Szíveink, színeink

- 10 -

A tegnapi összeomlásomat éreztem a mélypontomnak.
Ma, amikor reggel a tükörbe néztem, megígértem magamnak, hogy többet ilyen nem lesz, mert csak a teljesítményem rovására megy, mentálisan kell megerősítenem önmagamat, és különben is, annál mélyebbre már nem kerülhetek, szóval innentől már csak felfelé vezet az út.
Nem bírnék ki több olyat, mint tegnap. Szeretném azt érezni a legmélyebb pontnak, amit bejártam.

A mai, szombat délelőtti edzésembe igyekeztem minden energiámat beletenni. Minden érzésemet félretettem, próbáltam mesterségesen kiölni magamból, és mint egy robot, egy gép, a lehető legtökéletesebben kivitelezni mindent. Elkerülöm az elkeseredettséget, ha nem kell csalódnom magamban.
Másodpercenként az edzőt figyeltem, hátha leolvasok róla bármilyen visszajelzést, de nem láttam semmit. Sokan vagyunk, így csak a negatív visszajelzések jutnak el hozzánk, amikor az edző kiszúrja, illetve azok az észrevételei, amiket együtt, a csapatnak mond el, én pedig mindenre figyeltem, mindent memorizáltam.
Objektíven nézve ez az edzés jól ment, legalábbis a tegnapihoz képest mindenképpen. Folyamatosan azt ismételgettem magamban, hogy meg tudom csinálni, mert meg kell tudnom csinálni, mennie kell, csak koncentrálnom kell hozzá. És ment is.
Az élvezet-részét már teljesen el is engedtem, mert nem azt kértek tőlem, és nem is azt kell nyújtanom. Egyetlen cél lebegett a szemem előtt, hogy ne valljak kudarcot, ne hibázzak és ne érezzem azt, hogy kevés vagyok, mert ettől az érzéstől nagyon féltem, ez a félelem viszont hozzátett ahhoz, hogy méginkább akarjam és mégjobban küzdjek.
Nem láttam azt az edzőn, hogy elégedetlen lenne velem, ezért függetlenül attól, hogy a tüdőmet kiköptem edzés végén és eszméletlenül elfáradtam, megkönnyebbülten fejeztem be a mai edzést.
Ez már is jobb, mint tegnap, ugye?
Túl vagyok a mélyponton.
Innentől már csak felfelé.
- Tök ügyes voltál ma, Regi - dicsért meg az egyik lány kedvesen, amikor elment mellettem az öltözőből kifele menet.
- Köszi - néztem rá elmosolyodva, mert ez most kifejezetten jól esett és hallanom kellett, függetlenül attól, hogy a beszélgetésünk ennyi volt.
Nagyon megkönnyebbültem tőle.

