Sárkány háton (Fourth Wing)

6.

Az ablakon kinézve semmit sem lehet látni a korom sötéten és a hold halvány derengésén kívül.

Gyorsan megbököm a mellettem lévő Liamet. Aki felém fordulva biccent egyet, jelezve, hogy mehetünk. A tőrjeinket halkan a helyükre csúsztattam és magamra borítottam a fekete köpenyemet, majd látva, hogy Liam is így tesz a csuklyát a fejemre húztam.

A folyó parthoz érve egy kissé lemaradok és magam elé engedem Liamet. Úgy tűnik a többiek már megkezdték a gyűlést. Az árnyak közt maradva végzek egy gyors számolást. Huszonheten vagyunk velem együtt.

Vontatottan szétnéztem az udvaron, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nincs itt semmilyen nem kívánatos személy, amikor egyszer csak a szemem sarkából, mintha egy ezüst csillanást láttam volna...

Vártam még egy kicsit, hogy megbizonyosodjak róla, hogy én vagyok az utolsó és csak azután léptem ki az árnyak közül.

Majd a többieket kikerülve egyenesen a fának támaszkodó Riorsont vettem célba. Úgy, hogy csak ő halja súgtam nekei a szavakat.

- A kicsi virágszál már megint rosszkor van rossz helyen... -Xaden a szavakat hallva csak megrázta a fejét és a többiek felé biccentett.

-... Sutherlandet és Lupercót már elvesztettük, tetszik vagy sem, de össze kell tartanunk, ha túl akarjuk élni a kiképzést!

- És ha tudomást szereznek a találkozónkról? -teszi fel a kérdést az egyik balomon álló lány.

- Már két éve csináljuk, és még nem jöttek rá -feleli magabiztos hangon Xaden- És nem is fognak rájönni, hacsak valaki nem árulkodik! Márpedig ha valaki árulkodik akkor én tudni fogok róla...! -ezután a burkolt fenyegetés után, jöhetnek a kellemesebb témák, személyi gondok...stb, mint valami pszichológus...

- Ahogy Garrick mondta, máris elvesztettünk két első évest az elővigyázatlanságunk miatt. Mostmár csak negyvenegyen maradtunk a Lovasok Kvadránsában, és nem akarunk közületek mást is elveszteni, márpedig ez óhatatlanul bekövetkezik, ha nem vigyáztok magatokra. Az esélyek mindig ellenünk szólnak, és nekem elhihetitek, hogy a kvadránsban mindegyik navarre-i csak az ürügyet keresi, hogy árulónak kiáltson ki benneteket, vagy valamilyen hibára kényszerítsen. -a többiek suttogni kezdenek körülöttem, ízelgetik az elhangzott szavakat.

- Hányat vertek el közületek a küzdőteremben? -kérdezi Xaden tárgyilagos hangon.A kérdésre négyen jelentkeznek.

Garrick sóhajtva fordul Xaden felé. - Majd én megtanítom őket harcolni. -Xaden megrázza a fejét és oda sem fordulva valaszol.

- Te vagy a legjobb harcosunk...

- Te vagy a legjobb harcosunk -vág közbe Bodhi vigyorogva.

- Inkább a legalattomosabb -szúrja közbe Imogen.

- Átkozottul alattomos -kontráz rá egyből Garrick.

- Garrick és Imogen a legjobb harcosaink, úgy, hogy ti ketten fogjátok tanítani őket. Más is van még?

- Én nem bírom -kezd el drámázni az egyik első éves.- Hogy érted? -kérdezi Xaden keményen.

- Nem bírom! -siratja a fiú- A halált. A harcot. Ezt az egészet! -ó könyörgök csak el ne kezdjen sírni...- A felmérésnél közvetlenül előttem törték ki az egyik srác nyakát! Haza akarok menni! Ebben vajon tudsz segíteni?

- Nem ne...-gyorsan a szavába vágok

- Úgy tűnik te már kopogtatsz Malekhoz -kezdek bele miközben előre lépek-kivárhatod amíg megölnek vagy megtehetem most is, hogy szeretnéd? -nézek rá fenyegetően.

Az első éves ha lehet még jobban elkezdett reszketni, de most már csöndben maradt.

- Jesszus... -kezd el Bodhi sóhajtozni.

- Mivan? Legalább őszinte voltam...

