Lap by lap Lando Norris Fanfiction

1 Fejezet

                                          Sofía

-De anya! Tizennyolc leszek! Kérlek!
Annyira sürgött-forgott körülöttem, hogy szinte a szemébe se tudtam nézni. Minden másodpercben tett-vett valamit, esküszöm mint akit felhúznak reggel és az elem benne estig kitart. Egy kis só ide, még egy kis cukor oda, nekem meg fogalmam sincs, hogy most egy hadsereget várunk, vagy csak apát haza a munkából.
-Apát kérleld! - beszélt a serpenyőhöz, aztán elém tett pár darab uborkát és mellé pár répát.
-Ezeket meg pucold meg! Az uborkát pedig reszeld le a salátához!
Sóhajtva, de magamhoz vettem őket.
-Kérném, ha itthon lenne! De te vagy itt szóval légyszi!
-Cisca mit szólt a csodás kis ötletetekhez?
A joindulatú gúny kissé kihallatszott a hangjából.
-Cisca nagyon is támogatta! Igazán követhetnéd a barátnőd példáját!
-Cisca nem kellett a házát adnia egy tini bulihoz Sofía! Mit kezdjünk a húgoddal a hétvégén! Még csak egy éves nem vihetem el akárhova! Ugye kincsem?
Jelentőségteljesen kapta ki Torit az etető székből, hogy ringassa egy picit.
-Mond meg a nővérkédnek, hogy apunál próbálkozzon!
Imádják húzni az agyam, ez egy törvény a Prieto családban.
-Jó! Este beszélek vele! De támogatsz...ugye?
-Aha! Minden képpen!- Cuppanos puszik közt mormogott vissza anyám, a húgom pedig visítva nevetett a kezében. A szarkazmus kicsit sem volt erős a hangjában. Áh! Dehogy is.
-De!
Anya csak sóhajtott a folytatásomat hallva, de azért folytattam.
-Mindent kitakarítunk! És vigyázok egy hétvégén Torira és...
A bejárati ajtó halk nyitódása szakított félbe. Sebaj! Addig is van időm új és relatív érveket összeszedni.
-Hello Hello! - csapott a hirtelen beállt csendbe a fiú hang. Valahogy nem esik a számra vele kapcsolatban a férfi szó, hiszen ez a 𝐟𝐢𝐮́ nekem mindig is a gyerekkorom lesz. Ő az akivel felnőttem és basszus, jelen pillanatban is együtt válunk felnőtté! Némely barátság nem tart ki, és akkor főleg nem, ha a szülők kapcsolata az alap, de én és Lando életünk első -jobban mondva a nekem az első neki pedig a második- napjától minden egyes mérföldkövet együtt, kéz a kézben léptünk meg. Jó! Relatív értelemben kéz a kézben, hiszen sosem voltunk többek mint testvérek két külön anyától. Az arca még mindig olyan kerek és gyerekes mint évekkel ezelőtt. A ballagásunk óta mintha egy perc sem telt volna el, semmit sem változott. Talán magasabb lett. Úgy szelte át a nappalit és jött a konyhába mintha csak haza érkezett volna, hisz mi így mozogtunk egymásnál. Nekünk két otthonunk volt és ez így volt rendjén.
-Szia T! Mads! - Két diszkrét arcra puszival köszönt anyának és vagy tízszer annyival a húgomnak ahogy kivette őt anya kezéből.
-Neked is szép napot Norris! Jó látni! - Hetszeltem és felvettem magamhoz egy sárgarépát.
-Nem is mondtad, hogy jössz. - Fordult anya rögtön a tűzhely felé.
-Nem? - Lando számon kérően húzta fel a szemöldökét rám. Ja akkor...ezt felejtettem el. Még jó, hogy nem valami sokkal fontosabbat.
-Hoppá! Lehet hogy ki ment a fejemből. Anya! Lando ma átjön!
-Nagyon vicces vagy Sofía!
-Hogy áll a manőver? - Lando annyira tud tapintatos lenni mint egy durva pokróc. Semennyire. Ha nem dobtam volna be még a buli ötletét most szemmel verném. Még szerencse, hogy számítottam a lepcses szájára és megelőztem.
