The history of Black Family's house ( Original Story ~ Hungarian )

1.Fejezet

1 év telt el azóta, hogy a Black-ház elvesztette utolsó lakóját, s üresen áll egy hatalmas birtokon, a ház ura/úrnője nélkül. Nagyon régen, a Black bárói dinasztia uralkodott e ház felett, gondosan viselték, óvták hírnevüket egészen az 1995-ös balesetig. A család ekkor kezdett drasztikusan sorban elveszteni szeretteit, míg nem a dinasztia kihalásáig jutott vérvonaluk. Az egyetlen megmaradt utolsó családtag, Roxanna Black volt, ki a New York-i árvaházban nevelkedett egészen felnőtt koráig. 23 éves korára pedig elérte azt a kort, amikor is hátra maradt családi örökségét átvehette, s a ház új jogos tulajdonost kaphat.
2018. Május 22. Roxanna egyetlen örököse a Black családból azon a napon, mikor meghallotta, hogy az utolsó élő rokona, a nagyapja, Edward Black is elhunyt, ráhagyott egy különleges ajándékot egyetlen leány unokájára, mi nem más, mint maga a ház kulcsa. A Black család Skóciában élt, így Roxy újra hazatérhet csecsemő korai otthonához, a házhoz, ahol született, ahol ősei együtt éltek.
Amikor végre megérkezik a birtokra, tátott szájjal bámulta maga előtt a földek nagyságát, a telek égtelen tengerét, középen pedig magát a házat. IXIII. Századi barokkos ház, ősi tekintettel néz vissza a kicsinyke emberekre, kimagasló tornyai és tágas ablakai, mint ha csak rá figyelne, a jelenlétére koncentrál, vagy inkább önmagának kívánja minden tekintetett és figyelmet. Egy szóval: lenyűgöző látvány volt.
Roxy egyszerűen nem tudta levenni a szemét magáról a kastélyról, a házról, ahol ezernyi titkot és történetet tartogat magában.
- Tetszik a látvány, igaz kisasszony? - kérdezte a sofőr, ki a visszapillantó tükörben látta, ahogy a nő kibámul az ablakon. Kábultan pillant vissza, mint ha egy álomból ébredt volna fel.
- Igen, csodás egy látvány. - mondta Roxy, ki újra ki pillantott az ablakon.
- A híres Black birtok. Amíg az öreg itt élt, addig nem merte eladni a birtokot senkinek. - mondta a sofőr - Bár jó sok pénzt kaphatott volna ezért a kis vityillóért, a vevők biztos rá haraptak volna.
- De én megkaptam a birtokot. - szólat vissza aggódva Roxy, mire a sofőr nevetet egy jó.
- Az már biztos. Mennyiért vette meg ezt a csodás birtokot, ha szabad kérdezni?
Roxy elgondolkozott, s a kezében lévő kulcsra pillantott. Úgy érezte, hálát kell adnia az Istennek, hogy nagyapja nem adta el élete utolsó éveiben a házat.
- Semennyiért. Örökségként kaptam meg. - válaszolt a sofőrnek, aki viszont nagyot füttyentett.
- Örökség? Az öreg Edward Black-től? Kisasszony, tudnia kell, hogy ‘95-ben egy tragédia során az egész családfa kihalásnak indult egészen ‘99-ig. Maga az öreg mondta, hogy nagyon kevés az esélye, hogy valamelyik unokája túlélhette. Úgy tűntek el a föld színéről, mint a Romarov dinasztia.
- De... azok előkerültek... nem?
- Igen, igen. Ez csak viszonyítás volt, kisasszony. Nem hiszem, hogy van egy utolsó Black vérvonalú, ha pedig igen, biztos hazugság.
Roxy végül nem szólalt meg, hanem inkább továbbra is kinézett az ablakon, s mélyen elgondolkozott magában, milyen is a saját családfájának utolsó élőtagjaként élni. Az utolsó Blackként.

