𝐀𝐃𝐑𝐄𝐍𝐀𝐋𝐈𝐍

𝐂𝐡𝐚𝐩𝐭𝐞𝐫 𝐓𝐰𝐨

Rowan szemszöge:

"Arizona államában a 47 éves Charles Black megölte feleségét, Lily Blacket miután rájött, hogy annak titkos viszonya van. A 17 éves fiuk, Rowan Black az apja testvérénél lett elhelyezve. A sikeres családapa nem sokára bíróság elé lesz állítva"

Ez volt az életem. Pontosabban még mindig ez az életem, és ameddig az utolsó levegővételem abbamarad, ez lesz az életem. Tragikus, igaz?

Amikor elhelyeztek Jennánál, az életem már fejjel lefelé állt. Látszólag a tökéletes család voltunk. Arizona fővárosában, Phoenixben éltem anyámmal és apámmal. Tökéletes család, tökéletes gyerek. A faszt.

Természetesen a tökéletes család csak egy álca volt. Egy előadás, ahol az elhúzott függönyök mögött a Black család igazi énje volt. Apámnak sosem tetszett, hogy az anyámnak önálló gondolkodása van. Hogy nem tudja őt teljesen az irányítása alatt tudni.

Tehát, amikor megtudta hogy anyámat megfektette egy akkor épp Phoenixben tartózkodó ügyvéd, aki mindössze egy üzleti úton volt ott, valami elkattant az agyában.

December 4, délután 5 óra. A Phoenix-i középiskolában a futball csapat kapitányaként egy meccs után hazaértem. Vesztettünk, tehát idegesen becsaptam magam mögött a házunk bejárati ajtaját. Ahogy elkezdtem sétálni a lépcső felé, anyám megfogta az alkarom és félelemmel a hangjában elkezdett magyarázni. Azt mondta, hogy apám azt hiszi hogy megcsalta. Hogy még sosem borult ki ennyire apám, és retteg. Retteg apamtol, és retteg attól hogy mit fog tenni.

Én lelöktem magamról anyám kezét, figyelmen kívül hagyva. Fél órával később egy pisztoly eldörrenésére ébredtem. És akkor már késő volt. A rendőr szirénák hangja vette körül a házat, az egyik szomszéd kihívta őket. Amikor lementem, apám hideg, érzelemmentes szemekkel állt anyám holtteste felett. Rámszegezte a tekintetét, majd szótlanul hagyta hogy a rendőrök kivezessék őt a házból.

Ez volt az utolsó alkalom amikor sírtam. És igen. Még mindig magam előtt látom anyám halott testét, és ahogy a szemei a plafonra meredve csillogtak élettelenül.

Pár héttel később, amikor a tárgyalások véget értek Jennához költöztem Ashevillebe. Egy évet mulasztottam. Bármennyire könyörögtem a nagynénénmek, hogy ezt az egy évet hadd fejezzem be magántanulóként ő nem engedett. Azt mondja, hogy ez az utolsó évem és úgy kell leélnem, mint egy normális végzősnek.

És Jennára tényleg egy rossz szavam nem lehet. Azóta a nap óta úgy nevel, mintha a saját fia lennék. Mindent megad nekem.  És ami a legjobb? Az utolsó neve ellenére a legkevésbé sem hasonlít apámra. A családomnak Arizonia-i gyökerei vannak, de Jenna ahogy lehetősége akadt, elköltözött Eszak-Karolinába.

Szóval ez a történetem dióhéjban. A függönyök elhúzódtak, a tökéletes család álca darabokra tört.

Jogos kérdés lenne, hogy mi történt apámmal. Charles Black azt vallotta, hogy önvédelemből cselekedett. A története a következő: miután szembesítette anyámat a ténnyel, hogy tudja hogy mit csinált, anyám elkezdett "erőszakos" lenni, és ő önvédelemből cselekedett. Tehát, így elítélték őt 3 évre, jó magaviselettel előbb kijuthat.

Persze a sajtó csak egyik fele hitte el ezt a totál faszságot. Viszont a másik oldalon az is apám mellett szólt, hogy ő egy sikeres üzlet ember, tökéletes családdal. Így nem csak hogy a történet hallgatói két irányba folytak: akik hittek apámnak, és akik nem. De rengeteg új pletyka is szárnyra kapott, így mégjobban felkapta a média a történetet.

Szóval, így kezdem a szeptember elsejét Ashevilleben. És száz százalékig biztos vagyok abban, hogy ott mindenki tudja a történetem. Tehát, itt jön képbe a két lehetőség. Vagy minden diák egyesével odajön hozzám, azt várva hogy alátámasztom a pletykákat, vagy éppen megcáfolom azokat. Vagy, mindenki félelemmel a szemükben fog rám nézni, és suttogni a hátam mögött.

És valamiért az utóbbira gyanakszom.

Ha tetszett, jelezd egy vote-al! Vigyazzatok magatokra, puszii - Vikii