Szavaim Feléd

Part 1

Nektek is meg van azaz érzés, hogy otthon a családi háttered egyenlő a nullával? Mikor a kistesódat mindig elviszed otthonról, hogy ne kelljen a veszekedéseket hallgatnia? Hogy próbálod nem kimutatni, hogy minden szar otthon? Ha nem akkor nem is kívánom. Nagyon rossz. A sok veszekedés, síró görcsök esténként és akkor a kistesódat véded ezektől, idegösszeomlások és sorolhatnám. Borzalmas!

Letti Fox vagyok 17 éves gimnazista. Két testvéremmel-név szerint Benjamin Fox az öcsém, bátyám meg Dylan Fox-plusz a szüleimmel lakom egy családi házban. Szüleink egyfolytában veszekednek. A semmin is! Én és bátyám nem akarjuk, hogy az öcsènk ilyen körülmények között nőjön fel ezért mindig elvisszük együtt vagy külön valahova ami nem az otthonunk. Na ilyenkor az szokott lenni, hogy vagy a szomszédhoz visszük-mivel jóba vagyunk velük-vagy biciklizni,sétálni vagy csak átvisszük valamelyik haverjához-akik persze megengedik-. 8 éves mèg csak az öcsém így nyilván nem szeretném ha rossz gyermekkorral nőjön fel. Mindig mondom szüleimnek, hogy váljanak el, de nem teszik. Hogy miért? Azt én sem tudom. Dylan csak azért nem költözött el még mert, féltet minket, hogy nehogy nagy bajunk legyen. Sok idegösszeomlás, síró görcsök, szorongások és egyébb más lelki fájdalmakkal küzdöm. Bátyám nem annyira hatja meg ez a sok veszekedés kivéve ha bajunk esik. Na ott olyan védelmező, mint még soha. Sose akarta, hogy bajunk essen. Nem akarjuk, hogy öcsénk Benjamin is ilyen lelki fájdalmakkal küzdjön. Főleg nem 8 évesen! Fel se tudná fogni és csak belehalna a fájdalomba.. 

A mai nap ugyan úgy indult, mint a többi. Arra keltem, hogy kiabálnak lent. Gyorsan kipattantam és gyors léptekkel mentem le az emeletre ahol szülő anyám kiabált apámmal.  Rögtön rájuk is kiabáltam.

-Melanie! Justin! Álljatok már le!-kiabáltam, de mintha meg sem hallották volna veszekedtek tovább

-FOGJÁTOK MÁR BE-kiabált még hangosabban rájuk Dylan amitől összerezzentem mivel mögöttem volt és nem tudtam, hogy itt van-menj fel Benjaminhoz-szólt hozzám mire felsiettem hozzá

-Kop kop-kopogtam majd lassan benyitottam-Hé Benjamin! Itt vagyok ne sírj-futottam hozzá és szorosan magamhoz öleltem

-Miért kiabálnak?

-Lényegtelen..Gyere öltözz és menjünk suliba-bólintott, kimentem ő gondolom elkezdett öltözni így én is így tettem. Bepakoltam majd mentem is Benjihez-Na kész vagy?

-Igen

Lementünk gyorsan csináltam szendvicseket meg kulacsba itókát addig felhúzta a cipőt, utána én is és elindultunk. Mikor a házból kiléptünk akkor is kiabáltak még mindig. Elindultunk a buszmegállóhoz.

-Letti?

-Igen?

-Miért kiabáltak anyáék?

-Ben mondtam lényegtelen, ma is amúgy átszeretnél menni Adrianékhoz?

-Igeen meg kell mutassam majd neki milyen focistát rajzoltam le!-mire mosolyogtam

-És pontosan melyik focistát rajzoltad le?

-Hát a kedvencemet! Cristiano Ronaldot-vigyorog

-Áh! Értem-mosolyogtam

-Képzeld részt fogunk venni egy futó versenyen!

-És mikor?

-2 hét múlva! Addig van időnk felkészülni

-Na majd jössz akkor velem este felé futni. És mennyi métert futtok?

-Azt ma fogják elmondani

-Rendben, ma Dylan fog érted menni mert, délután 5kor végzek azaz 17 órakor

-Jóó-közben Benjamin sulija felé sétáltunk

-Na legyen jó napot öcsi délután jön érted Dylan-öleltem meg majd bement az iskola kapuján és én is elindultam a gimnázum felé

Odafele úton gondolkodtam sok mindenen. Mi lesz apáékkal? Mi lesz a két tesómmal? Mi lesz velem? Mi lesz az élettel? Miért kellett ennek történnie? Miért kell folyton attól félnem, hogy mások előtt kapok sírógörcsöt? Hogy átvernek? Hogy mikor törik rám a pánikroham? Hogy miért kell folyton vissza húzódottnak lennem? Hogy miért kell folyton szoronganom? S megannyi kérdés amire sosem kaptam választ...  Hogy miért, Mert, senki nem tudja rá..  A legokosabb embere sem tudna erre válaszolni..

Miközben ezen agyaltam veszek észre, hogy a suli felé sétálok már. Gyorsan észbe kaptam és próbáltam mosolygósan sétálni a suli kapuig. Belépve suliba a terem felé sétáltam. Még becsöngő előtt volt pár percem így kicsit még gondolkoztam...