Az edzés után egyből a sulinkba mentem, függetlenül attól, hogy szombat van, mert ma kivételesen hétvégi keringőpróbát is szerveztek a tizenkettedikeseknek, amiért a héten elmaradt kettő is elvileg a tánctanár betegsége miatt, aminek természetesen senki nem örült, de a tánctanár így tudta megoldani, választási lehetőség pedig nem volt.
- Szia - léptem oda Filipphez a tesiteremben, mire egyből felém pördült.
- Ó, szia - lepődött meg, hogy lát - Nem gondoltam, hogy jössz. Azta. Köszi.
- Miért ne jöttem volna? - nevettem el magam.
- Mert szombat van. Neked nem lett volna kötelező.
- Jaj, semmiség - legyintettem.
- Hú, de rendes vagy.
Rámosolyogtam, majd a tánctanárra néztünk, aki ekkor érkezett meg, és párba állíttatott minket.
- Hogy mentek hétvégén a fellépéseid? - kérdezte Filipp, aki ezek szerint megjegyezte, amikor múlt héten mondtam neki, hogy lesznek, és ezek szerint megjegyezte - A margitszigetes, meg a kisfilm, vagy mi.
- Jól, köszi - mosolyodtam el - Köszi, hogy megkérdezted.
- Olyan menő volt, ahogy felsoroltad múlt héten, nem volt nehéz megjegyezni.
Halkan elnevettem magam.
- Pedig nem a menőzés volt a célom.
- Tudom. Ezért volt menő.
A tánctanár eközben megkért minket, hogy rendeződjünk be a koreográfia elejére, úgyhogy így is tettünk, Filippel pedig felvettük az alapállást.
Ahogy megfogtam Filipp vállát az egyik kezemmel, a másikkal pedig a kezét, a táncpartneremre néztem, aki a cipőjére szegezte a tekintetét, és közben megfogta a lapockámat, de úgy éreztem, hogy kicsit meg van illetődve.
Vannak olyan visszahúzódóbb fiúk, akik zavarba jönnek, ha közel kerülnek egy lányhoz fizikailag, vagy elbizonytalanodnak, amivel nincsen semmi baj, úgyhogy éppen ezért próbáltam a lehető legtermészetesebb és legnyitottabb hatást kelteni felé, hogy érezze, hogy nincs oka feszengésre. Csak mert persze olyan lányok is vannak, akik gond nélkül röhögik ki, vagy hozzák kellemetlen helyzetbe az ilyen fiúkat, én viszont nem olyan lány vagyok.
- Tök jó a tánctartásod - dicsértem meg kedvesen, csak hogy oldjam a bizonytalanságát.
- Tényleg? - nézett rám csodálkozva.
- Aha - mosolyogtam rá - Jól tartod a karodat.
Ennek a dicséretemnek kettős hatása volt, egyrészt növeli a magabiztosságát, másrészt pedig mostantól, hogy tudja, hogy ez egy szempont, figyelni fog rá, hogy a továbbiakban is érvényes legyen rá ez a bók, tehát mindenki jól jár.
- Hú, köszi. Nem figyeltem rá eddig külön, de jó, hogy mondod.
- Ezek szerint ösztönösen jól megy - mosolyogtam rá.
Filipp a mosolyomra akaratlanul visszamosolygott, majd a tánctanárra néztünk, aki elindította a keringőzenét, úgyhogy elkezdtük a koreográfiát.
Határozottan figyelt a karjára, amit magamban elmosolyodva figyeltem meg, és egyébként ettől érezhetően jobban is ment most a tánc az eddigiekhez képest.
- Jók voltunk most, nem? - kérdezte Filipp, miután eltáncoltuk a koreográfiát.
- Persze - bólogattam kedvesen ránézve.
- Szólj, ha valamin javítsak egyébként.
- Egyelőre nem tudok ilyet, de rendben - mosolyogtam.
A tánctanár eközben egy párnak segített valamelyik lépéskombináció elmagyarázásában, amit egy pár másodpercig néztünk, majd Filipp megszólalt.
- Egyébként van már keringőruhád?
Ránéztem.
- Nem, még nincs, mert beteg voltam, de jövő héten megyek kölcsönözni.
- Jó, oké. Csak hogy tudod, kifizetjük mi. Meg a cipőt is, meg akármit.
- Rendesek vagytok, köszönöm. Cipőm szerencsére van, mert tavaly is keringőztem.
- Hogyan szeretnéd, utólag megmondod, hogy mennyi, előre, vagy menjen veled valakim...?
Annyira feszengek, amikor mások fizetnek ki nekem valamit.
- Utólag tökéletes szerintem. És tényleg nagyon szépen köszönöm.
- Semmiség. Így is kimentettél, hogy beugrottál a páromnak.
Egy pillanatra ettől mondjuk bűntudatom lett, mert én még közösségi órákat is kapok érte, szóval nem teljesen önzetlenségből szálltam be eleinte, függetlenül attól, hogy most már élvezetből csinálom és jó érzés, hogy valakinek segíthetek jobbá tenni a szalagavatóját.
De azért az eredeti motivációm nem ez volt.
- Részemről is semmiség - válaszoltam mosolyogva.

