Három Lépés III. - Ütközőpálya és megújulás

Egy helyesbítő lépés

Trigger Warning: szenvtelen beszélgetés gyilkosságról, hidegvérű gyilkosság.

Lementek a lépcsőn. Luthernek hátra sem kellett néznie, hogy tudja, Harmadik biztosan követi. A garázsba érve kiválasztott egy biztonságos, legkevésbé sem feltűnő, fekete autót. Azt, amit szerinte Félix is ajánlott volna neki, ha elkíséri az aznapi programra. Beült a volán mögé, majd miután társa is követte a példáját, kinyitotta a garázst, és kihajtott. A forrásától kapott  találkozóhelyre tartottak. Kurtán, tőmondatokban ismertette mostani utazásuk célját. Három csomagot kellett átvenniük egy kifejezetten elhagyatott helyen.

Mint az hamarosan Harmadik számára is kiderült, azok csomagok alaposan összevert szerencsétlenek voltak. Akárki is hagyta ott őket, félreeső átadási pontot választott, egy Lombardia másik oldalán elterülő erdőben. A három megbilincselt, bekötött szemű férfi mellett egy hatalmas, fekete utazótáskát is otthagyott ez a titokzatos kontakt.

Luther annyi kedélyes magyarázatot fűzött hozzá, hogy kétség kívül olyan eszközöket készített össze bele, amire a csomagkelezéshez szükségük lesz. Harmadik úgy sejtette, a Magister járhatott már arra párszor, mivel meglepően határozott léptekkel vezette. Bár azon véleményét sem rejtette véka alá, hogy jobban szereti, ha az ellenlábasai beton vagy víz alá kerülnek. De azzal sem volt gondja, hogy néhány esetben lemennek a térképről. hiszen ha madár sem repül arra, az nekik csak jó.

Egy ősrégi duzzasztógát omladozó fala mellé rendelte őket a kontakt. Harmadik szájtátva nézte, fogalma sem volt róla, hogy Lombardia mellett egy ilyen építményt talál. Folyó amióta az eszét tudta, nem folyt arra, sőt a régi medret majdnem teljesen feltöltötte az erdő által gyártott rengeteg szerves hulladék. Talán még az utolsó, mágia előtti nagy háborúból maradhatott itt ez a valami, hiszen az köztudott volt, hogy az teljesen átrendezte az addig ismert világ felszínét.

Miután alaposan szemügyre vették a környezetüket és a „csomagokat",  Luther megkönnyebbülten állította le a motort. Kiszállt az autóból, a három férfi elé lépett, azok nem láthattak semmit a közeledőből, hiszen a szemük be volt kötve, de lépések zaját hallották, ez pedig elég volt ahhoz, hogy reszketni kezdjenek, mint a nyárfalevél. A Magister majd megvárta, hogy Harmadik is megérkezzen mellé. Ezután utasította:

– Nézze át a táskát! Tudnunk kell, hogy minden itt van-e, amit a kontakt megígért. Mielőbb otthon akarok lenni, és nem váratni feleslegesen a fiúkat. Már csak az hiányozna, hogy még futkosni kelljen valamiért.

Simon azonnal engedelmeskedett, és meg sem lepődött, hogy amikor széthúzta a táskán a cipzárt milyen eszközöket talált. Minden volt ott, ami csak vallatáshoz és holttestek eltűntetéséhez kellhetett. Nyelt egy hatalmasat. Ez nem az az apósjelölttel eltöltendő közös program volt, amit magától választott volna. Bár korábban ő maga állt be Félix helyére, így pedig nem volt mit csodálkozni azon, amibe csöppent.

– Bastion önként jelentkezett, hogy segítsen Lawrence-t darabokra szedni – jegyezte meg Harmadik csevegő hangon, miközben szemrevételezte az eszközöket. – Remélem, nekem is jut majd ebből a dicsőségből.

– Amennyien és amennyi mindenért bosszút akarnak állni Lawrence-en, lassan már sorszámot kell osztogatnunk – vágott savanyú képet Luther. – Espada is szeretne egy darabot, ha tudná, mi mindenért felelős az a senkiházi.

– Én azzal is megelégszem, ha eltörhetem egy szabadon választott, nem halálos csontját. Úgy másoknak is marad.

Ezen a Magister kedélyesen felnevetett. Ahogy Harmadik hátat fordított neki, az ő arcáról viszont lehervadt a korábbi mosoly. Összerakta a képet Luther kijelentéséből. Lawrence. Persze Simon sejthette volna, hogy minden mögött ő áll. Korábban kérkedett is azzal, hogy már azt sem bánja, ha a Magister gyerekeit fel kell áldoznia. És akkor még ott van az a titokzatos üzenet. Senki más nem lehetett, csak a volt testőr. Ez pedig azt jelenti, hogy minden, amit írt Espadának, az igaz. Harmadiknak még a szája is kiszáradt a felismeréstől. Mikor meg akart szólalni, nyelve a szájpadlásához tapadt. Mégis ki kellett mondania. Mert, ha igaz, amit most gyanít, akkor az azt jelenti, hogy rossz embernek adta el a lelkét. A legrosszabbnak. Annak, aki az ő családja minden szerencsétlenségéről is tehet.