Scholae et preafectus! (Girls und Panzer fanfic)

64. rész: Kormányozni a hajót

Onnan indítunk, ahonnan vége lett az előző résznek. Lesétáltam a pódiumról, és indultam volna haza, mikor valakik hátrajöttek.

-Can we get an interview? (Kérhetnénk egy interjút?)-futott oda a riporter.

Az RTL volt.

-Értem a magyart is-válaszoltam.

-Hogy is felejthettem el? Ráadás ekkora bakit élőben?-sopánkodott a riporter.

-Élőben vagyunk? És még a bajai halfesztivál a vicces...-mormogtam, majd kihúztam magam-Szóval, mi ügyben szeretnének kérdezni?

-Szóval, mint ahogy az a beszédben is volt, királydiktatúrát akarsz létrehozni. Megtudhatnánk a miértjeit?-kérdezte a riporter.

-Tegeződni szeretne? Lehet, hogy 16 vagyok, de jelenleg Japán önjelölt császárnője. Egyébként mindegy. De vissza a kérdésre. Ez a féle királydiktatúra már az iskola alapítása óta fennáll, és itt most nem magamat akarom fényezni, de az eredmények magukért beszélnek. És egyébként is, még krízishelyzetben vagyunk, és mire a demokratikus törvényhozás átmenne, nem lenne itt semmi. És mielőtt megkérdezik, eddig csak totál új elsősök és imposztorok akartak meglincselni, és egyik sem konstatálódik komoly népharagként, szóval pontosan tudom, mit csinálok-magyaráztam.

-Most viszont itt a második kérdés. Mit tervezel az állammal? Tudjuk, hogy valószínűleg te fogod irányítani a népet, szóval, tegyük fel, mi lesz az új pénznem? Hova állítja be politikailag az országot?-kérdezte a riporter.

-A valuta, az attól függ. Én especiel az amerikai dollárnak örülnék, de a forint is megteszi. És a beállítottság. Egyértelmű nyugatpártiság. Nemcsak mert az elődök is így csinálták, hanem azért is, mert eleve Nyugat-szimpatizáns vagyok, és még ráadás egy amerikai hajó talált ránk. Még mi is kell egy államhoz...-gondolkodtam el.

-Mondjuk a népesség jólétének biztosítása, valamiféle adminisztratív szervezet felállítása, stb. Azokra van ötlete?-kérdezte a riporter.

-Van, de egyelőre nem olyan komolyak, mint amikről eddig beszéltem. Egyéb kérdések?-néztem a riporterre.

-Mit üzen a magyar népnek?-kérdezte a riporter.

-Hát, ha üzenni kell valamit... Akkor csak azt, hogy köszönjük szépen, mi eléldegélünk egyedül is, de hajlandóak vagyunk kooperálni, főleg, hogy ok-okozat logika alapján a Horthy magyar találmány, aztán már az identitás a diákoké. Ja, és ezt speciálisan Battonyai Augusztnak küldöm: a lánya nem megy haza!-néztem mélyen a kamerába.

-Ez váratlan volt. De mindenesetre most kijelentkezünk. Köszönjük a figyelmet!-köszönt el a nézőktől a riporter, és rám nézett-Szép volt. Ez egy kissé személyesebb kérdés, de hogy lettél ilyen profi államférfi vagy nem is tudom hogyan kell ezt magyarul mondani-kérdezte a riporter.

-Ötödik éve vagyok majdnem tejhatalmú vezér, és emellett még politikuscsaládból származom, szóval az interjúkat és beszédeket már a kisujjamból is kirázom-válaszoltam.

-Hát, te aztán egy igazi idol vagy. De most mennünk kell! Indul a gép a Ronald Reaganről!-rohant el a riporter.

Én is hazaandalogtam. Amikor meglátott valaki, azonnal kiáltotta, hogy "éljen a császárnő" én meg megköszöntem neki szépen, de már a huszonkettedik alkalom után ez is fárasztóvá vált. Időközben a Ronald Reagan ráállított minket egy amerikai műholdra, így visszatért a net és hívásokat is lehetett indítani.

-Na, Ayumi, ezt nevezem. Nem volt a bakancslistámon, hogy egy császárnő fiúja legyek, de hát veled az élet egy hullámvasút. De ez azt jelenti, hogy én most császár vagyok?-fordult a kanapéból hozzám Soma, ahogy hazaértem.