baleset

1 fejezet

1 rész:

A halál után van élet? A halál után esetleg a menybe vagy a pokolba jutok? Sokáig gondolkodtam rajta, sok rosszat csináltam, hazudtam embereknek elferitettem az igazságot. Sok jót csináltam, segítettem akinek csak tudtam és ha valaki szomorú volt a kedvébe jártam, mégis mikor a földre estem csak az járt a fejembe hogy "Baszki ez fáj". Fájt az oldalam és a fejem, hangokat hallottam. Kocsi csikorgást kiabálást, sírást. És mégis csak az járt a fejembe hogy fáj mindenem, hideg van, reszketek. Mindenem vízes és nem bírok megmozdulni mégis életben tartott valami, láttam fényeket hallottam hangokat. Emlékszem anyám síkolyára mikor a földre estem és hogy kiabálni kezdett. Emlékszem a kocsira ami úgy gázolt át rajtam mint akinek ez volt a célja, célja volt hogy meghaljak. Hogy az utolsó lélegzetemet vegyem és nem állt meg csak tovább hajtott. Pár pillanatal előtte még egy gyönyörű motor suhant el az esőbe előttünk, mikor a zebrára léptünk a kocsit nem láttuk de alig hogy csak én voltam a zebrán túl közelről láttam a kocsit. A mentőben hangokat hallottam és fényeket láttam.

-Magánál van!-kiabálta egy férfi hang, túl sok a fény nem miről nyitva tartani a szemem, fáj mindenem. A hordágy kemény, le akarok róla szólni mozogni akarok és kiabálni a fájdalomtól-Tudod mi történt?!-kérdezte a férfi, nem tudok válaszolni csak a fényt látom ami egyre homályosabb-Hé tudod mi történt?! Tudod hol vagy?!-egy kezet éreztem az arcomon aztán egy hatalmas fájdalmat, nem kapok levegőt
-A tüdeje össze ömlik el fog ájulni!-szólalt meg egy ismeretlen női hang, próbálok levegőt venni de fáj, nem bírom. A szemeimen tonnák vannak és alig hogy lehunyom semmit nem hallok....Csend....

Sötét van, de nem álmodok. Soha nem álmodok semmit. Egyedül vagyok, és sehol nincs senki, csend van bármerre nézek csak feketeséget látok. Néha hideg van néha meleg vagy esetleg épp kellemes idő, eleinte számoltam a napokat már ha ezt annak lehet hívni, a napokat amik feketék, amikor egyedül vagyok nincs senki más csak én, egyedül. Sétáltam, nagyon sokat sétáltam összesen huszonnégy napot, huszonháromszor aludtam el a fáradságtol a sok séta miatt, hétszer aludtam el q fejfájásom miatt, tizenkétszer azért mert már nem bírtam, négyszer sírtam álomba magam és négyszer éreztem azt mintha a szívem leállna és negyvenkétszer azért mert álmos voltam, mert nem tudtam mást csinálni. Próbáltam embereket keresni, elsőnek azt hittem csak alszom és nem álmodok. Kiabáltam emberek után, kiabáltam hisztiztem vergődtem, kerestem anyát a bátyámat az öcsémet és a barátomat de senkit nem találtam.

Össze kuporodtam, hideg van. Megakarok halni, szemeim lecsugtam és csak arra tudtam gondolni hogy a halál édes táncba fog hívni, egy olyan táncba amire lassan száz napja várok. Hallkan hallok valamit, egyre hangosabb és hangosabb, valami pityog. Fáj tőle a fülem, szemeim ahogy lassan felnyitom fényt látok. Ez lenne a halál? Ilyen fényes? Mégse a kaszás az akire ily sokáig vártam volna? Szemeim ismét lehunyom majd kinyitom, még mindig fény, ismét megteszem majd ismét és ismét. Ez egy lámpa, egy lámpa adja ki ezt a fényt, lassan fordítom el a fejem, látásom homályos, valaki velem van. Szemeim lehunyom majd kinyitom, egy nő az, egy székben ül és alszik.

-Anya.-mondom hallkan, torkom ki van száradva-Anya.-mondom ismét, fáj a beszéd a torkom ég-Anya, nem halltam meg.-alig bírok beszélni, szemeim ismét homályosak és égnek, könyesek a nő aki a székben ülve alszik ébredezni kezd-Anya, kérlek. Nem haltam meg!-mondom ismét és egy könycsepp folyik ki szememből, rögtön rám kapta a fejét
-Jézusom!-szált ki a székből és már mellettem is volt-Ne beszélj mindjárt jön az orvos!-fogta meg a kezem, gyönyörű barna szemei megteltek könnyel
-Meg akartam halni.-nézek rá és ismét egy könycsepp folyik ki szememből, el akarom mondani hogy milyen volt hogy egyedül voltam, kiabáltam de senki nem volt ott mellettem
-Ne mondd ezt!-térdepelt le mellém, szemeiből ömlött a köny
-Egyedül voltam, senki nem volt ott, én azt hittem meghaltam.-próbáltam megfogni a kezét de nem tudtam mozgatni a kezem, éreztem ahogy szorítja a kezem szinte éreztem a fájdalmat de nem tudtam ez milyen fájdalom. Hogy fel ébredtem vagy hogy eddig aludtam?