-Anya blokkolta az előzést. Nem vagyunk pontszerző helyen.
Apró-pici utalás az őrületünkre. Ha futam van én és Lando úgy tapadunk a tvhez mint a légy a papírra.
-Húzz bele Prieto! Nem lesz ez így jó a csapatnak!
-Ti meg a hülye Forma1 mániátok!
Erre mindketten hatalmas, mű-megsértett hüppögéssel válaszoltunk.
-De, hogy a ti nyelveteken mondjam. Lehet, hogy engem megelőztök, de ahogy a ti csapatotok is a miénk is két személyes! Ricciardot megelőzhetitek, de Max már keményebb dió.
-Márpedig mi látjuk meg elsőként a kockás zászlót. -Hatalmas mosollyal biztatott engem Lando.
𝐌𝐢𝐧𝐭𝐡𝐚 𝐧𝐞𝐦 𝐢𝐬𝐦𝐞𝐫𝐧𝐞́ 𝐑𝐚𝐟𝐚𝐞𝐥 𝐏𝐫𝐢𝐞𝐭𝐨𝐭.
Lando nyolc éves kora óta go-kartozik és már az első versenye után azt mondta, hogy ő egyszer Forma 1 es pilóta lesz. És az útja nagyjából kikövezettnek látszik a Forma 2 egyik legjobb pilótájaként. Természetesen rengeteg kell ahhoz, hogy a Forma 1 világában valaki megállja a helyét. Lelkileg és testileg is mindig toppon kell lennie, de egyszer, talán egyszer valóra válhat az álma és vele az enyém is. A realitástól elrugaszkodva mindenben követni akartam, így gyerekként eldöntöttem, hogy amíg ő kint életre kelti az autóját én a garázsban, a monitor előtt, fejhallgatóval a fejemen vezetem a csapat stratégiát és vezérlem a végrehajtást. Mind tudjuk, hogy Lando rám hallgat egyedül a stresszhelyzetekben. De ahogy az ő álma közelít a valósághoz, számomra egyre valószínűnek látszik, hogy én maximum a paddock luxusát élvezhetem, nem a garázs nyüzsgő, kapkodó de tökéletesen szervezett közegét.
-Pedig már azt is bedobtam, hogy vigyázok Torira egy hétvégén!
-Vigyázunk rá! Na Mads ez már szinte hagyomány! Mindig együtt tartjuk meg a szülinapunkat! Éledj fel egy kicsit érezd ahogy pezseg a party az ereidben! -Lökte oldalba Lando anyát.
-Jó! Uristen! Mellettetek állok, de akkor is az apja dönti el!
-Belopok egy répát! -kapott el előlem Lando egy répát, ahogy azt előre be is jelentette.
-Én is!
-A-a Sofía! Nem marad a párolt zöldséghez-Csapott a kezemre.
-De! Anya! Lando is elvett egyet!
-Felezzétek el! Ne legyetek gyerekek!
Landora néztem aki hevesen rázta a fejét, a szájában ropogott a friss zöldség.
-A-a ! Neked nem adok!
-Jépa!- Nyögdöste selypesen a húgom a kezében, mire Lando a szájához tartotta.
-De neki akkor miért adsz!? - kértem ki magamnak.
-Mert ő cuki!
Szemforgatva beintettem neki, aztán anya telefonja rezgett előttem, apa képével és nevével rajta.
-Hívnak!
Kézből kézbe járt a telefon aztán anya fogadta a hívást. Csend borult a konyhára, de apa mondanivalóját így sem hallottuk tisztán.
-Értem-válaszolt anya-Azonnal indulok.
Bontotta a vonalat aztán letette a hőn szeretett köténykéjét az asztalra.
-El kell mennem apátokért. Lerobbant hazafelé jövet. Vigyáztok Torira igaz?
-Meglesz asszonyom!
Ezzel anya magunkra hagyott minket.
-Ez nehéz lesz ugye tudod?
-Már miért lenne?- Dobta a kezembe a répát.
