The history of Black Family's house ( Original Story ~ Hungarian )

2. Fejezet

Roxy elképedve nézett vissza a váratlan idegenre, ki a kezében tartotta a saját kulcsának a hasonmását. Vagy lehet az is eredeti volna? De ha igen, mégis kicsoda? Ugyanúgy a férfi is kérdően pillant a nála alacsonyabb nőre. Hogyan előzhette meg őt? És hogy jutott be? Lehet elkésett?
Isaac és Roxy egymásra pillantva, a helyzet elfogadását, és vagy váratlan fordulatát szinte mind a kettejüknek nehéz felfogni.
- Várjon. - szólalt meg végül Roxy - Honnan van magának kulcsa a házhoz?
- Én is kérdezhetném magától. - tette össze a karját Isaac - Magának honnan van kulcsa?
- Ez egy örökség.
- A kulcs?
- Nem, nem. A ház.
- A ház?
- Igen az... - pillantott el a nő.
Isacc már szinte teljesen elvesztette a fonalat. Ő ugyanis csak arról tudott, hogy nincs rajta kívül más örökös, csak is ő maga. Szemével méregetni kezdi a nő apró termetét, majd kacéran nevetni kezd.
- Ugyan már! - mosolya szélesedett, ahogy lenézett Roxyra - Honnan gondoljam azt, hogy maga nem-e hazudik nekem? Nekem az ügyvédem azt mondta rajtam kívül nincs még egy örökös! Ha csak nem te is Molier vagy!
Lassan abba hagyja a nevetést, arca másodpercről másodperce egyre komolyabb lesz, s ahogy még jobban elgondolkozott a tényen...
Lehet mégsem van egyedül. S lehet, hogy ez az ifjú nő, aki előtte áll, szintén az örökség része lehet. A felismerés lassan fokozódott benne, majd arca egyre sokkosabb lesz.
- Nem viccel... Igaz? - kérzedte halkan Roxy-t, mire csak kérdően rázta a fejét. Ez által a pultnak támaszkodott, s szemét nem vette le a nő alakjáról. - Vagyis te is... A házért jöttél...
Lassan bólint Roxy.
- Az őseid... kik voltak...?
- Ezt most komolyan kérdezed?
- N... Nem... vagyis igen... Már nem tudom pontosan. - zavarodott össze Roxy.
Egyet sóhajtva Isacc elhaladt a nő mellett, a kiment a konyhából egészen a bejárati ajtó folyosójáig, ahol a festmények és portrék vannak felsorakoztatva. Pontosabban az egyik leleplezett festmény elé állt, s magasan rá nézett a lepedőre. Roxy nem győzte követni őt, szimmetriáját megvilágította a lámpájával, a férfi magas alakja pedig meredten a kép előtt állt.
- Miért jöttünk ide? - kérdezte zavartan Roxy.
Válaszul Isaac arca sötétbe borul, erősen megragadja a leplet, s lerántotta a festményről. A por felszáll, pár másodpercre egy hatalmas ködöt okozva maga után, mire szépen eloszlik a levegőben. Kegyetlenül köhögni kezdett a nő, majd pár pillanat múlva kinyitja szemeit, s felnéz a képre.
Egy magasztos, hidegvérű tekintetű, fenségesen ábrázoló férfi található a képen, kezében egy kard, amire mind két kezével rá támaszkodik, s kifelé tekint a képből. Egy ‘50-es éveiben járó férfi, arany berakásos kardmarkolat, ruháján csak úgy díszelegtek a kitűntetések.

“gróf I. Isaac von Molier. A Molier dinasztia megalapító atyja, s a királyi udvar főhadvezére.”

Ez a felirat található a kép alatt kitűzve, a képen látható férfi nagyságát és tekintélyét mutatja.
- A 9x üknagyapám... - szólalt meg végül Isacc - A dinasztiám megalapítója, az első Molier. Mindig büszke voltam az őseimre. Amíg el nem kezdett kihalni a családfám... és én maradtam az egyetlen Molier... A kulcsot néhai nagyapám kezei közül vettem át, s saját szememmel láttam meghalni őt. Fájdalmas volt, de tudtam, hogy ha megakarom menteni a családfámat, akkor ez lehet az a hely, ahol ismét a Molierek lehetnek a birtok urai. - végül Roxyra pillant – A nagyapám soha nem mesélte, hogy van még egy élő rokonom, vagy a szüleimnek másik gyermeke lenne. Ezért nem is érte mit keresel itt.
Roxy végig hallgatta a férfi történetét, s egyfajta együttérzés jelent meg benne. Saját nagyapja kezéből vette át a ház örökségét, s megígérte, hogy feltámasztja a dinasztiáját. Egyszerre megtisztelő felőle, s a kitartása nem kis kockázattal járhat.
- Szóval akkor te volnál XI. Isaac Molier...
- Pontosan. - bólintott a férfi - A ház régen a Molierek kezében volt, ők voltak a birtok fejei, amíg-
- Várjunk, várjunk, várjunk! - szakította félbe Isaacot – Hogy érted, hogy “A ház régen a Molierek kezében volt...”? Nem a Black dinasztia tulajdona volt?
Isaacban ösztönösen felgyűlt benne a harag. A Black család... Kimondania is hányinger keltő volt számára. Ökölbe szorította a kezét, s fogait csikorgatta.
- Azok a semmire kellő Black család okozta az én családom pusztulását... - motyogta magában, de lassan elkezdte nyugtatni magát - Szerencsére... teljesen kihalt a Black család...
Roxy értetlenül pislogott, de hamar rájött, hogy ez a férfi nem teljesen színleli, ha csak egy Black-el szóba állna, ezért óvatosan meghúzta magát, s inkább hátrált. Szinte nem is ismeri őt, így nem tudja mire lehet képes a férfi.

