Egymillió fontos bébik

13.1 Családi túlvállalkozás

London, Landon Építési nagyvállalat, május eleje

Cynthia szerdán ment be először dolgozni. Képtelen volt addig visszatérni a cég épületébe, míg az unokatestvére még a kórházban és nem otthon lábadozott tovább, Leopold pedig bátorította az elhatározásában. Leyton laptopjára Cynthia ránézni sem bírt, ugyanonnan vette fel szerda reggel, mint ahova egy héttel előtte csütörtök délután lehelyezte. Tervei között szerepelt, hogy aznap feltöreti az egyik informatikussal.

Már amikor belépett az ajtón, feltűnt neki, hogy többen is nyilvánosan megbámulják, ezért kritikusan mérte végig a tükörképét a liftben, de semmi kifogásolni valót nem talált a kosztümén, vagy frizuráján. Majd meglepetésére Mrs. Plummert találta az irodája ajtaja előtt. A nő harsányzöld színű blézerével harmonizáló szemüveget viselt, és nyílt nyugtalanságot lehetett leolvasni az arcáról.

– Mrs. Landon! Ó, nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg... Hogy van Mr. Landon?

Cynthia majdnem elejtette az irodakulcsát a kérdés hallatán.

– Mégis hogy érti...? Mire gondol, Mrs. Plummer? – kereste a szavakat.

– Hát arra, hogy Mr. Landon szívrohamot kapott!

Cynthia sejtette, hogy mire újra dolgozni jön, már feltűnik az alkalmazottaknak az ő és unokatestvére hiánya, de legelrugaszkodottabb feltételezései között sem szerepelt, hogy már kész tényeket is ismerni fogják.

– M-mégis honnan tud erről? – kérdezett vissza miközben a szíve csaknem kiugrott a mellkasából. Mrs. Plummers megszeppenten pislogott.

– Azt hittem, erről mindenki tud.

Mindenki?!

Cynthia talán köszönni is elfelejtett, azonnal bevetette magát az irodájába, és magára zárta az ajtót. Előkapta a táskájából a telefonját, és tárcsázta Barbarát, azt a személyt, aki köztudottan örvényként szívta magába a LÉN pletykáit, és ezúttal úgy tűnt, ő volt az elosztó.

– Hogy voltál képes megosztani Leyton kórtörténetét, Barbara?! – kiáltott a telefonba, meg sem várva, hogy a nő beleszóljon. – Benned tényleg nincsen semmilyen erkölcsi gát?!

– Először is, nem én voltam, bár hidd el, rengetegen jöttek oda hozzám pénteken, hogy kicsikarjanak belőlem némi infót. Másodszor pedig, engem is meglepett, milyen gyorsan lenyomozták a dolgot – szólt Barbara higgadtan a telefonba. – De valamennyire számítani lehetett rá, hogy kitudódik. A fél épületen végigtolták Leytont, persze, hogy kiszúrták páran.

Cynthia nem emlékezett bámészkodókra, ő csak arra koncentrált, hogy lépést tartson a hordággyal, és ne essen át a saját lábán.

– Aztán valakinek akadt egy nővér ismerőse a St. Bartholomew-ből, aki megszellőztetett pár dolgot. Ezek szerint rájuk nem vonatkozik az orvosi titoktartás – tette hozzá a nő maró gúnnyal.

– Ezt nem hiszem el – rogyott le Cynthia a székébe, majd fél tenyerébe temette az arcát. Már előző este óta fogalmazgatta a nyílt közlemény szövegét. Mennyire felesleges erőfeszítésnek tűnt most ködösen fogalmaznia.

Leyton ki fog akadni. És teljesen jogosan. Cynthia sem örült volna, ha közszájon forogna az egészségügyi állapota.

Végül mégis megírta a nyílt közleményt, amelyben kijelentette, hogy Leyton Landon igazgató úr bizonytalan időre, de legalább négy hétre távol marad a cégvezetéstől, és hogy mihamarabbi felépülését kívánják. Aztán meglepően sokan kopogtattak az irodája ajtaján, vagy keresték üzenetben ilyen-olyan üggyel, ami voltaképp nem igényelte az ő közbenjárását. Végül az egyik gyakornok elejtett megjegyzése buktatta le a LÉN valamennyi alkalmazottját, amikor Cynthia végső ellenőrzést végzett az egyik projektjükön. Mindent rendben talált.