Suhanó évszakok

Az első nyár

   Natsume hazafelé tartott a kisvárosi iskolából, ahol irodalomtanárként dolgozott. Ingét teljesen átizzadta a nyári melegben, táskája a vállán lógott. Szerette a meleg időt, de ez a forróság kiszívta az összes energiáját. Ahogy hazafelé haladt, többnyire mellékutcákon vágott át, hogy hamarabb hazaérjen. Az egyik sikátor szélén egy fiatal lány ült, mellette egy kalap, amely azért volt kitéve, hogy a járókelők pénz dobjanak bele. Natsume első pillantásra megállapította, hogy a lány koldus. A ruhája szakadt volt, és mezítláb üldögélt a fal mellett. A férfi pillantása a lány arcára esett, amely meglehetősen csinosnak tűnt egy koldushoz képest.
   A tekintetük hirtelen találkozott, és néhány pillanatig Natsume kék szeme a lány barna szemébe veszett. Lassan elővett egy 50 dolláros bankjegyet, és a kalapba tette. A lány meglepődve szemlélte, mekkora összeget kapott.
-Ugye tudja, hogy az egy ötvendolláros?
-Igen, ennyit szándékoztam adni.
-Ez meglehetősen sok pénzt egy koldusnak, de köszönöm - mosolygott a lány - Egyébként a nevem Fuyu.
-Az enyém Natsume. Nem láttalak még errefelé, igaz, nem túl sok koldust látni.
-Nemrég jöttem ide, hátha itt jobb lesz a sorom - mondta a lány, és az égre bámult.
-Ne add fel, mindig akadnak lehetőségek, csak észrevenni nehéz őket. További szép napot neked, Fuyu. Remélem találkozunk még - köszönt el Natsume.
-Viszlát, Natsume úr - integetett Fuyu.
   Natsume nemsokára hazaért, és teljesen elbambult. Egész úton Fuyu járt a fejében, és nem értette, miért. A kisvárosban ritkán találkozott az ember koldussal, és az emberek ismerték egymást. Kinyitotta a hűtőt, és kivett egy almabort. Gyorsan megitta, ledobta izzadt ruháit, majd asztalhoz ült, és belekezdett a versírásba. A koldus lány annyira megihlette, hogy úgy érezte, muszáj verset írnia róla. A vers így szólt:

Bár képes vagyok repülni,
Mégis félek, ha szárnyammal csapkodok Elfeledtem, mennyire fog a szél fújni
Hisz a távolba révedtem, s most zuhanok

