A tetoválások mögött

6. fejezet

-William Carter,
Felelte Alex végül, és a szemeiben olyan félelem tükröződött, hogy az megfagyasztotta a levegőt körülöttem. Hannah arca elfehéredett, ahogy realizálta a nevet.

-William Carter? A Carter-vállalat vezérigazgatója?
kérdezte. Kétségbeesetten próbáltam összerakni az infókat. Az apja nemcsak dúsgazdag üzletember volt, hanem egy elég nagy hatalommal bíró figura is, akivel senki sem akart összetűzésbe keveredni.

-Igen,mondta Alex halkan,
-és ha rájön, hol vagyok... nem tudom, mit fog tenni.

Ben ekkor lépett közbe.
-Akkor nekünk sürgősen cselekednünk kell! Nem maradhatunk itt sokáig! Ha ő jön keresni..."

Tapintható lett a feszültség a szobában. Majd megszólaltam

-Mi lenne ha titokban mászkálnánk a házamból ki be ? De úgy, hogy ne tűnjön fel ez senkinek Alex a belső lépcsőn közlekedik ha jobban lesz és akkor azonnal a stúdióba jut én meg kívül a külső lépcsőn , így senkinek nem lenne feltünő. A stúdióba is csak az jár akit tetoválok nem jön be akárki, igaz Alex is betévedt úgyhogy óvatosnak kell lennünk !Az viszont biztos ,hogy én nem hagyom el ezt a házat és ezt az életet.

Hannah bólintott:
-Jó ötlet, de veszélyes, biztos vagy benne ?

A lélegzetem elakadt
- Igen biztos vagyok
Most már egy cél lebegett mindhármunk előtt: Alex biztonsága!

-Alex!  A kocsidat Ben intézi- Igaz Ben? , Ben bólintott, de Alex hol a telefonod?
kérdeztem.

Itt kezdtem észrevenni Alex még jobban retteg. Alex elkezdett kutatni a kabátja zsebében ami mellette volt leterítve az ágyon .

-Grace szerintem elhagytam a balesetkor.

-Nem baj legalább nem tudják lenyomozni ,hogy hova hoztunk úgyhogy pihenj nyugodtan.

Elindultunk kifelé a szobából ,de Alex megszólalt.

-Grace várj egy kicsit.
Benék rám néztek én bólintottam, hogy minden oké majd oda mentem Alex elé.

Megütögette maga mellett az ágyat , majd azt mondta :
-Nem harapok ... csak ha kéred , egy fájdalmas mosoly kíséretében elmosolyodott.
Én meg belepirultam de leültem mellé.

A szívem hevesen dobogott. A feszültség a levegőben vibrált, és valami szokatlan érzés volt bennem. Nemcsak a félelem miatt éreztem így — ez sokkal bonyolultabb volt. Aztán lassan közelebb mozdult hozzám, és láttam a szemében egyfajta tüzet, amely az eddigi kétségbeesés után hirtelen fellángolt.

Meglepődve figyeltem, ahogy Alex egy pillanatra megállt előttem. "Grace..." suttogta olyan hangon, mint aki csak nekem beszél.

Kimondatlanul is éreztem a levegőben terjengő feszültséget közöttünk — egy olyan köteléket, amely erősebb volt minden külső fenyegetésnél. És mielőtt bármit mondhattam volna, Alex közelebb hajolt hozzám.

Az ajkaik találkoztak egy pillanatra; ez a csók tele volt mindazzal a félelemmel és szenvedéllyel, ami abban a pillanatban körülvett minket. Éreztem a szíve ritmusát az enyémmel összefonódni, de akkor eszméltem rá , hogy mit is csinálok és gyorsan elhúzódtam.

-Alex, mondtam meglepődve
-Sajnálom Grace nem tudom mi ütött belém,  csak meg akartam köszönni és nem ezt....

Feláltam és elindultam kifelé majd Alexre rá se nézve, annyit mondtam neki:
-Pihenj , amint jobban leszel beszélünk.
És elhagytam a szobát...