Scholae et preafectus! (Girls und Panzer fanfic)

65. rész: Az istenek a fejükre estek

Szóval, hol is fejeztük be a múltkor? Ja, onnan, hogy a japán nép ünnepli a császárnőjüket és nagyhercegüket. És csak ezután kezdődött az igazi parti. Először körbeparadéztattak minket egész Újtokióban.

-Őszintén szólva, mint valaki, aki nagyjából tudja, mi folyik itt, örülök, hogy veled leheteket. Mert a te műsorodban én vagyok az a mellékszereplő, aki akkor van a legjobb helyen, amikor a főszereplő-mondta Soma.

-Ritka pillanatok szemtanúja vagyok. Nemcsak hogy egy magyar a japán magyherceg, de még valami értelmeset is mondott-löktem oldalba.

Aztán pedig mehetett az eszem-iszom. Egyszer megtartva császárnői becsületemet, nem lettem dögrészeg. Aznap este betettem a gardóbba a ruhám, mintha csak még egy szett lett volna. A többi monarcha meg csak nézhet, hogy az Ayumi Hakaga egyszerűen a szekrényében tartja a japán koronát. Másnap viszont fontos pillanat jött az ország életében.

-Teljes gőzzel előre! Irány Kalifornia!-adtam ki a parancsot a toronyból.

-Hallották a császárnőt! Újra akcióban vagyunk!-adott rá egy kicsit George.

Aznap még ellátogattam a hajó alá. Újra a tengerészek dalaitól zengenek a járatok, diákok serege rohangál üzenetekkel, ebédekkel, teával, rossz esetben pedig szerszámosládával. Ahogy egyre mélyebbre jutottam a hajó gyomrában, úgy lett a levegő egyre nehezebb, de az élet itt sem állt meg. Itt lesz az új erőművünk. Nem is akármilyen. Szintetikus olajat fogunk gyártani. De mégis kikkel? Mint kiderült, Ficsek tanár úr igazán tehetséges volt abban, hogy azokat, akiket Japán elpusztulása munkanélkülivé tett, átképezze olajmunkássá. Mert valami varázslatos módon olajat állítunk elő metánból. Soha nem voltam jó kémiából, szóval én csak azt tudom, hogy valamivel olcsóbb, mint az olaj, és hogy a szintetizáló a maga energiaforrását használja. És már az egészben a legjobb, hogy majdnem kész. De elég is egy teljesen lényegtelen erőmű felhájpolásából. Vissza a sztoriba. Még aznap, ahogy mentem vissza a felszínre, váratlanul nehezebb lett a zsebem. Belenéztem. Egy kazetta. Egyáltalán hogy van még ilyen a hajón? Mindenesetre hazavittem.

-Soma, fújd le a port a kazettaolvasóról, filmet nézünk!-jelentettem ki ahogy hazaértem.

-Honnan szereztél egyáltalán kazettát? És mi van rajta?-kérdezte Soma.

-Nem tudom...-húztam össze magam.

-Akkor lehet brazil szappanopera, kamerafelvétel, vagy nászéjszaka-előzetes-hozta elő a dobozt Soma.

Valami csoda folytán sikerült rákapcsolni a televízióra, és beleraktam a kazettát. És legnagyobb meglepetésemre a tartalom az volt, hogy Sára éppen cukrot lopott a Yunkusból. És a felvétel elvileg ma reggel készült.

-Hát ez meg mi volt?-kérdeztem.

-Szerintem valaki be akarja mártani Sárát-mondta Soma.

-Ennek majd holnap utánanézek-mondtam.

Másnap el is mentem volna nyomozni, de iskolanap volt, szóval irány a suli. Mint kb. minden, az iskolába járás is megváltozott. Mind a diákság, aki nem ismerek személyesen, mind a tanári kar nagy része, mintha kóros hátfájdalmuk lenne, meghajol ha a környékre érek. Tudom, ez csak tiszteletkifejezés, de nem akarok egy csapat gerincsérves diákkal szórakozni. A belső köröm, kivétel Naramo, még mindig Ayumiként kezel, legnagyobb örömömre. Mindezt félretéve a mai is pont ugyanolyan nap volt, mint a többi, egészen ebédszünetig.

-Császárnő, repülőgép kérne leszállási engedélyt!-rohant hozzám George.

-Engedjék le, de kiengedéssel várjanak még negyed órát. A császárnőnek kijár az ebédje-vágtam le még egy falatnyit a rántott húsomból.