Nem sokárra meg is érkeztek a ház udvarához, s a hosszú lépcsősorok előtt megáll a taxisofőr.
- Rendben, összesen 39 font, 48 cent lesz.
- 40 font elég?
- Alkudozik velem a kisasszony? - húzta fel a szemöldökét a sofőr.
- Nem, de a visszajárót megtarthatja. - nyújtotta át a pénzt a sofőrnek, aki át vette és eltette.
Kiszállt az autóból, majd kivette a csomagtartóból a bőröndöket, s letette a kavicsos útra. Lassan visszanézett a sofőrre, s megköszönte a fuvart.
- Igazán nincs mit, kisasszony. Bár én elgondolkoznék azon, hogy itt laknák-e.
Összehúzza a szemöldökét Roxy a férfi javaslata által.
- Hogy érti ezt?
- Hát amióta megtörtént a ‘95-ös baleset, sokan úgy vélik, hogy átok ül a birtokon. Ha egy Black vérvonalú a házura, vagy úrnője lesz, rövid idő múlva a sírban találja magát. - motyogta az orra alatt, majd éles szemmel felnézett a nőre - Amanda Black úrnő, ‘94-ben halt meg a baleset előtt. 5 évig volt a birtok a kezeiben. Lánya Janet Black, férjével és gyerekeivel egy lázadás során golyózápor által haltak meg. Az öreg Edward idősebb fia, James Black 9 évig a ház tulaja volt, egészen egy végzetes autó balesetig. Úgy szint a családjával együtt a sírba kerültek. Egyedül az öreg bírta sokáig, 2 hónapja halálozott el 97 évesen. Se rokon, se családtag... a Blakc-ház teljesen kihalt.
Roxy nagyot nézett maga előtt. Egy egyszerű sofőr jobban tudja a családi múltját, mint ő maga. De hogy ennyi veszteség érte volna családját? Szinte felfoghatatlan.
- Köszönöm, hogy figyelmeztetett... aszem... - pillantott el kínosan, majd hagyta, hogy a taxi egy utolsót intett felé, mielőtt elhagyta volna a birtokot.
Lassan hátra fordult a ház felé. Apró termete, mint ha a ház új gúnyja lett volna. Erőt merítve magát elindult fel a lépcsőn, kezében a bőröndjével, s a ház régi kulcsával.
Az ajtót elérve szíve remegni kezdett a félelemtől és az izgalomtól. Végre újra itthon lehet, viszont számára ez az itthon szinte idegen szemekkel kacsintott volna felé. Talán mert csecsemő korában járhatott volna itt utoljára, s halvány emlékei csak foszlányokban maradt volna meg. A kulcsot beteszi a zárba, s elfordítja benne. Az ajtó kinyílik. Ezzel Roxy hivatalosan a ház birtokosa lett. Lassan elfordítja a gombot, s befelé nyitja az ajtót. Nyikorgó hanggal köszönti új lakosát, s lassan a nő nagy bátorsággal belép a hatalmas előszobába.
Apró, megfontolt léptekkel ereszkedik beljebb az előszoba belsejébe, ami rögvest megnyílik a tágas nappaliba, megőrizve minden bútordarabot és apró részletet, ami utoljára hagyott magára az birtok utolsó feje. Roxy nagy meglepetésére szinte csodálkozott, hogy belső tere, szinte minden egyes négyzete megőrizte azt az eredeti állapotot, amikor berendezték a házat. Mint ha egy gyönyörű barokk múzeumba látogatott volna, s fel se akarta fogni, hogy ez mától mind az ő tulajdona. Szeme fürkészte a sok hátra hagyott bútort, amit nagyapja hagyott rá épp állapotokban, ahogy elkészültek. Észre vette, hogy régi, talán a ‘70-es évekbeli elektromos hálózat van még bekötve, vagyis a lámpák, a vonalas telefonok, mind megmaradtak, s a ház semmit sem modernizálódott. Csak javult, újjult, de mégis, mint ha nem is nyúltak volna bele az eredeti elrendezésbe, minden tökéletesen egybe hangolt a ház korával. A falakon aranykeretekben eredeti vászon festmények találhatóak az akkori családtagokról, méretük hatalmasok voltak, kimutatva a képen szereplő személyek magas tiszteletét. Roxy teljesen elveszett a képek látványában. Szeme többször is megakadt nagyapja, Edward Black fiatal kori ábrázolásán, feleségével egy portrén szerepelve. Aztán megtalálja egy igen fontos személy képét.

“William Black – 1789-es ábrázolás. A Black dinasztia alapító atyja”

A kép szinte tekintélyt, maga biztosságot és hideg, de nyugodt természetet sugallott magából. Az alapító atya, az első Black. Az akkori uralkodó udvarában szolgált lovagként, s cserébe bárói címmel egy új vérvonalat indított útnak egészen a mai napig.

