Descendants of the Sun

24 fejezet

– Zhiyuan említette, hogy bemész a vállalathoz.

Yibo nem válaszolt azonnal.

– Egy halott nőbe botlottam ma az irodában. Cheng Xinyue volt az, a főkönyvelő... – jegyezte meg Yibo szárazon, kijelentése határozottan megdöbbentette a húgát.

A férfi fáradt mozdulatokkal benyúlt a nadrágja elülső zsebébe, és előhúzott egy tárgyat, és letette az üvegasztalra. A fémes tárgy tompa koppanással ért az asztal felületéhez.

A pendrive volt az.

– Ez mi? – kérdezte a lány a szemét le sem véve az adathordozóról.

– Valami, amit Cheng Xinyue hagyott hátra – felelte Yibo. – Az asztalán találtam.

– Talán egy... búcsúlevél?

– Nem hinném. – rázta meg a fejét Yibo. A szemei alatt sötét karikák húzódtak, és a fáradtság mélyen belevéste magát minden mozdulatába – Ha minden igaz, amit Xiao Zhan mondott, – emelte a magas a pendrive–ot. – akkor Cheng Xinyue vagy az apánk cinkostársa volt... vagy ő is rájött, hogy tetemes összeg hiányzik a számlákról.

Yibo megdörzsölte a fejét, és belemarkolt a saját hajába.

– Fogalmam sincs, hogy jutottunk idáig. – hangjából kiérződött a kimerültség. – A Wang család öröksége... a vállalat... minden darabokra hullik. Nem értem, hogy apánk hogyan süllyedhetett ilyen mélyre.

– A nagybátyád hazárdírozása a család pénzével indította el a lejtmenetet.

Yibo és Lisha egyszerre kapták a fejüket a könyvtár ajtaján kilépő Xiao Zhanra. A férfi lassan lépkedett, a tekintete fáradtságról árulkodott... ahogy a szélrózsa ezer irányába álló, kócos fekete tincsei.

Yibo homloka mély ráncba szaladt, és tett egy lépést előre.

– De apánk? – kérdezte a férfi feszülten. – Hogy engedhette meg ezt?

Xiao Zhan egy pillanatra elfordította a tekintetét, összefonta a karját a hasa fölött, majd tekintete lassan újra Yibo felé fordult.

– Wang Qingheng Jun egyszerűen nem törődött vele. Az elmúlt években csak súlyosbodott a helyzet, ahogy a nagybátyád egyre több és több pénzt fordított a különböző befektetéseibe. Természetesen a családi és a vállalati kassza terhére, de az apád egyszerűen nem tett semmit, amivel gátat szabhatna a kiáramló pénznek. Bárhogy igyekeztünk... nem tudtuk nyereségessé tenni a céget.

A valóság, amit Xiao Zhan lefestett előtte, sokkal keserűbb volt, mint korábban gondolta.

Yibo Xiao Zhanra nézett.

– Akármi is az igazság, úgy tűnik, az apánk kezéhez ezúttal vér tapad... vagy legalábbi, ezúttal mi is látjuk. – Yibo ezután a pendrive–ra nézett. – Megnézzük?

Xiao Zhan bólintott.

– Itt van a laptopom. A könyvtárban.

Követte Xiao Zhant, vissza a könyvtárba, majd behúzta az ajtót maguk mögött. Miközben a csend körülvette őket, Yibo egyenesen a kanapéhoz lépett és leült, amíg Xiao Zhan a tömör faasztalhoz lépett. Megfogta a Lenovo laptopot, leült, kinyitotta a gépet és bekapcsolta.

Xiao Zhan bejelentkezett, aztán odanyújtotta a férfinak.

– Tessék.

Yibo bedugta a pendrive–ot, és várt. Amikor a képernyőn felnyílt az új ablak, kiválasztotta a „fájlok megnyitása" parancsot. Csak egyetlen fájl volt a pendrive–on, a címe „Wang Qiren és Wang Qingheng Jun".

Xiao Zhan megdörzsölte a szemhéját a hüvelykujjával, miközben Yibo rákattintott a fájlra: nem búcsúlevél volt, ahogy azt először is gondolta. Hanem egy táblázat számokkal, dátumokkal és rövidítésekkel teli oszlopokkal. Az első munkafülön Wang Qiren neve, a második fülön az apja neve szerepelt.

– Mi ez az egész? – kérdezte Xiao Zhan értetlenül.

