Tartozom ennyivel (Veszélyes Henry ff) 18+ Befejezett

18. fejezet

Eddig is rengeteg időt töltöttünk együtt a suliban, sőt azon kívül is, de az elkövetkezendő pár napban folyamatosan együtt voltunk Bysh-sel. Úgy mentem mellette, mint egy testőr, mert nem akartam, hogy Bianca beszóljon neki. Vagy ha már mindenképpen be kell szólnia, akkor azt a jelenlétemben tegye, hogy szem- és fültanúja legyek, hogy ő kezdte.

Azon is sokat agyaltam, amiről Jasperrel beszéltünk. Lehet, igaza van, és nekem kellene kezdeményeznem a békülést. De féltem, hogy képtelen leszek neki harag és dac nélkül elmondani, amit érzek.

Közben meg az időm vészesen fogyott a szombati eseményig, és hiába mondtam az alpolgármesternek egyértelműen nemet, valószínűleg rámállította Rayt, mert folyton azzal jött, hogy ezt a kis áldozatot igazán megtehetném a városért.

Szóval kész agybajnak éltem meg ezeket a napokat.

Pénteken volt az utolsó esélyem arra, hogy még nyugodt körülmények között beszéljek Biancával.
Az utolsó óra után döntöttem hirtelen úgy, hogy most jött el a pillanat.

- Most kell beszélnem vele - mentem oda először Bysh-hez. Neki már meséltem a tervemről, nem érte váratlanul. Féltékenység helyett aggodalom tükröződött az arcáról.

- Biztos jó ötlet? Félek, hogy már nem érsz el vele semmit, de te tudod - ölelt meg. - Lent találkozunk.

- Oké - suttogtam, majd néztem, ahogy Jasper és Charlotte mögött ő is elhagyja a termet. Bianca szokás szerint utolsóként még a könyveivel volt elfoglalva. A tanárúr pedig elsőként hagyta el a termet. Én is elsétáltam Bianca asztala mellett, és amint az utolsó osztálytársunk is kiment a helyiségből (a barátai és rajongó tábora is most magára hagyták), bezártam az ajtót, hogy zavartalanul tudjunk beszélgetni, majd a kilincs feletti zárat még el is forgattam, hogy a takarítók ne tudjanak ránknyitni.

- Henry, mit csinálsz? - fordult hátra a kattanásra. Láttam a szemében megcsillani egy kis félelmet. És ez tetszett. Azt mutatta, hogy én vagyok a főnök. Meg volt a kellő hatása a pofonnak és a fenyegetésnek.

- Nyugi, nem akarlak bántani. Békével jöttem - emeltem a kezemet magam elé, mintha azt mutatnám neki, hogy nincs fegyverem, majd magamhoz húztam a mellette lévő asztaltól a széket, és a támlával előlre fordítva leültem rá. A karjaimat kényelmesen a támlára helyeztem, majd farkasszemet néztünk egymással.

- Mit akarsz tőlem? Egyértelműen a tudtomra adtad, hogy utálsz.

- Nem utállak, csak Byshelle-be vagyok szerelmes. És félek, hogy elveszítem miattad. Nem akarom, hogy közénk állj. És azt sem, hogy direkt provokáld - Bianca arca egy pillanatra megvonaglott. - Tudok arról, hogy miket vágtál a fejéhez a lány vécében hétfőn. És azt is tudom, hogy mostanában Veszélyes Tini érdekel. Mit akarsz tőle? Így akarsz féltékennyé tenni? Mert akkor most szólok, hogy fölöslegesen erőlködsz - próbáltam uralkodni az érzelmeimen. Annyira a nyelvemen volt, hogy a szuperhős énem sem akar tőled semmit. De persze még időben fékeztem magam.

- Ha hiszed, ha nem, nem körülötted forog minden tettem és gondolatom - pakolta be sértetten a maradék könyveit a táskájába. - Azért akarok közelebb kerülni hozzá, mert valamikor tetszettünk egymásnak. Bizony. Azon a héten kétszer is megmentett, és megint meg akart csókolni, de visszautasítottam miattad. Most szabad az út hozzá - cipzározta be a táskáját.

