Titokban Szeretlek

25.

Dean

Gyilkos lennék? Már elkönyveltem magamban, hogy az vagyok.
A kezemhez vér tapad, hogy tudok majd ezzel élni?

Megkönnyebbültem, mikor ez a mocsok felszisszent. Nem öltem meg.
Mentőt hívtam, majd siettem vissza Em-hez.

Mire visszaértem a ház előtt mentő állt, Emma összetörve ült a lépcsőn.

- Emma.. - rohantam hozzá
- Vége. - mondta lemondóan
- Vége?
- Meghalt Dean.. Alice meghalt. Csengettek, erre ő feküdt holtan az ajtóm előtt.
- Gyere.. -öleltem magamhoz.
- Mihez kezdek Dean? Miért halt meg? Ennek nem így kellett volna lennie..
- Tudom.. Jobb lesz idővel. - a mentő elhajtott.
- Idővel? - szeme kisírt volt már - A halála értelmetlen volt. Hogy lenne jobb idővel?
- Minden az én hibám Em..

A kezét az arcomra tette.

-Shh..hogy lenne a te hibád?
- Ha annyiban hagyom.. Talán valahogy..
- Dean. Ne. Már teljesen felesleges lenne találgatni, mi lett volna ha..
- Menjünk be, teljesen átfagytál..
- Nem tudok vissza menni a lakásba, képtelen vagyok rá..
- Gyere.. - kézen fogtam.
- Várj.. Hova viszel?
- Vissza, ahol minden csodás volt. A parti házba.

...

Emma

Odaérve sem múlt el a fájdalmam, hogy is múlhatna? Igaz?
A legjobban az bántott, hogy nem töltöttem vele sok időt, és a halála olyan hirtelen jött, hogy a vele kapcsolatos további remények is elillantak.
Nem lehetünk újra egy család. Az én szívem itt, az ő szíve odafent.
Talán nem is ismertem őt igazán. Azt sem tudom, hogy ismerkedett meg Greg-el. Talán, ha ott lettünk volna egymásnak, figyelmeztettem volna a jelekre, arra hogy vigyázzon kit enged közel magához. De ez már késő.

Órákig ültem a parti ház nappalijában. Csendben. Szótlanul. Az ürességbe burkolózva.

- Em.. Édesem..? Nagyon késő van. Gyere, pihenned kell.
- El kell mennem a rendőrségre. - pattantam fel
- Hova mész ilyenkor?
- Greg nem maradhat büntetlenül, felelnie kell!
- Nézd, eddig nem akartam mondani, de Greg kórházban van. Nem tudom, hogy egyáltalán fel fog e épülni ahhoz, hogy rendőrség elé vigyük.
- Hogy..hogyan? Mit tettél?
- Kérlek, hagyjuk ezt.. A lényeg, hogy nem árthat többet.
- Dean.. Ennél többet? A húgom.. Meghalt. Van ennél nagyobb fájdalom? Kérlek, mondd el mit tettél.
- Félek, hogy többé nem tudsz majd rám nézni.
- Kérlek.
- Leszúrtam a késével.
- De ezek szerint nem halt meg.
- Nem, életben van. Legalább is, úgy hagytam ott.
- Hiba. Meg kellett volna halnia!! Miért nem.. Miért nem ölted meg?
- Nem vagyok gyilkos Em..
- Mit számít? Igaz, én mondtam ne keveredj bele, de ha az emberek ilyenek, miért ne használnád a saját módszereid? Meg kellett volna halnia..
- Így is necces.. Mi van ha magához tér, én pedig mehetek a rendőrség elé?
- Igazad van.. Most ne gondoljunk rá.. Van valami, amire megkérnélek..
- Mondd.
- A temetés. Képtelen vagyok egyedül intézni. Segítenél?
- Természetesen, mindenben segítek.
- Még valami..
- Gondolkodtam, és a temetés után, szeretném, ha egy kis szünetet tartanánk.
- Emma.. Megint el akarsz lökni magadtól.
- Nem, nem így van, csak kis időre úgyerzem jobb, ha egyedül vagyok. Összeszedem a gondolataim..
- Rendben, ahogy szeretnéd. De nem bírom sokáig nélküled Em.

Megcsókoltam.

