SHUT UP AND DRIVE (átdolgozás alatt)

11.

Kora reggel kinyomtam az ébresztőm, mielőtt az megszólalhatott volna, felöltöztem, és pontban 8:28-kor kopogtattam is Jane ajtaján. Odabentről magassarkú kopogása hallatszott, majd széles mosollyal az arcán megjelent Jane is. Világoslila kosztümöt viselt, gyöngysorral és egy csontszínű magassarkú balettcipőben tipegett az erkély felé.

-Jó reggelt, kedves!-puszilta meg az arcom, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog kevesebb, mint 24 óra ismerete után.-Pont időben jöttél; pont felforrt a víz!

Rámosolyogtam, majd hagytam, hogy kivezessen az erkélyre, ahol már két szék, egy kávésasztal és egy halom süti és szendvics várt ránk. Korához képest Jane sokkal fürgébben mozgott, mint gondoltam volna.

-Hogy vagy? Jól aludtál? Személy szerint engem azonnal elnyomott az álom, amint ledöntöttem a fejem!-nevetett, ujjaival a teafilterek között keresgélve.

-Már hatkor felébredtem, de már nem emlékszem mire, azóta pedig csak fetrengtem...-követtem példáját én is az elém kihelyezett fakkból.

-Én otromba, el is felejtettem megkérdezni, mi szél hozott Mexikóba!-most a forró vizen volt a sor.

-Itt fogok versenyezni a hétvégén.-feleltem.-A női autóversenyzőkkel.

-Egek!-állt meg a kanna a kezében.-És én még azt hittem, hogy model vagy! Ó, kedves, hiszen az rendkívüli! Rendkívüli vagy!

Nem tudtam nem pirulni, de azért megköszöntem neki, majd udvariasan megkérdeztem, ő miért jött ide.

-Nosztalgiából. A férjemmel sokat jártunk Dél-Amerikába, és ebben a hotelben is rengeteg időt töltöttünk. Sajnos az én Rogerem három éve itt hagyott engem, ígyhát idén vettem a bátorságot és visszatértem ide. Majdnem minden ugyanolyan; az épület, az ágyak, az emberek, a dekoráció, csak én nem. De ez természetes...-nézett le az erkélyről az utcára.

-Sajnálom.-követtem tekintetét.

-Ha megittuk a teát, majd bemutatlak az unokámnak!-ígérte jókedvűen.-Tiszta szerencse, hogy ki tudta nyitni a kocsid!

-Nem is tudom, hogyan fogom neki meghálálni...A bort szereti esetleg?-merítettem el a kanalam a csészémben. Jane csak legyintett, mintha hirtelen legyek támadták volna meg, majd olyan hangosan és jókedvűen nevetett fel, hogy csak néztem.

-Ugyan, kedves!-törölt le egy könnyet a szeme sarkából.-Így legalább volt egy okom is, hogy idehívjam; már másfél éve nem láttam!

-Hát akkor nagyon köszönöm!-dobtam a filtert egy tányérra, majd további csajosbeszélgetéssel folytattuk. Kiderült, hogy Jane 71 életévének minden napjára akadt valami izgalom, vagy ha nem, akkor tett róla, hogy legyen. Olyan helyeken járt, olyan ételeket és italokat kóstolt, amikről én még csak nem is hallottam! Arról nem is beszélve, milyen neves társasága van... Egy szó, mint száz; irigyeltem az életét. Már amennyire egy huszonéves irigyelhet egy hetvenest...

-Most írt az unokám, hogy visszatért a benzinkútról.-tette el a telefonját a táskájába a teázás végén Jane.

-A benzinkútról?-néztem rá kérdőn.

-Elvitte megtankolni a kocsid. Elvileg nagyon kevés volt benne, szóval gondolta valamivel eltölti az időt, amíg mi teázunk.-mosolygott, majd együtt lesétáltunk a hallba. Amíg nekem integettek a kollégáim, majd Azumi, addig Jane a szemem sarkából odahívott valakit, és amikor visszafordultam, a mosoly az arcomra fagyott.

-Maia?