Napok teltek el miután felébredtem a kómábol. Száznégy napig feküdtem már mindenki feladta a reményt, négyszer állt le a szívem és négyszer éleszettek újra. Izgatott voltam a mai nap miatt, haza mehetek. Már délben kész voltam mindennel és vártam a nővért aki rá bólint hogy indulhatok, hogy fojtassam az életet ami három hónap és tizenhárom napig befejeződött, plusz egy hét ami idő alatt lábadoztam. Ez alatt az idő alatt sok minden változót, anya a leghosszabb hírrel kezdte. A barátomnak új barátnője van, vele vigasztalodott ameddig én szenvedtem, aucs fájt de sokáig nem töprengtem rajta az jobban érdekelt mikor mehetek haza. Megkértem az orvost hogy ne mondjon semmit, nem akarok tudni a sérülésekről semmit vagy hogy milyen súlyosak voltak.

-Látom hamar kész vagy!-mondta az orvos aki mellett egy kedves nővér is volt
-Igen! Akkor mehetek?-néztem rá boldogan, száznégy nap után boldog vagyok
-Gyógyszerek felirva, pszichológus kettő hetente kétszer mindent át beszéltünk minden alá van írva!-mosolygott rám-Örülök hogy velünk maradtál, sok boldogságot az élethez!-mosolygott rám
-Köszönöm hogy megmentett!-bólintott majd ki ment a kórteremből, én rögtön a cipőmet kezdtem el húzni
-Volt itt az a helyes fiú?-kérdezte a nővér
-Helyes fiú? Milyen fiú?-néztem rá
-Kettő hetente jött hozzád egy fiú, de csak akkor jött be ha anyukád nem volt itt. Nem mondta el a nevét csak annyit hogy egy barátod, leült a székbe és csak nézett. Volt olyan hogy egy egész álló nap csak ült és nézett téged.-mesélte mosolyogva
-Őhm nem a bátyám volt az?-kötöttem be q cipőm majd a táskám a vállamra vettem
-Nem! A bátyád teljesen máshogy néz ki! Ez a fiú egy magas, izmos testalkatú fekete hajú és sötét szemű volt, általában feketében volt de a hangja angyali volt!-szinte elolvat ahogy mesélt róla
-Hát lehet mégis egy régi ismerősöm!-rántottam meg a vállam
-Ne erőltesd meg magad, tudod hogy vannak olyan sérüléseid mint például-nem tudta befejezni
-Kérem!-szóltam közbe majd a vállamra vettem a táskám-Tizenkilenc éves vagyok és túl éltem egy gázolást, kómában feküdtem szaznégy napot és a szívem többször is felmondta a szolgálatot, nem akarom tudni a többit.-mosolyogtam rá
-Érthető.-bólintott

Hazafelé mindenki csendbe volt, hallkan szólt a zene a kocsiba és próbálták rám figyelni. Gondolom azt hitték hogy rosszul leszek vagy nem is tudom. Emberek nem ez a kocsi volt az! Jól vagyok.
Próbáltam aludni az úton de akárhányszor lecsuktam a szemem ismét oda kerültem, a sötétségbe ahol egyedül voltam így ezt kilőttem. A barátaimnak jelezni akartam hogy helló ébren vagyok de fogalmam sincs hogy kéne ezért elhalasztottam ezt az ötletet. A kocsiból kiszálva a házra néztem ahol felnőttem, semmi nem változót, testvérem egy biztató mosollyal vette a táskámat a vállára és indult el, anya át karolt majd mi együtt indultunk el. Greg előre engedett minket, mindenhol sötét volt.

-Meglepetés!-kapcsolódott fel a lámpa és rengeteg ember vett körül, barátok és ismerősök szinte reagálni se tudtam, szívem hevesen vert. Annyi ember nézett rám hogy hírtelen azt se tudtam mit mondjak
-Remélem nem haragszol!-mosolygott testvérem
-Hülye!-szaladt öcsém hozzám könyes szemekkel és megölelt-Annyira utállak!
-Jézusom.-ennyit tudtam mondani majd megöleltem szemeim égtek a könyektől-Nem akartalak megijeszteni!-öleltem vissza
-Pedig meg tetted!-mondta egy ismerős lány hang, hosszú barna haj, barna szem, smink műszempilla
-Emma!-húztam mosolyra a szám Sam pedig elengedett
-Mind aggódnunk érted!-ölelt meg Emm én pedig rögtön vissza öleltem
-Sajnálom, nem direkt volt.-kuncogtam
-Egy hülye picsa vagy!-jött hozzám egy hosszú göndör hajú lány egy kislányal a kezében Doris volt az, az a lány akivel utaltuk egymást aztán egy véletlen folytán jóba lettünk.

Mindenki itt volt, még olyanok is akiket évek óta nem láttam, senki nem kérdezett semmit csak örültek nekem, hogy végül nem a temetésemre kellett jönniük hanem arra lettek meghíva hogy felébredtem. Doris egy tortát csinált nekem amin egy egyszerű felirat volt "Jó hogy nem haltál meg picsa" de nem is vártam többet. Az este kellemesen telt, beszélgettünk és iszogattunk. Sok mindenről nem maradtam le igazság szerint, minden a régi aminek nagyon is örültem. De valahogy mégis, egyedül éreztem magam, mintha még mindig csak a kórházba lennék és nem ébredtem volna fel.