A lány tekintetére gondolt, és beleszőtte a versbe mindazt, ami a lelkében volt. Azonban nem tudta befejezni, mert megcsörrent a telefon. Munkaügyben hívták, hogy válasszon egyet a továbbképzési lehetőségek közül. Meglehetősen bosszantónak tartotta, hogy versírás közben zavarják. Végül továbbképzési területként a pszichológiát választotta. Szerette ezt a témát, és jó pár könyvet olvasott róla, amelyek maradandó nyomot hagytak benne. Az egyik ilyen könyv Soren Kirgegaard Halálos betegség című műve volt, amely a depresszió tüneteivel foglalkozott. Kisétált a teraszra, és cigarettára gyújtott. Mostanában ritkán dohányzott, de úgy érezte, most szüksége van egy szálra, hogy lenyugodjon. Még mindig Fuyu járt a fejében. A lány szeme, arca, finom kis kezei, mosolya, hangja mind belevésődtek a tudatába. Megpróbálta másfelé terelni a gondolatait, de képtelen volt rá. Néhány óra elteltével, amikor már a dolgozatokat javította, sikerült, de még nem sejtette, hogy ez még rosszabb lesz.
   Az este eljött, és Natsume elindult vacsorát szerezni a városba. Nem volt kedve főzni. Séta közben megint eszébe jutott a koldus lány, és elindult találkozásuk helye felé. Egy kis parkon vágott át, amikor látta, hogy Fuyu egy fa alatt ütött-kopott sátrat rendezget. Szóval itt alszik - gondolta. Távolabbról figyelte a lányt, hogyan szorgoskodik. Az este nem volt annyira meleg, így látta, hogy Fuyu karja libabőrös lesz egy fuvallattól.
Halkan elindult a lány felé, aki észre sem vette, hogy a férfi pár lépésnyire van tőle. Úgy gondolta, megijeszti egy kicsit.
- Jó estét! - köszönt rá hangosan a lányra.
Fuyu rémülten ugrott fel, aztán hangos csattanással elterült a földön. Natsume nevetett.
-Ennyire megijesztettelek? - kérdezte.
-A frászt hoztad rám konkrétan! Estefelé nem járkálnak emberek erre - dohogott.
-Bocsánatot kérek. Engesztelésként szívesen meghívlak vacsorázni, ha van kedved.
-Ez a minimum, miszter prankszter!
-Hová menjünk? Pete's Tavern?
-Nem igazán ismerem a kajáldákat, szóval rád bízom, de meleg étel kell. A hideg is kirázott tőled.
A lány utolsó mondatát azért mondta, mert látta, hogy a férfi libabőrös karját szemléli, és szégyellte, hogy nincs normális felsője.
-Mehetünk?
-Egy pillanat - felelte a lány, majd lezárta a sátrat, majd végigtapogatta a zsebeit. - Minden megvan, indulás!
Menet közben beszélgettek.
-Szereted ijesztgetni a lányokat, miszter prankszter? Nem egy vonzó tulajdonság.
-Talán nem, de ez vagyok én. Valszeg macskákkal fogok meghalni.
-Azt is érdemled! - mondta a lány, és beleboxolt Natsume karjába.
-Ne légy ilyen gonosz velem, mert hozzád vágok egy macskát - nevetett Natsume.
-Akkor majd ketten szedünk szét. A macskák kedvelnek engem.
-Tényleg? Akkor gondoskodó jellem lehetsz.
-Mindig ennyire kielemzed az embereket?
-Sajnálom, Fuyu. Rossz szokás, amit nem tudok levetkőzni - hajtotta le a fejét Natsume.
-Nem igazán zavar. Sokkal jobb, mint ha egy ostoba fajankó lennél!
-Igaz. Megérkeztünk. - mondta, majd udvariasan ajtót nyitott a lánynak, és bementek a vendéglőbe.
   A lány azon nyomban bemászott egy kényelmes sarokba, és elkezdte olvasgatni az étlapot. A pincér hamarosan megérkezett, és feltette a szokásos kérdést: Mit hozhatok?
-Milyen leves legyen, Fuyu?
-Hmm, húsleves, sok zöldséggel!
-Innivalót esetleg hozhatok?
Nekem egy pohár almabort, hűtve -mondta Natsume.
-Nekem pedig egy pohár édes pezsgő lesz - adta le a rendelést a lány.
-Azonnal hozom! - mondta a pincér, és már ott sem volt.
-Rendszeresen eszel itt? - kérdezte a lány.
-Több helyre is járok, de legtöbbször magamra főzök.
-Bocsi, hogy ilyen sok kérdésem van, de kíváncsi természetű vagyok.
-Szívesen válaszolok mindenre, de cserébe én is kérdezni fogok - válaszolt Natsume, és a lány szemébe nézett. Teljesen megígézte a hatalmas, barna szempár. A lányt pedig Natsume kék szeme tartotta fogva. A szituációt végül a pincér törte meg, ugyanis meghozta a kért italokat. Fuyu és Natsume elvörösödve vették át, majd nevettek, és koccintottak.
-Mivel foglalkozol, miszter prankszter?
-A suliban tanítok. Meglepő?
-Nem félnek tőled a diákok?
-Nem mindenkit ijesztgetek.
-Mit tanítasz?
-Irodalmat. Imádok olvasni, sőt, írni is.
-Ez izgalmas. Egyszer szeretném hallani az egyik versedet!
-Rendben, egyszer majd elmondok neked egyet. De mi a helyzet veled? Errefelé ritkán találkozni...hogy is fogalmazzak...
-Csövessel? - mondta ki Fuyu - Nos, nem igazán volt választásom, de ezt a történetet máskorra szeretném hagyni, mert akarok egy nyugis estét.
-Legyen kívánságod szerint.
A pincér megérkezett a forró, illatos levessel, és nekiálltak enni. Főételnek Natsume csirkét, Fuyu grillezett halat rendelt. A leves elfogyasztása után Fuyu Natsume füléhez hajolt, és belesuttogta:
-Ugye tudod, hogy nagyon drága kaját eszünk? Lecsekkoltam az étlapon.
Natsume megsimogatta Fuyu vállát, és visszasúgta: - ne aggódj, futja a tanári fizetésből - Majd hangosabban: nincs semmilyen drága hobbim, szóval az sem megerőltető anyagilag, ha mindig étteremben eszek.
-Nekem sem ártana szerezni valami jó munkát, de sajnos... -sóhajtott.
Natsume megfogta Fuyu kezét, és megszólalt: - ne veszítsd el a reményt. Én hiszek benne, hogy nagyon mélyről is fel lehet állni, főleg, ha akad egy kis segítséged is.
-Már az is nagy segítség, hogy elhoztál kajálni. Mindig adnak egy kis pénzt, de az csak annyira elég, hogy ne haljak éhen. Az itt lakók pedig többnyire gyanúsan méregetnek. Úgy tűnik, nem szeretnek...
-Hogy lehet véleményt mondani valakiről, akit nem is ismernek?
-Sajnos az emberek nagy része ilyen.
-Vannak normálisak is.
   A vacsora elfogyasztása után rendeltek még egy kör italt, és kiültek a teraszra. Natsume rágyújtott.
-Mikor szoktál rá? - kérdezte Fuyu.
-Teljesen sosem, csak néha egy-egy szálat szívok el - válaszolt, majd kifújta a füstöt.
-Használ valamit?
-Próbáld ki - nyújtotta a lány felé a dobozt.
Fuyu kivett egy szálat, és rágyújtott. Ahogy apró szívásokkal dohányoztak, nézték a csillagokat. Az ég szép derült volt, ami azt jelentette, hogy hűvös lesz az este. Natsume levette a pulóverét, és a lányra terítette.
-Meg ne fázz nekem. A gyógyszer drágább, mint a kaja - mondta, majd megdörzsölte Fuyu hátát.
-Köszönöm - mondta a lány, majd magára húzta a pulcsit, és beleszagolt. A ruhadarabnak citrussal kevert cédrusfa illata volt, ami nagyon tetszett neki.
-Induljunk haza.
-Menjünk hát... - mondta Fuyu, és belekarolt Natsuméba.
Elsétáltak a parkig, ahol megölelték egymást, majd elbúcsúztak. Fuyu bemászott a sátrába, Natsume pedig hazaindult, és amint hazaért, leült a fotelbe. Újabb szál cigarettát gyújtott, és lassan elszívta. Teljesen elmerengett az estén, majd ott a fotelben ülve aludt el.
   A fénylő nyári csillagok ragyogtak az égen, ahogy Fuyu a pulóvert ölelve aludt békésen a sátrában, Natsume cigarettája pedig felizzott a sötétben, majd szépen lassan elhamvadt a tartóban.