-Mert apa még mindig azt az esetet hajkurássza!
-Azt az esetet?
-Jaj ne add már! Amikor elutaztak és idehoztad a haverjaidat szó nélkül!
-Az csak Max és Edward volt! Ki gondolta volna hogy a faterod ennyire kibukik rajta!
-Tizenhat voltam három fiúval a házban! Melyik apuka nem bukna ki rajta!?
-Túlreagálta!
-És ezt neki is megmondod?
-Khm..hát...-Megköszörülte a torkát. Ha Lando Norris egyszer habozik akkor csak az egóját védi. Tudja, hogy a válasz nem feltétlen kedvez a büszkeségének.
-Na mindjárt gondoltam.
-Kell egy stratégia!
Sóhajtottam és az asztalon könyökölve temette az arcomat a kezembe. Ő és az ötletei tudni illik soha nem:
Logikusan
Reálisak
Kivitelezhetőek
Normálisak.
És még véletlenül sem olyanok amik Rafe Prietot a nagy ingatlanügynököt meggyőznék.
-Tényleg! Sof! Hallgass rám most az egyszer! Valahogy rá kell beszélnünk apádat erre a bulira!
-Buli! - Ujjongott Tori.
-Igen! Itt a kis stratégiánk!-Magasba dobta a kislányt és természetesen el is kapta. Mintha csak az ő kishúga lenne. Lando családjában ő volt a legkisebb, így a nagytesós dolgait rajtam és az én hugicámon élte ki.
-Mi? - Kaptam fel a fejem erre a mondatra.
-Ő itt. -Emelte fel Torit hangsúlyosan. - A mi csapat stratégiának!
-Nem hívhatod a húgomat stratégiának! -Csattantam fel.
-Részletkérdés Sof! Ne akadj fent rajta!
-És mit akarsz ezzel mondani? Tori alig mond pár szót egyszerre!
-Az lehet, de megtaníthatunk neki párat. Apukád imádja Torit. Úgy értem, nyilván téged is na meg engem, de ki tud nemet mondani egy kisbabának!? Senki! Látod!
-Ez nem is hülyeség.
-Tudom! Egy kicseszett zseni vagyok! -terült el önelégült mosoly az arcán amitől megjelentek az arcán azok a cuki kis gödröcskék.
-Kicse...
-Nem! - rivalltunk egyszerre rá Torira mielőtt még végig mondhatta volna Lando káromkodását.
-Hogy tömjem abba a szűk fejedbe, hogy a gyerek előtt ne káromkodj!?-Ripakodtam rá a legjobb barátomra.
-Legalább tudjuk, hogy elismétli amit mondok! -Vetett rám ártatlan, de egyben védekező pillantást.
-Lehetetlen vagy Norris esküszöm! Lehetetlen! -Rimánkodtam mire ő leültette a húgomat a konyhapultra.
-Oké Tori figyelj! Megismétled amit mondok jó?
-Ühüm.- Bólogatott, a kis fején pedig két pici sötét copf himbálózott.
-Kérlek
-Kéjlek- ismételte a húgom.
-Apa.
-Apaaa-Ujjongta lelkesen.
-Engedd
-Engjedd-A nyelve összeakadt a betűkapcsolatban.
-Na még egyszer hercegnő! Semmi baj! En-gedd
-Engedd.
Lando büszkén mosolygott amikor Torinak sikerült kimondania a kritikus szót.
-Meg
-Meg.
-Nekik.
-Nekiiiik.
-Szuper! Kiscsillag! Nagyon ügyes vagy!
Lando felkapta a csöppséget a konyhapultról, megpörgette a levegőben majd újabb puszikkal bombázta. Ez a kicsi jelenet bizsergő melegséget indított el a mellkasomban ami végül az egész testemben szétáradt. Látni a húgomat és a legjobb barátomat így szeretni egymást egy teljesen másik formája volt a boldogságnak.
-Jólvan T! Ezt együtt elmondjuk apukádnak ha hazaér! Ugye segítesz nekünk?
Tori erre megint csak hevesen bólogatott.
-Rendben akkor gyere! Építsünk várat!
