit szeretnék. – bólintok egyet, és megtorpanok a régi, narancssárga ajtó előtt. George megölel hátulról, megpuszilja a fejem búbját miközben a kezemet nyújtom, hogy benyomjam a csengőt.

-Kamikám! Hát ezer éve nem láttalak! – Ilonka néni ismerős arca bukkan fel az ajtó mögül, a hangja olyan vékony, hogy George arca egy picit eltorzul. Az idős hölgy szoros ölelésre húz engem, majd bemutatom neki George-ot, bár nehézen akarja megérteni, hogy ő nem beszél magyarul. Minden áron megkóstoltatja vele a frissen sült süteményét, szörppel és kávéval kínál minket, aztán Pali bácsi is átcsoszog a másik szobából. Ő pár szót aranyosan elmakog angolul, így saját maga mutatkozik be a brit pilótának. Elmondja, hogy látta őt a tévében, örül, hogy nyert ma, mert  szurkol neki, de csak addig, amíg jól bánik velem. Azt már nem érteti, hogy George mit válaszol, így készségesen fordítok neki.

-Milyen a bérlő? -kérdezem őket kíváncsian.

-Nagyon kedves! Egy fiatal hölgyike, egészen hasonlít rád! Még néha piacra is kivisz minket!

-Ennek nagyon örülök!

-Ez azt jelenti nem jössz vissza? Hiányzol ám nekünk! -Ilonka néni egyik kezét a combomra csúsztatja, én pedig megszorítom azt.

-Egyelőre nem tervezem. Ami azt illeti, Monaco-ba költözünk. Csak azért jöttem, hogy elvigyem a növényeket. Kell valami, ami az enyém, meg ami kicsit magukra emlékeztet.

-Oda, ahol a dúsgazdagok laknak? -az idős pár szemei elkerekednek, én pedig vigyorogva fordítom le a beszélgetést az értetlenül bámészkodó George-nak.

Nekem is ugyan ez volt az első gondolatom, sőt még most is ezt gondolom... Nem illek oda. De a Forma 1-ről is ugyan ezt hittem. Sőt, George-ról is azt hittem, hogy nem illek hozzá. Még sem tudnék jobb párost mondani a mienknél. A munkám, a bérlőtől befolyó pénz és Leila rám hagyott munkája megengedi azt, hogy viszonylag nyugodt szívvel költözzek George-dzsal oda, ahova már rég szeretne. Louis elhagyta a csapatot, így Leila megkapta az ő munkáját, én meg Leiláét. Mellette a saját munkámat is gond nélkül tudom csinálni, a lakbér meg csak hab a tortán. Bár sokszor feljön köztünk a pénz téma, nem akarom, hogy George vagy bárki azt gondolja, hogy a pénzért vagyok vele. Nem akarom kihasználni őt, de kezdem elfogadni, hogy neki az a természetes, ha gondoskodhat rólam. Mivel Leila munkájával az utazásom megoldódott, még arra sem kell költenem, (vagy George-nak költeni) hogy vele tudjak tartani a futamokra. Bár gazdag sosem leszek, de nem is lehet pénzzel összehasonlítai azt a gazdagságot, amit George és a barátaim jelentenek, mert ilyen szempontból nálam gazdagabb sosem lesz. Charles és Lando a hónapok során olyanok lettek, mint az elveszett öcséim vagy unokatesóim. Most is éppen Budapesten várnak ránk, hogy együtt repüljünk vissza Monaco-ba, miután begyűjtöttük a növényeimet.

-Oda bizony, George ott vett egy lakást, vagy palotát, ki tudja, azt mondta meglepetés. -megvonom a vállaimat és a szóban forgó pilótára nézek, de rájövök, hogy ő nem értette amit mondok.

-Jól meglesztek? – kérdezi az idős hölgy.

-Nagyon remélem! Még sosem voltam ilyen boldog, és ezt most komolyan is gondolom! -egyszerre nevetünk fel és látom, hogy az ő szemében is megelevenedik minden keserves pillanat, amikor sírni hallottak. Még sem ítéltek el soha, csak segítettek, amiért nagyon hálás vagyok.