Láttam őt, mégsem volt ott senki. Csak sírtam és sírtam, a mellkasom felrepedt a kiözönlő érzelmektől. Szerettem őt, ezt biztosan tudtam.
Leguggoltam a zokogástól. Nem mondott semmit, csak közelebb jött s hátulról átölelt.
– Én vagyok az... – suttogta, bár csak a fejemben hallatszódott.
– Mi a neved?
– Mikael.
Letöröltem a könnyeimet. Boldog voltam. Semmi mást nem éreztem.
– Hogy becézhetlek?
– Mika.
Elmosolyodtam.
Ilyen spirituális találkozásban még nem volt részem.
Hozzám tudott érni, így kézen fogva sétáltunk haza. Nem szóltunk szinte egy szót sem. Boldog voltam.
Ezennel lezárult a mikoミコ első része.
YOU ARE READING
mikoミコ
RomanceMiko mindig is szerette a csillagokat. Az éjsötét éjszakát, a Hold varázslatosságát. Sosem tudta, miért mardossa belülről a hiányérzet, amíg át nem sétált egy rejtélyes kapun Tokióban.