Pár perc elteltével. Az óra éjfélt üt...
Roxy is Isaac a konyhában voltak, a nő készített egy forró teát maguknak, míg ez idő alatt a férfi átvette átnedvesedett ruháját, s egy könnyed pizsamát vett magára. Örült annak, hogy végre a ház az ő kezében van, s végre beköltözhetett, ám egyszerre zavarta az a tény, hogy nincs egyedül, s valakivel meg kell osztania a teret egy ideig. Nem tudja kicsoda Roxy, sokat nem is kérdezősködött iránta, és azt sem tudja honnan származik. Lassa mikor megkapja gőzölő teáját, Roxy felé pillant.
- És mondja csak... Honnan érkezett ide? - remélte, hogy ez a kérdés sokat elárul a nőről. Egyszerű, de lényegre törő.
- Oh... nos én New York-ból érkezte Skóciába. Egy árvaházban nőtem fel. Szinte semmit sem tudok a múltamról. - öntött magának közben egy csészével.
- New York? Ez elég messze van... és honnan gondolja, hogy ez a ház a magáé, ha a múltját sem ismeri?
Roxy hirtelen megtorpan, s felnézett a férfira. Szinte számította, hogy Isaac felteszi ezt a kérdést.
- Miért kérdőjelez meg engem ennyire?
- Nem is tudom. Megkapom a házam, erre rájövök, hogy egy random nő betolakodott.
- És akkor mit mondjak? Rég beköltöztem, a házat én kaptam meg, erre egy random férfi betör éjnek éjszakáján!
- Én amondó vagyok, hogy csak is kizárólag a birtok az enyém lehet!
- Igazán?
- Igazán!
- Hazugság!
- Talán, amit mond, kisasszony!
Az ellenségeskedés közben a légkör egyre jobban megfeszül, Isaac és Roxy egymással való vádaskodása pedig sehová sem vezetett.
- Rendben... nyugodjunk meg... - mondta végül Roxy és egy tincset hátra simított a füle mögé - Ez senkinek sem fog kedvezni. Szerintem ássuk el a csatabárdot, és beszéljük meg a dolgokat, mint két éret... hát... félfelnőtt... Mennyi maga?
- 25. Maga?
- 23.
- Kissé fiatal, kisasszony.
- Nem lényeg. Akkor felnőttek módjára oldjuk meg ezt a vitát.
- Rendben. Ma hajnalban húzza el a csíkot.
- Várj... Mi?! Ki akarsz lakoltatni?!
- Jogosan, mert ez az én házam. - mosolygott, amikor látta a nő meglepett arcát.
- Amikor azt mondtam, hogy oldjuk meg felnőttek módjára, nem erre gondoltam!
- Ez a legpraktikusabb, mivel nem tudom ki vagy.
- Én sem tudom ki vagy, mégsem raklak ki egyhamar! - dúlt fel egyszerűen Roxy, s véletlen felborította a teás pohatrát, amikor az asztalnak támaszkodott.
Mind ketten reflex szerűen azonnal egyszerre nyúltak a leeső pohárért, s egyszerre kapják is el. A meleg tea enyhén égetni kezdte a kezüket, de mikor egyszerre elkapták, hirtelen egymás szemébe néztek. Egyszerű véletlen volt, mégis abban a pillanatban mintha megállt volna az időkörülöttük, majd pár másodperc múlva visszazökkentek a jelenlegi helyzetbe, s mindketten a poharat feltették az asztalra.
- Um... hozok egy papírtörlőt, ha van... - mondta idegesen Roxy, s elment egy a spájzba, hátha véletlen talál valamit, amivel feltakarítja a teát.
Isaccban viszont valami hirtelen feltört. Egy apró érzelem, amit egyszerűen nem tudta hova tenni.
- Mi volt ez az előbb?

A kinti vihar nem nyugodott. Az eső, mint ha haragjában a ház lakóira akarna rontani, szélsebesen bezárta Roxy a bejárati ajtót, majd lassacskán felment az emeletre. Nagy nyomás nehezedett benne hirtelen. A Black-, és a Molier dinasztia ugyanabban a házban élhettek volna, s a két család egyszerűen csak összeveszett, vagy már nemzedékek óta is riválisok voltak? De hogy megtudja a választ, sokat kell majd faggatnia váratlan vendégét, s lehet egy ideig, talán 2-3 napig titkolnia kell magáról, hogy ő az utolsó Black családtag, s a dinasztia még nem halt ki. Felérve a lépcsőn gyorsan bement a szobába, s magára zárta az ajtót. Nem mer kockáztatni Isaac léte miatt. Igy egyedül csak magára számíthat, mi is a valódi története a családjának, s ha már Isaac...
Azt is megakarja tudni, hogy miért ő a másik örökös, miért gyűlöli a kihalt családját, s mi történhetett a két családdal. Ugyanis ez az egy mondat mindig visszatér benne: A Black család okozta a Molierek pusztulását... De mi van, ha fordítva is igaz...?
 

Folytatjuk...