IGAZÁN

Én és a hit

A legnagyobb valószínűség a bukásra,mikor az ember már a szájában érzi a siker ízét.
Sosem voltam  hívő ember. A magyar református közösségnek ugyan szülői szigor  útján a tagjává kényszerültem 17 évesen,de a nézeteim Istennel és a világegyetem létrehozásával kapcsolatban,merőleg eltér a vallási hiedelmektől és feljegyzett írásokba foglaltaktól.
Én hiszek Istenben, de másképp.
Hiszek benne,mint a nevetletlen gyermek az anyjában,akihez csak akkor fordul,miután baj történt; hiszek benne, mint a spirituális lények atyja és irányítója; és hiszem, mint egy felsőbb bíróság bírói szerepében tetszelgő hatalmat, aki adni és elvenni is tud, s akinek döntésével sokan nem értenek egyet,köztük én sem. Mégis az elmúlt három év, néha vegyes érzelmekkel ugyan,de közelebb vitt hozzá. A sokakat mozgató, vitatott kérdés, miszerint mi az élet értelme, nézetem szerint a hittel válaszolható. És ez nem feltétlen Istenhez kötődik. A hit egy olyan hatalmas erő az emberiség számára,amit attól függően, ki hogyan épít az életébe,mindenhol ott van. Hiszünk a megváltást hozó holnapban, hisszük,hogy egy találkozó, levél vagy éppen telefonhívás, megtöri végre a jelenlegi helyzetet és valami jobb irányt mutat. Az erő ,ami reggel elindít egy átsírt éjszaka után, és az erő, ami a gödörből is felsegít,ha már a hitünk fogytán van. És van, hogy néha éppen ez okozza életünk tragédiáját.
Az erő ami magasba emel,mélybe is taszítja azt, aki vakon hisz egy halandó férfiban, aki sokszor halhatatlanannak véli öngamagát.
Nem tervezem az egész három évem eseményét papírra vetni,mert félő,néhol talán nehezen emészthető volna,a szomorúság ami körbe lengi az írást. És itt jön a kérdés, hogyan öntsünk egy drámát olvashatóvá?
Hittel.

"Ha nincs fény, vállj te azzá."

Fogadjátok sok szeretettel.