Xaden fenyegetően mereszti rám a szemét -gondolom, hogy befogjam- amire én csak egy pimasz vigyorral válaszolok.

- Ne drámázz tiéd a szó -vetem neki oda suttogva.

- A háborúban az emberek meghalnak. És korántsem olyan dicsősegesen, ahogyan arról a bárdok énekelnek. A háborúban kitört nyakakat és százméteres zuhanásokat látsz magad körül. Semmi romantikus nincs a felégetett föld látványában és a kéngőz szagában.

Ez -mutat a fellegvár felé- nem valami tündérmese, amelynek a végén megtalálja a boldogságot. Ez a kemény, hideg, könyörtelen valóság. Erről a helyről nem mindenki fog hazatérni... Úgyhogy, barátocskám, ha nem kapod sürgősen ősszel magad, akkor nagyon gyorsan be fog teljesedni Solberg jóslata...

A tücsök neszelésén kívül néma csend van az udvaron, senki nem mert még levegőt venni se.

- Másnak van még valami óhaja sóhaja, amire talán még megoldás is van?

- Harci Eligazítás - kezd bele az egyik első éves.

Mivel engem ez annyira nem köt le ezért különösebb figyelmet nem is szentelek neki. Az égre nézve olyan érdek feszítő témán kezdek el gondolkodni mint az, hogy vajon meghalok e? A többiek milyen sárkányt kapnak és a nem létező saját sárkányom on -akaratlanul is az alkalomhoz nyúlok, ahol az a csodálatos minta van amit még Melgrentől kaptam....

A mélázásomból az egyik fiú hangja zökkemt ki, egy igencsak érdekes kérdéssel.

- Mikor ölhetjük meg Violet Sorrengailt?

- Úgy van, Xaden - mondja a rózsaszín hajú, aki ek még mindig nem tudom a nevét. - Mikor állhatunk végre bosszút?

- Nyugi Imogen - mondja Garrick miközben felemeli a kezét, hogy hozzáferjen a tőrjéhez.

Imogen tényleg. Úristen már szinte mindenkinek a nevét elfelejtettem, na mindegy...

- Már mondtam neked, a legkisebb Sorrengail az enyém és én majd akkor intézem el, ha eljön az ideje.

- Hé -lépek elő feltartott kezekkel- Erről nem volt szó! Mi az, hogy a tiéd? Talán nekem nincs ugyan annyi jogom mint neked? -szemtől szembe állunk, miközben farkas szemet nézünk egymással.

- Ezt ne most beszéljük meg! -kezd bele éllel a hangjában- A jogod megvan, de én vagyok a rangidős!

- Az nem jelent semmit! De legyen, beszéljük meg később... -azzal csapot papot otthagyva, indulok meg a boltív felé. A hideg kőnek neki dőlve figyelem az ányakat és a fát amelyen a mi kis rigónk gubbaszt.

Ahoz távol állok, hogy halljam, hogy mit beszélnek szóval kellemes csönd van.

A merengésemből a szálingózó kadétok szakítanak ki. Liamet nem látom -vajon miért? Talán mert éjszaka van?

Várok még egy kicsit majd amikor egy nagyobb árnyat veszek észre a fa előtt, csak akkor indulok meg.

És nem is kell sokat csalódnom Riorson és Sorrengeil. Ezt a mesteri duót... Ezek mindig megtalálják egymást...

- ... de persze nyilván a parfümöd buktatott le.

- Akarom én ezt tudni? -szólamok meg mögülük.

Az érintettek felém fordulva szótlanul merednek rám , szóval gondolom nem fogom megtudni.

- Tudtam, hogy téged látlak! - mondtam a lányra nézve.- De tudod mit? -itt Xaden felé fordulok- A tiéd lehet. Rangidős... -egy halkat ciccegve, fordítok hátat a mesteri párosnak, majd elindultam visszafelé. De egy pár lépés után ismét megálltam.

- Ne hidd, hogy mindent ilyen könnyen rád hagyok Riorson.

Majd a választ meg sem várva indultam vissza a barakkunkba. Halkan besurrantam, majd az ágyamhoz sétáltam. A mellettem lévő ágyra nézve, láttam, hogy Liam már alszik, szóval a beszélgetés lehetőségét elvetve feküdtem le a sajá ágyamra.