- Remek, csak nehogy most ő utasítson vissza téged. Úgy hallottam, hogy nem igen akarja elfogadni a kísérői felkérésed - mondtam totál higgadtan, pedig kedvem lett volna vigyorgni a dühös arcán.

- Hidd el, el fogja fogadni. És az év hátralevő részében ne beszéljünk egymással - pattant fel, majd a vállára kapta a táskáját. Csak néztem rá, és kerestem benne az egykori Biancát, akit szerettem.

- Mi történt veled? Miért lettél ilyen... szemét? - kerestem a szavakat, de nem találtam jobb kifejezést rá.

- Én lennék szemét? Emlékeim szerint pont te kezdted a vitát már az első találkozásunkkor.

- Igen, és azért szégyellem is magam, de a hétfői pofont megérdemelted. Direkt csókoltál meg pont amikor Bysh belépett, hogy összeugrassz minket - vádoltam meg, és kaján vigyora mögött nem is tagadta.

- Lehet. De különben is, mit látsz abban a lányban?

- Semmi közöd ahhoz, hogy mit szeretek benne, de ha annyira tudni akarod, elmondom - álltam fel, majd tettem felé egy határozott lépést. - Mindent.

- Mindent? - nevetett fel gúnyosan. - Te sem gondolod komolyan, hogy el is hiszem.

- Teszek rá, hogy elhiszed-e vagy sem. Azt viszont elhiheted, hogy nem érdekel mennyire lettél híres, börtönbe juttatlak, ha miattad ő kerül oda. Nem akarok háborút közöttünk. Nem akarok lemenni kutyába, de boldogan elviselem a bolhákat, ha kényszerítesz rá. Remélem, érted a célzást - dobtam a hátamra a kezembe szorongatott táskám. Éreztem, hogy megrökönyödve követi a tekintetével, ahogyan visszarakom a széket a helyére. - Szép hétvégét kívánok - köszöntem el tőle, majd magára hagytam, hadd gondolkozzon kicsit a viselkedésén.

Míg leértem a földszintre a többiekhez, én is visszajátszottam a fejemben ezt a kb. 10 perces beszélgetést. Nem éppen úgy alakult, ahogy kellett volna. Jasper békés tárgyalást javasolt, ehelyett még jobban összevesztem vele.

De talán már túlságosan elharapódzott közöttünk a viszony. Már nem is tudnánk normálisan beszélni egymással.

- Na mi volt? Bysh és Jasper most avattak be, hogy mire készültél - faggatott egyből Charlotte, amint leértem közéjük. Az említettek csak a háta mögül várták a válaszom.

- Borzalmasan - összegeztem egy szóban, míg az ujjlenyomatommal kinyitottam a szekrényemet, és bepakoltam a felesleges cuccaimat. - Csak egymásnak estünk, és jobban összevesztünk. Aztán meg is fenyegettem a végén - zártam be a szekrényemet. Bysh azonnal mellém lépett, és átölelt. Charlotte felvette a kioktató nézését, míg Jasper csak együttérzően sóhajtott. - Sajnálom, képtelen vagyok vele normálisan kommunikálni.

- Legalább megpróbáltad - veregetett vállon Jasper.

- Menjünk dolgozni - intett az üvegajtó felé Charlotte.

- Majd megyek utánatok, előbb hazakísérem Bysh-t - fűztem volna össze az ujjainkat, de ő előbb felkarolt a nyakamon, magához húzott, majd megcsókolt.

- Menj csak te is velük. Este majd nálad úgyis találkozunk - csókolt meg újra sokkal hosszabban. Alig vártam már, hogy este legyen, és az ágyamban feküdjünk. Igaz, szexelni nem tudunk majd a női problémái miatt, de az összebújást is nagyon fogom élvezni.

*

Majdnem nyolcra értem haza a bázisról, mert délután hatra bejött egy vészhívás, és utána még Willardhöz is hivatalosak voltunk, ahol megint ugyanaz volt a téma. Mindenáron rá akart venni, hogy legyek Bianca kísérője, de nemet mondtam. És büszke voltam ezért magamra, amiért kiálltam az elveim mellett.

Vidáman nyitottam be a házba, majd a nappaliban a legfurább hármas fogadott: A húgom, a szerelmem és az exem.

Folyt. köv.