-2010-et játszunk, ráadásul október 30. ami azt jelenti hogy holnap Halloween. A Halloween a kedvenc ünnepem, nem csak azért mert imádom a tematikáját és a hangulatát, hanem azért is mert akkor van a születésnapom, holnap 17 éves leszek. 14 éves korom óta minden évben írok egy Halloween-al kapcsolatos emléket a születésnapomra, úgyis mondhatjuk hogy ez magamtól magamnak egy ajándék, mindenesetben ez idén sem alakult máshogy, el is készítettem a "Halloween Átka" című idei születésnapi könyvem. Szépen ahogy az eddigieket is, ezt is lelakatolom és mehet a ládába, egy év múlva ismét előveszem a ládát majd hogy bezárhassam egy újabb alkotásom. Hogy miért rejtem el őket? Ne aggódjatok, hamarosan össze áll a kép, ugyanis amikor 14 voltam, történt valami, valami amit soha nem fogok tudni elfelejteni.
-2010.11.30. Egy hónappal később van, az édesapám múlt éjjel elhunyt, autóbaleset volt, legalábbis ezt mondták, de nekem ez túlságosan is fura, vagy csak még nem dolgoztam fel, anya költözni akar, kiszakadni innen, szerintem jó ötlet.
2011.01.03. Elköltöztünk, egy nagyvárosba jöttünk, az előző hely egy eldugott kisváros volt ahol tipikusan mindenki ismer mindenkit, abba hagytam az írást, és be iratkoztam egy művészeti iskolába.
2017.10.28.
-Sam: Szevaa Nate! Elég komoly a keco nem?
Nate: Hát elég brutál, tök komoly, magáról a házról is a Halloween jut az eszembe
Sam: Hát igen nekem is, de vélgülis 3 nap és Halloween, díszítsük már ki.
Nate: Rendben van!
-A testvér pár neki is látott a díszítésnek, Sam a szobájával kezdte, azt a szobát választotta ki ahol egykor Sarah Roobinsonnak volt a szobája, de ebben nem csak ez volt az érdekes, hanem az is, hogy Sarah ebben a szobában hagyta hátra könyveit. Sam megcsúszott a padlón mikor észre vette hogy egy bizonyos részen ki tudja emelni a parkettát. Ekkor ki is emelte majd meglátott egy ládát.
Sam: NATE NATE AZONNAL GYERE FEL A SZOBÁMBA.
Nate sietősen is futott Sam-hez aki nem értette mi a franc történik.
Sam: Látod ezt?
Nate: Azt hogy a padló egy darab szar? Igen Sam eléggé szembetűnő "mondta flegmán majd sarkon fordult és épp készült ki lépni a küszöbön. "
Sam: Nem azt kell nézni te idióta. Nem látod hogy a padló alatt el van rejtve egy láda?
"Nate azonnal vissza is fordult"
Nate: Hát ez állati menő, nyissuk már ki.
A fiúk ki is nyitották a ládát, amiben egy halom könyv volt.
Nate: Ahj ezek csak béna könyvek. Én inkább lemegyek és díszítem tovább a konyhát mielőtt anya hazaér.
Sam: Ezek nem akármilyen könyvek, ezeket Sarah Roobinson írta.
Nate: És az meg ki?
Sam: Tök mindegy, inkább díszítsd a konyhát. "mondta nevetve, miközben levette a lakatot a Halloween Átka című könyvről. Bele olvasott viszont úgy volt vele hogy előbb elkészíti a házimunkáját, utána pedig olvas. Este chill-be készített magának egy teát, kapcsolt hangulat világítást és be is ült a kis kanapéjára olvasni. Hamar el is olvasta, ugyanis a kézirat nem volt befejezve, csupán 20 oldal lett belőle megírva, Sam el volt keseredve nagyon, ekkor elő akart kapni egy újabb könyvet, viszont helyette inkább leckét írt.-
2017.10.29.
Új szomszédok érkeztek Sam-ék mellé, egy vele egykorú lány és az apukája, Sam udvarias akart lenni ezért átment és egy tál süteménnyel üdvözölte őket.
Sam: Szia, honnan érkeztél?
Hanna:Szia, New York-ból, te? Vagy mindig is itt éltél?
Sam: Dehogyis, tegnap költöztem be a tesómmal és az anyukámmal. Mi New Orleans-ban étünk, de kellett a változás érted.
Hanna: Istenem, mindig is szerettem volna megnézni New Orleans-t.
Sam: Hidd el nekem, király hely, de ez a kis csendes kisváros százszor jobb.
Hanna: Hát remélem is, figyi nekem kéne mennem pakolni a dobozokat, de majd még beszélünk.
Sam: Tudok esetleg segíteni? Nehogy már egy lány cipekedjen.
Hanna: Azta micsoda uriember. "majd elröhögték magukat" -egyébként nem kell köszönöm.
Sam: Ahogy akarod.
2017.10.31.
"Sam izgatottan kelt reggel, az utóbbi két napban rengeteg időt töltött Hanna-val az iskolában és el is hívta a sulin belül rendezett Halloween-i buliba. Nagyon várta már ezt a napot. Délután 6 órakor el is ment Hanna elé hogy együtt menjenek a suli buliba."
Sam: Azta, nagyon szép a ruhád, és persze te is.
Hanna: Köszönöm, azért te is eléggé jól nézel ki.
"Kb 10p séta után oda is értek az iskolába ahol már ezerrel mentek a halloween-i zenék, mindenki be volt öltözve, Hanna hallot mennyasszonynak öltözött be, Sam pedigJoker-nak. Be is mentek a táncterembe, ittak egy jó puncsot majd táncolni kezdtek,a hangulat remek volt, majd 8 óra körül hirtelen lekapcsoltak a fények, és le állt a zene, mindenki megijedt és a lányok többnyire sikoltoztak."
Hanna: Jesszusom mégis mi történt?
Sam: Fogalmam sincs, de nagyon para. "Majd közelebb húzta magához Hannat és kézenfogta"
-Ez volt az első rész, remélem hogy tetszett nektek, megpróbálok minnél hamarabb hozni újabb és újabb részeket nektek, és Halloweenig azaz 10.31-ig megpróbálom befejezni a könyvet :)
![](https://img.wattpad.com/cover/376984337-288-k984722.jpg)
YOU ARE READING
A Halloween Átka
FantasyA 17 éves lány Sarah Roobinson imádott írni, rengeteg könyvet készített magának, és mindet eldugva egy kis ládában lakaton tartotta. Egyetlen egy könyvét sem engedte ki adatni, pedig jó páran felfedezték tehetségét. 18 évesen az édesappja meghalt íg...