Átokból Szerelem? (L.S.)

Huszonharmadik

Louis

A papírok össze-vissza vannak dobálva körülöttem, nem tudok koncentrálni a munkámra. Nem értem, hogy függ össze Jason és apám ügye. Nincs értelme. Az összes aktát és iratot átnéztem. Mindkettőjük kihallgatásáról készült videót többször is megnéztem, de még egy ugyanolyan mozdulatuk sem volt, amiből el lehetett volna indulni.

– Gyere be! – kiabálok ki a kopogásra.

– Ki az a Jason? – áll meg mögöttem Niall, ahogy beleolvas a papírokba.

– Ötletem sincs – rázom meg a fejem. – A rendőrség feltört gépén találtam, hogy összehozták apámmal, de nem derült ki, hogy miért és ezt próbálom kitalálni –magyarázom. – De őszintén még a nevét sem hallottam soha –vallom be.

– Mutasd, mid van eddig! – húz mellém egy széket, mire én is odébb csúszok, hogy elférjünk mindketten.

– Harry? – kérdezem, miközben elétolok néhány papírt.

– Otthon van – bólint és olvasni kezd.

Legalább ez letudva. Habár van egy rossz előérzetem, ahogy rá gondolok, de nem tudom, miért. Ez nem olyan, mint amikor tudom, hogy hülyeséget fog csinálni, ez valami más és nem tudom, hova tegyem ezt a gondolatot.

– Ezt nézd! – közelít rá Jason videójára. Az asztalon mellette van az utcai ruhája, rajta egy ismeretlen lógóval.– Mi ez? – ráncolja a homlokát.

– Ne bassz fel! – sziszegem magamban idegesen. Azonnal rákeresek a gépemen a mintára és egy klíma- és fűtésszerelő céget ad ki elsőnek. Akiket én felhívtam. És akik jelenleg a házamban vannak, Harry-vel. – A kurva életbe –csapok az asztalra.

– Ezeket hívtad ki – érti meg Niall, amikor végigolvasta, a weboldalt. – De miért van összefüggésben apáddal? – értetlenkedik.

– Látod a támogatókat? Gregorio Ferri – mutatoka névre. – Ez apám álneve, így nem ismerik fel a neten – magyarázom. Ezt a nevet csak én ismerem. Amikor még jóban voltunk, kiskoromban, mindig ezzel a kitalált emberrel mesélt történeteket nekem és a nővéremnek. Azonban teljesen megfeledkeztem róla az utóbbi években. – Hogy lehettem ilyen hülye, hogy nem olvasom végig?! – akadok ki és a tenyerembe támasztom a homlokomat.

– Legalább tudjuk, mi közük van egymáshoz – lapozza végig a papírokat megint.

– Bazdmeg! – kapom fel a fejem. Ha tényleg együtt dolgoznak, akkor... – Baszki, Harry egyedül van velük – ugrok fel és mindent otthagyva, csak a kocsikulcsomat kapom fel és rohanok az autómig.

Száguldok hazáig, egy darab piros lámpánál nem állok meg. Folyamatosan nyomom a dudát, de engem is rengetegen ledudálnak. Legnagyobb szerencsém, hogy rendőrökkel nem találkoztam. Az erdőben a faágak végigkarcolják az autómat és felcsapódik a sár a szélvédőre a sebességemtől. A kapuban berántom a kéziféket, be sem parkolok, csak futok a házba, mint akit üldöznek. Mindenem remeg az idegtől, és felkészületlen vagyok. Nem hoztam magammal semmit, ha tényleg ők vannak itt. Se egy kés, se egy pisztoly.

Lassan nyitok be a házba, hogy ne buktassam le magam és legyen egy kis egérutam, amíg szerzek valamilyen fegyvert a védekezésre. Meglepetten fogom fel, hogy a nappaliban zene szól, aminek a szövegét Harry teli torokból üvölti és finom illatok hívogatnak a konyhába. Csendben osonok az előszobából hozzá, hogy megtudjam, hogy mit csinál. Közben folyamatosan felmérem a terepet, hogy biztos elmentek-e már vagy valahol rejtőzködnek a lakásban. Amikor nem találok senkit vagy bármilyen nyomot, akkor indulok Harry felé, akin egy piros pöttyös kötény van. Jól áll neki, többet hordhatná. Ráadásul nem is tudtam, hogy tud főzni.