Még mindig kipirulva araszoltam vissza a házamba.
-Ez mi volt?-kérdezte apám a konyha pultnál állva, a kávéját szürcsölgetve.
-Öhm... Semmi. Csak ismerkedem a szomszédokkal.-feleltem kínosan köhhintve.
-Ki tört be hozzájuk?-kérdezte őszinte kíváncsisággal.
-Senki. Az csak félreértés volt.-vágtam rá.
-És ki ez a fiú? Akire ráugrottál. A barátod?
-Isten ments! Úgy értem... Nem sajnos nem...
-Nem vagytok jóban?-levettem egy csészét a polcról, és töltöttem magamnak kávét. -Meg kellene ismerkednetek. -beleszűrcsöltem. -Valószínűleg itt fog élni.-kiköptem a mosogatóba.
-Hogy mi?
-A szülei meghaltak.-biztos kinyírták magukat mert elegük volt a fiukból.
-Ez rettenetes!-tényleg szegény. -Segítsek főzni?-bár ha a konyhát és a sütőt megkérdezzük, lehet nem így nyilatkoznak, de a főzöcskélés nagyon jó volt.
-Köszönöm Alaya. Innen befelyezem.
-Oké apa!-mondtam és felvonultam a szobámba.
Apa csak fél óra múlva szólt fel.
-Alaya lejöhetsz ebédelni!-gyorsan futottam le a lépcsőn, mert már éhes voltam. Meg is botlottak valamiben, és lezuhantam, rá a kemény padlóra (gondolkoztam hogy a csávóra essen e).
-Lányom! Jól vagy?-kérdezte aggódva apa, viszont valami más is hallatszott... Valaki fuldoklik a röhögés visszafolytásától. Az pedig nem apa lesz. Sanyarúan néztem fel... Ez az átkozott William
-Áthívtam a szomszédokat. Remélem nem baj!
-Nem dehogy!-erőltettem mosolyt az arcomra.
-Gyere ülj le!-kínált apám egy Liam melletti székkel. Biztos hogy nem ülök oda. Egyszerűbb áthúzni ezt a széket apa mellé. Így ni.
-Alaya mit a francos fenét csinálsz?-érdeklődött apám.
-Csak a szemembe sütött a nap.
-Az ablaknál háttal?-érdeklődött undorító mosollyal az arcán, a szomszéd úrfi.
-Nem szeretem a csirkét.-mutattam az én eredeti helyem előtt terpeszkedő ételre.
-Bocsájts meg Alaya. Ha ezt tudom nem készítek belőle.-sajnálkozott apám.
-Ugyan! Ne szégyenkezzen szomszéd! Én szeretem a csirkét!-jelentette ki az idős nő, majd magához húzta az ételt. -Tessék Alaya. Mostmár nyugodtan ismerkedhettek.-tette még hozzá.
-Igen Alaya. Ülj le szépen kérlek Mr. William mellé!-szememet forgatva bár leültem a nekem felkínált helyre.
-Pedig nem is téged támadtak meg, amikor meg akartad látogatni a nagymamádat. Én jogosabban félnék tőled nem?
-Miért nem félsz?-próbáltam ijesztő képet vágni.
-Nem, nem félek!-nevetett fel. "Hát majd fogsz!". Gondoltam magamban. Mindenki rám nézett. "Ezt most ki mondtam?!"
-Ezt is.-bólointott tettetett gyásszal a mellettem ülő barom.
-Alaya, örülnék, ha nem lennél ilyen ellenséges a szomszédainkal.
-Bocsájts meg apa. Köszönöm az ebédet.
-Alaya! Hiszen még be sem felyezted az ebédet.
-Igen, Ali. Ülj vissza.-gúnyolódott Liam. Szememet forgatva ültem vissza a helyemre, majd villámgyorsan kezdtem lapátolni a számba az ételt.
-Sportolsz? Hobbid? Hova jársz iskolába?-ráérősen rágcsáltam a falatot, és közben mutattam, hogy mint látja most nem tudok válaszolni. Amikor lenyeltem a falatot reménykedve nézett rám, válaszra várva. Egy másodpercig megfontoltan, hogy válaszoljak, de inkább egy újabb nagy falat betuszkolása mellett döntöttem. Dühösen nézett, én pedig kezdtem élvezni a szivatását. Éppen egy újabb szivató falatot tömtem volna a számba amikor nem volt több. Ijedten néztem Liam-re.
-Röplabdázok, ez a hobbim, és nem mondom meg hova járok. Szia apa, kösz az ebédet!-hadartam el egy szuszra, majd elkezdtem felébredni a képcsőn, a szobámba.
-Én is röplabdázom, küzdősportot űzök hobbiként, és a kerületi iskolába járok kösz, hogy kérdezted!-kiáltott még utánam. Szememet forgatva huppantam le az ágyamra.