- Csak egy kis idő, kérlek.. Hidd el, ha készen állok, én magam kereslek meg.
- Ne hagyd, hogy belebolonduljak a hiányodba.
- Szeretlek, és nem hagylak el, ne így fogd fel, hogy most akkor ennyi.. Ahhoz, hogy talpra álljak, nekem kell összekapnom magam.
- Rendben.
- Addig éld az életed. Lis vár rád, nem akarom hogy gyanakodjon mégjobban.
- Hitessem el vele mégjobban, hogy szeretem? Igy is egyre kevésbé megy.
- Tudom, de más megoldás egyelőre nincs. Nincs nő, aki ne habarodna beléd.
- Gondoltam arra is Em, hogy abbahagyom.. Ha téged szeretlek, nem megy..
- De megy. És el fogod hitetni vele, hogy szereted. Minél előbb véget kell vetni a játéknak.

2 hónappal később

Két hónap valakinek sok, valakinek kevés.
Ahhoz, hogy lelkileg össze szedjem magam kevés volt, de ahhoz hogy eltávolodjunk egymástól Dean-nel, ahhoz pont elegendő.

Az elmúlt két hónapban eléggé zárkózott természetem lett. Őt is kizártam az életemből, és próbáltam csak magamra figyelni. Munkahelyem ugyan nem tudtam elkerülni, még is tartottam magam.
Nem kevertem a munkát a magánélettel.
Alice elvesztése nekem nagy kő volt, amit nehéz cipelnem. Talán mostanra megedződtem annyira, hogy egy életen át cipelhessem.

Dean betartotta azt, amit javasoltam neki.  Lis fejét egyre jobban elcsavarta, már-már elhittem, hogy tényleg így gondolja. Talán ezért is változott a hozzáállásom. Tudom, az én hibám.

- Emma.. Idehoznád kérlek a hónap végi zárást? Megcsináltad? - kérdezte Dean az iroda egyik végéből.
- Kész. - vittem az asztalához.
- Jolvan, ha nincs más dolgod, elmehetsz.
- Rendben. Akkor összepakolok.

Miközben pakoltam eszembe jutott valami, ami már két hónapja a táskámban van, mégsem adtam vissza a tulajának.

- Tessék. - nyújtottam a kezem neki, abban pedig egy kulcs volt
- Kulcs ...?
- A parti ház kulcsa. Vissza akartam adni, de mindig kiment a fejemből.
- Szóval, akkor neked tényleg ennyi volt.
- Miért legyen nálam, ha nem megyek oda?
- Egy szavadba kerülne, és mehetnél, ahogy én is. Én sem jártam ott mással, csak veled.
- Dean.. Ne nehezítsd meg kérlek, ez csak egy kulcs.
- Kulcs.. Ami közelebb hozott minket. Te ellöksz magadtól, pedig te mondtad, hogy nem bírnád elviselni, ha én tenném ezt veled. Miért csinálod?
- Nem birok egy játszma része lenni, az a lány lenni, aki ugrál, amikor te akarod, miközben más vár otthon az ágyadban.
- Te kértél rá, hogy tartsunk szünetet emlékszel? Előtte fel akartam adni mindent, csak hogy veled legyek, te beszéltél le róla, és javasoltad hogy legyek Lis mellett. Emlékszel? - igaza volt
- Megyek..
- Azt mondtad te magad jössz el Em, mikor készen állsz. Nem jöttél. Mit akarsz akkor? Mondd el, mert tényleg nem értelek.
- Viszlát Dean..

Felállt az asztaltól. Nem hagyott elmenni. Az ajtónak támaszkodott.

- Hiányzol Em. Haragszol rám?
- Nem..
- De, látom hogy felrobbansz, mikor Lis-zel vagyok. Azt gondolod lefeküdtem vele?
- Biztos megtörtént.
- Ennyire nem bízol bennem?
- Senkiben sem bízom.
- Dacolsz a semmiért. Amikor érzem, hogy újra a karjaimban akarsz lenni.

Ujját végigsimította a karomon.

- Nem akarok második lenni.
- Soha nem voltál az Em. Jobb lesz, ha ezt egy vacsora mellett megbeszéljük. Este nyolcra megyek érted.
- Mi..? Nem..
- Shh.. Nem hagylak tovább menekülni. Nekem te kellesz, és én is kellek neked. - olvas a gondolataimban, valóban.. a semmiért duzzogok.
- Hova viszel vacsorázni? - megkönnyebbült mosoly volt az arcán
- Ugye ez nem valami trükk, tényleg eljössz velem..?
- Igen, elmegyek..
- Nem is tudom, mondjuk Isztambulba.

Mosolyt csalt az én arcomra is.

- Ne viccelj már..
- Nyolcra megyek érted.