Amikor vége lett a próbának, összeszedtem a cuccaimat, majd a suli buszmegállója felé sétálva már épp vettem volna fel a fejhallgatómat, amikor észrevettem, hogy Filipp is ugyanoda megy, úgyhogy bevártam.
- Busszal mész? - kérdezte Filipp.
- Igen - raktam el a fejhallgatómat.
- Na, tök jó. Én is.
Elsétáltunk a buszmegállóhoz, és elég hamar jött a busz, úgyhogy arra felszálltunk. Filipp maga elé engedett, úgyhogy felszálltam előtte.
Viszonylag sokan voltak a buszon, és csak egyedüli helyek voltak, kettő üres egymás mellett sehol, szóval megálltam a busz közepén lévő üres részen az egyik kapaszkodót megfogva.
- Nyugodtan ülj le, ha gondolod - ajánlotta fel Filipp, mert mellettünk például volt egy hely egy nő mellett.
- Ja, nem, nem fontos - szabadkoztam, mert azt kellemetlennek éreztem volna, ha csak én ülök, ő meg áll.
- Biztos?
- Persze.
Egy pár másodpercig csend volt közöttünk, majd végül én hoztam fel egy témát.
- Pozitívum a mai próbáról, hogy nem ejtettek le az emelésnél - mondtam viccből, mire Filipp elnevette magát.
- Ez is valami. Nem ijedtél meg nagyon legutóbb?
- De, kicsit ijesztő volt. Három méter magasról talán a nyakamat még nem törtem volna ki akkora eséllyel, de azért fájt volna.
- Persze, érthető. Kár, hogy én nem téged tartalak ott, különben megpróbáltalak volna elkapni.
Egy mosolyra húztam a szám.
- De most már azért Olivér normálisabb volt, nem? - kérdezte Filipp, ezzel megismertetve velem annak a srácnak a nevét.
- Igen, ma már összeszedte magát - nevettem fel halkan.
- Mondjuk elég sokan rászóltak - gondolt bele Filipp - Az a srác is még a kosárpályánál.
- Hát igen - bólogattam a tekintetemet elkapva, miközben igyekeztem elfojtani, hogy milyen hatással van rám ez az emlék - Az elég határozott volt.
- Őt ismerted, nem?
- Igen, igen - válaszoltam a hajamat ösztönösen megigazítva - Lili bátyja. Lili meg a barátnőm.
- Jaaa, így értem - rakta össze a képet - Nem tudtam eddig. Csak annyit gondoltam, hogy ismeritek egymást, az alapján, ahogy rászólt Olivérre.
- Jóban vagyunk.
Nagy kihívás volt úgy kimondani ezt, hogy hihető legyen, miközben minden megjelent bennem, ami Szasza és én közöttem már megtörtént, vagy még mindig történik.
- Meg valószínűleg senki nem szereti végignézni, ahogy a húga legjobb barátnője kitöri a nyakát - tettem hozzá, hogy kicsit viccesebbé tegyem a hangulatot, egy nevetést hozzátoldva, mire Filipp is nevetett egyet.
- Érthető. Én se szívesen nézném végig.
- Van húgod? - kaptam rá a témára, mivel végre valami más volt.
- Aha, tizenhárom éves.
- Hogy hívják?
- Lucia.
- Filippo és Lucia - mondtam ki a két olasz nevet mosolyogva.
- Van egy nővérem is. Adriana.
Annyira jó neveik vannak.
- Ő most kint tanul Bologna-ban - tette hozzá Filipp - Az őszi szünetben megyek ki hozzá.
- Akkor addigra készülj fel magyar mondatokkal, hátha kérnek tőled párat - tanácsoltam nevetve.
- Ja, az lesz - bólogatott derűsen.
- Na jó, mondasz mégegy olasz mondatot? - kértem meg mosolyogva - Olyan jól hangzik, amikor olaszul beszélsz.
Filipp erre nevetett egyet, majd átgondolta és végül mondott egyet.
- I tuoi occhi sono bellissimi.
- És ez mit jelentett? Már ha jelentett valamit - tettem hozzá nevetve, okulva a múltkori beszélgetésünkből.
- Ez egy dalszöveg eleje. Nem tudom, mi a címe, csak eszembe jutott.
- Azért jól hangzott. Mondasz mégegyet?
- Grazie per aver ballato con me.
- Ez a dalszöveg második sora?
- Nem, ez az, hogy köszi, hogy táncolsz velem - fordította le Filipp.
- Jaaa - nevettem el magam - Hogy van olaszul, hogy szívesen?
- Prego.
- Akkor prego - mosolyogtam rá - Annyira szép ez a nyelv.
- Grazie - válaszolta Filipp derűsen, mire felnevettem.
- Ezt legalább értettem.
- Neked jól állna az olasz egyébként.
- Tényleg?
- Igen, valahogy passzol. Lehet, csak a külsőd miatt.
- Ezt bóknak veszem - mosolyodtam el.
Eközben a buszon bemondták a megállóm nevét, úgyhogy a beszélgetésünk közben megnyomtam a kezem alatt lévő gombot.
Filipp rajtam tartotta közben a tekintetét, majd pár másodperc csend után megszólalt.
- Amúgy... - túrt a hajába, mire egyből ránéztem.
Valamiért úgy éreztem, hogy zavarban van, szóval igyekeztem kedvesen ránézni.
- Baj, ha most kicsit... komolyabbra kanyarítanám a témát? - kérdezte.
- Nem, csak én most leszállok, de ha belefér húsz másodpercbe, akkor nyugodtan - feleltem megilletődötten elnevetve magam, hogy ne jöjjön ki nagyon kínosan a válaszom.
Filipp zavartan pislogott egyet, majd a tarkóját megtakarva ő is hozzám hasonlóan elnevette magát.
- Ja, akkor semmi. Nem fontos amúgy, csak nem tudtam, hogy meddig mész.
Mivel ez elég kellemetlenül jött ki a leszállásom miatt, mosolyogtam egyet, hogy mentsem a szituációt, majd eközben a busz már lassított is, hogy megálljon.
- Akkor szép hétvégét - mondta rámnézve.
- Köszi. Neked is - néztem vissza rá kedvesen, majd elléptem tőle - Szia - intettem egy kisebbet, amikor kinyílt az ajtó.
- Szia - köszönt vissza Filipp, én pedig egy utolsót mosolyogva leszálltam.
Már elment a busz a megállónkból, és én is bekanyarodtam az utcánkba, amikor megtorpantam a járdán és realizálva az előző jelenetet, a tenyerembe temettem az arcom.

Ugye ez nem az akart lenni, amire gondolok?