– Ötvenmillió yuan. – mormolta a férfi, végiggörgetve a számokon. – Lefogadom, hogy ez az egész itt ötvenmillió yuan.

– Yibo, ez csak a Wang Qiren oldal... azt ne mond...

Yibo az ölébe vette a laptopot és átlépett a második fülre. Ott is végiggörgetett az Excel-táblázaton, sorra vette az összegeket, és megpróbálta nagyjából kiszámolni a végeredményt. De nem kellett volna ezzel bajlódnia, Cheng Xinyue már elvégezte helyette a munkát; a táblázat legvégén, vastaggal kiemelt oszlopban a jobb szélen ott szerepelt az adat.

Ami azt illeti, nem ötvenmillió yuan volt a teljes tartozás. Nem, az csak Wang Qiren adóssága volt.

Hanem kilencvenmillió–négyszázkilencvenezer–háromszáz yuan.

90 490 300.

Az apja oldalán tovább negyvenmilliós tartozás halmozódott fel, az átutalások magyarázataképp a legkülönfélébb célok voltak feltüntetve a Cartiertől a Tiffanyig; előfordult a Wang Légitársaság, amely a cég összes repülőjét és pilótáját alkalmazta, vagy a Wang HR–es számlája, amely valószínűleg a személyzeti kifizetésekről gondoskodott.

Yibo a mellette ülő férfire pillantott.

– Mindketten hatalmas adósságot halmoztak fel a család nevében. De mégis mire? Még ezek mellett a költségek mellett is rengeteg pénz áramlik be a a tea kereskedelemből.

– A fuvarozó cég... – kapta fel a fejét Xiao Zhan.

– Hogyan?

– A fuvarozó céget nem fizették ki. – mormolta. – A számlázási osztályuk vezetője felhívott a múlt héten, hogy nem került kifizetésre a számla. Megkértem Cheng Xinyue–t, hogy járjon utána a dolognak.

– Vajon ki másnak tartozhatunk még?

Yibo a férfire meredt; fejében csak úgy kavarogtak a gondolatok. S miközben Xiao Zhan beszélt hozzá, ő egy szót sem hallott belőle. Mintha valami tompa köd vette volna körül, amely megakadályozná, hogy elhatoljanak hozzá a hangok. Aztán eltűnt a laptop is az öléből azokkal a titkokkal együtt, melyeket feltárt előtte; eltűnt a képernyő fénye, nem látta a táblázatokat, a számokat, a betűket, semmit.

– Xiao Zhan – vágott bele a férfi szavába.

– Igen?

– Szükségem van rád. – hallotta saját rekedt hangját.

Mielőtt Xiao Zhan válaszolhatott volna, Yibo előrehajolt, és sebesen végigsimított a férfi ajkán az ajkával. Xiao Zhan levegőért kapkodva elhúzódott. Arra számított, hogy felpattan, rákiabál vagy lekever neki egy pofont. Ehelyett felemelte a kezét, és ujjával megérintette az ajkát. Aztán behunyta a szemét.

– Ezt nem kellett volna.

Bassza meg.

– Miért?

– Hogy miért? – kérdezte Xiao Zhan döbbenten. – Ma reggel a legkegyetlenebb módszerekkel gyötörtél és aláztál meg az egész család előtt; álszentnek, szívtelennek és aranyásónak bélyegeztél, akit nem érdekel más csak a hatalom és a pénz. Most pedig itt ülsz mellettem, azt mondod szükséged van rám és megcsókolsz. Ezt mégis hogy kéne értelmeznem?

– Elnézést. – Yibo a hajába túrt. – Nem vagyok beszámítható.

Xiao Zhan bólintott.

Remek, gondolta Yibo. Az élete egyszerre annyi helyen égett recsegve-ropogva, hogy már megszámolni sem tudja; akkor meg miért ne lobbantson lángra még valamit? Csak hogy teljes legyen a pusztítás.

– De mégis... annyira őszintének tűntél. – mondta nyersen.

– Veled mindig őszinte voltam.

– Akkor miért nem voltál? – motyogta Xiao Zhan. – Miért nem voltál velem őszinte Yu Minggel kapcsolatban? Akkor minden másként alakult volna. Akkor foggal-körömmel küzdhettem volna érted...

Yibo erekciója a nadrágjának feszült.

– Semmiféle küzdelemről nincs szó, a tiéd vagyok. Örökké.