-Váraaat!
Ezzel a szönyegre telepedtünk mindhárman és furcsa rendszerben kezdtük egymásra pakolni a régi kis fakockákat, amit még én kaptam karácsonyra Adamtől és Ciscatól, Lando szüleitől.

__________________________

-Szóval...-Próbálkozott anya kihúzni belőlünk egyetlen szót is, de mi csak lapátoltuk magunkba a rizst-amit nem mellesleg istenien készített el.
-Igen? -Nézett fel apa. Az a dörmögős hangja és a spanyol akcentusa egyszerre félelmetesen hatott a vacsoraasztalnál. Landora pillantottam, elvégre az ő terve alapján működünk most éppen, és biz isten én addig meg nem szólalok amíg ő nem nyikkan meg. Remélem, hogy ő nincs ugyan ezen az elhatározáson.
-A lányod és Lando szeretnének tőled kérdezni valamit.
Szóval anyánál ezt jelenti a "mellettetek állok" duma? Ha ezt tudom nem fáradok a meggyőzésével. Nagyobb súlyt helyezett ránk, mintha az eddigiek nem lettek volna elegek.
-Nem tartunk bulit. - Mondta könnyeden.
-De! Miért nem!?- Próbálkoztam.
-Emlékszem még, hogy mi volt legutóbb amikor egyedül hagytunk titeket itthon. Kettővel több 𝐟𝐢𝐮́ lett itt mire vissza értünk. - Össze sem lehetett téveszteni, hogy a hangsúly a 𝐟𝐢𝐮́ szóra helyeződött. Az az egy esemény annyira megmaradt benne, hogy szerintem a harmincadik szülinapomon sem tarthatok bulit. Jelentőségteljesen Lando felé lőttem egy párat a szememmel. Elvégre ezt az egészet részben neki és a hülye ötleteinek köszönhetjük.
-Ugyan! Kérlek Rafe csak gondold át! Felnőttünk azóta és akkor sem történt semmi rossz, gyerekek voltunk és amennyire én tudom Sofía....
Pontosan tudtam, hogy mi következik. Éppen készülte kiteregetni apám előtt azt, hogy még szűz vagyok. Tudom mert rengetegszer heccel ezzel. Olyan erővel tapostam rá a lábára, hogy esküszöm még talán roppant is. Nincsen semmi szükségem arra, hogy a szüleim fulladozzanak a váratlan megállapítása kapcsán.
-Meg se próbáld befejezni a mondatot Norris vagy a lábadba állítom a villámat. -Szűrtem a fogaim közt a fenyegetést.
-Tehát...-folytatta kissé mélyebb, elhaló hangon.- Kitakarítunk és vigyázunk Torira egy hétvégén! Na ne már! Tizennyolcak leszünk!
Apa hátradőlt a székében és a kezeit erősen keresztezte a mellkasa előtt. Az arcán láttam, hogy ez most az üzlet ember Rafael Prieto nem az apám. Most racionálisan fog dönteni és elvárja, hogy meggyőzzük.
-Nem vagyok lenyűgözve.
Lando rám nézett majd én bólintottam. Jöhet a titkos fegyver.
-Oké! Számítottunk rá, de mindenre fel vagyunk készülve. Tori! Mondjuk el apának mit tanultál ma.
-Apa...engedd...nekik...kéjeek!
Nem teljesen, de nagyjából jó. Legalább is a célunknak bőven megfelel. Apa kemény üzleti állarca lehullott, ránk nézett aztán vissza Torira. A gombóc a torkomban meg csak tovább duzzadt a szótlansága miatt.
-Ah! Jó! Elvisszük Torit Disney-landbe. Egy huszonnégy órát kaptok a buli után a kitakarításra! De ha egyetlen hibát is találok, az holt biztos, hogy egy hónapig nem látjátok egymást! Értve?!
Mindketten hevesen bólogattunk és az asztal alatt pacsiztunk egyet. El se hiszem, hogy megcsináltuk! Meggyőztük apát és a szülinapunkat itt ünnepelhetjük meg a barátainkal. És persze piával. Sok. Piával.