A másik falon viszont rengeteg kép le volt fekete fátyollal takarva, szinte érintetlenek voltak. Roxy viszont nem háborgatta a képeket, s inkább elhaladt mellettük, úgy érezte, okkal vannak letakarva, s ezt a tiszteletet, megakarta tartani továbbra is. A lépcsőhöz érve meglátta szüleit egy hatalmas festmény keretein, az olajfesték, mint ha csak friss volna, érezte az illatát, az ismerős illatát. Felpillantott a képre, s szülei arcvonásai, szinte az elmélyébe vésődött, s egyenként egy apró tudattal felidézte anyja mosolygó arcát, apja erős tekintetét, mögötte pedig a megnyugvó szeretetet a lánya felé. A képen pedig megpillantotta magát. Csecsemőként, ahogy a pólyában fekszik és pufók arccal, csillogó szemekkel pillant vissza, az addigra felnőtt énje felé, Roxyra. Meghatódva, könnyes szemekkel nézett szülei egyetlen megmaradt arcukra, ami számára ősei pillanata szinte megállt volna az időben.
Lassacskán felmegy a lépcsőn, kezét lágyan végig húzza a tölgyfából faragott, díszes mintákkal ellátott gerendán, a lakkozáson a haldokló napfénye narancssárgán megcsillan, mint ha még friss, üde és fiatal lenne a bevonat.
Lassacskán felér az emeletre. Körbe pillant, majd egy szobába belép, ami számára a legközelebb volt, vagyis jobb kézre. Az ajtó halk nyikorgása csak üdvözlő volt számára, amikor belépett a szobába. Dacosan, de ezernyi bájjal fogadta a szoba leendő úrnőjét, Roxy pedig nem győzte bezárva tartani száját, mint ha egy álomba csöppent volna bele. Barokk berendezés, ‘70-es évekbeli telefon az ágya melletti apró éjjeli szekrényen, egy régi dobozos tévé, bársony függöny, a szoba plafonján pedig egy gyönyörű rokokó freskó, ami az akkori udvar látványát jeleníti meg. Ágya felett egy arany bevonatú kakukkos falióra, s a tölgyszekrény ugyan olyan mintával rendelkezik, mint a lépcsőgerenda.
Roxy lassan letette maga mellé a bőröndjét, szinte úgy érezte, nem érdemli meg azt a látványt a házból, amit most kapott örökségül nagyapjától.

Éjszaka múlt, Roxy még az ágyban egy gyertya mellett olvas egy könyvet, magában motyogva a szöveget. Szemei lassan leragadnak a fáradtságtól, majd egy ásítást követően leteszi az éjjeli szekrényre a könyvet, s elfújja a gyertyát. A szoba sötétségbe borul, egyedül az ablakon hallható az esőcseppek koppanása, a kintről érkező szél süvítése, s a néha meghallható mennydörgések. Forgott az ágyban, fáradt volt, mégsem tud elaludni. Néha szeme a plafonon lévő freskóra pillant, de még így sem tudott álmosságot hozni magára. Lassan lepillantott a telefonjára. Éjszaka 11 óra 32 perc. S egyszer csak egy hatalmas ajtó csapásra lesz figyelmes. Gyorsan kibújt a takaró alól és lepillant az éjjeli szekrényre. A ház kulcsa ott volt a telefonja mellett. Akkor mi lehetett ez a hangos ajtó csapás? Gondolata egyre rosszabb dolgok felé vezették őt. Talán betörhettek? Vagy a vihar betörhette az ajtót? Benyúlt a az éjjeli szekrény felső fiókjába, s kivett egy elemlámpát.
A hang felé indult. Kilépett a szobájából, s kitekintett a folyosóra. A ház éjszaka sokkal inkább hasonlított egy kisértet járta kastélyhoz, kikacagva a nőben fellángoló félelmét. Remegő lábakkal lesétál a lépcsőn. Szülei képe sem kedvese pillant vissza rá, hanem mint ha hideg tekintettel nézett volna vissza rá a festmény, Roxy pedig egyre jobban kezdett félni. Mikor leérkezett a lépcsőn, észrevette, hogy a hatalmas bejárati ajtó szinte tárva nyitva van, s sértetlenül. Vagyis valaki betörhetett a házba. Roxy felkapcsolta a zseblámpáját s körben világította a nappalit, majd egyszer csak egy fekete bőröndre lesz figyelmes. Kié lehet? És mit kereshet itt?
Majd a zajok újra betöltötték a házat. A konyhából érkezik a zajforrás. Roxy felbátorítva magát elindult a konyha felé. A sötét folyosók szinte horrorfilmbe illőek voltak. Majd belép a konyhába. Egy alakot lát mozogni a pult mögött. Azonnal rá világít.
- Megállj idegen! - felbátorodva, bár remegő hanggal szólalt fel Roxy - Ki maga és mit keres itt?
Az idegen felegyenesedik, rá pillant a nála sokkal kisebb nőre, majd előbújik a sötétből. Egy látszólag fiatal, jó kiállású férfi áll előtte, kezében egy ugyan olyan kulccsal, amilyen Roxynak van. Roxy védekezően felszólal.
- Ki maga és miért van itt a házamban?
- Kedvesem... A nevem Isaac Molier... és ez az én háza. Ez az én örökségem. - kuncogott magában a férfi, viszont a nő értetlenül állt tágra nyílt szemmel.
- Kinek nevezte magát?
- Jól hallotta. És most mondja el szépen... Maga kicsoda...?

Folytatjuk...