Akkor, és mindörökké [2D x OC]

🎤 I. Fejezet 🎤

A február hamar ködmönébe zárta Crawley teljes területét. West Sussex megyének teljes területére mondták a havas esőzést már legalább egy hétre előremenőleg, ami önmagában véve nem kecsegtetett túlzottan sok bíztatóerővel.
A hideg esőcseppek harmatként potyogtak a magasból alá, miközben a környező fákat keserű szél tépázta csak egyre és egyre erélyesebben.
Az elmém a közelgő vizsgaidőszaknak előrelátható csúfságaival volt zsúfolásig, és gyakorlatilag holmi fogalmam sem volt mindarról ami valójában körülöttem történik.
Fizikálisan az egyik helyi utcának hosszú-hosszú métereit róttam, fejben azonban távolabb nem is lehettem volna valóságomtól.

Valahol a távolban egy dudaszó hasított mélyen a levegőbe, ezzel teljességgel megszakítva az egyébként totálisan egyhangú és monoton esőzésnek jellegzetes moraját. Tekintetemet a járda betonjától lustán elszakítva felpillantottam.
Előttem nem egészen 10 méterrel egy viszonylag forgalmasnak tekinthető körforgalom terült el. Ha dugig teljesen nem is volt kocsikkal, annyian azért jártak arra még a napnak közepe táján is hogy egyik-másik jómadár az ügyeskedésével szépen feltartsa az egyébként egyre csak duzzadni látszó forgalmat.

Az alászálló rossz idő kevesek kedvére tett csak pozitív hatást, a legtöbb járókelő és kocsis arckifejezése kifejezetten fájdalmasnak hatott ahogyan tekintetemet az elébem táruló látképen futtában végigjárattam. Jómagam sem bizonyultam ezalól kivételnek természetesen, a már említett számonkérések heves közeledtével ugyanis egyre csak nőtt a velem egykorú diákokon a sulykos nyomás.

Füleimben a megszokott dallamok csendültek fel amikoris végül ráunva a város zajaira előkapva fejhallgatómat magamat egy gombnyomással
elszakítottam a morckomor külvilágtól.
Cracker Island. Az újonnan debütált szerzeménye az énáltalam olyannyira hőn szeretett Gorillaz bandának. 2023 februárt írtunk ami egyenlő volt azzal hogy nagyjából a teljes világ lázban égett a frissen megjelentetett album fantasztikusságának végett.
Félreértés ne essék, e ponton én nem azt az egyértelmű tényt próbálom meg letagadni hogy 24-re virradóan nem én is egyből a youtube-t ütöttem fel annak reményében hogy talán már reggel 8-ra nyilvánosságra lett dobva az új playlist. Harmatgyenge cinikusságom maximum csak annak lehet betudható hogy ez az egész már rohadt régen nem az volt mint amit egy időben a rajongók még mindennaposként kezelhettek.

Azokban az időszakokban amikor édesanyámnak még nem kellett zsinórban minden 3. napot más - más városban töltenie szabad perceiben előszeretettel nevelt engem mindig arra hogy az embernek csak hátrányára válik az ha örökösen a negatívat látja meg mindenben. Nem is mondanám én magamat egy folyton folyvást elégedetlenkedő embernek. Általában megelégszek azzal ami éppen megadatik, már amennyiben olyan dologról esik szó amin én önerőmből bármiként is próbálkoznék teljességgel képtelen lehetnék változtatni.

A nem egészen 3 nappal előtte nyilvánosságra került albummal sem szerettem volna nagyon keménykezűként bánni. Tetszett, meg minden de egészen egyszerűen képtelen voltam elmenni a tény mellett hogy az időnek vasfoga előbb vagy utóbb bizony mindent és mindenkit is utolér.

A melankólia ólomként nehezedett rá a lelkemre ezen gondolatra. Aminek van kezdete annak egyszer bizony lesz végzete is, és amikor már szinte egy egész fandom kántálja ütemre hogy régen minden sokkal jobb volt valahogy nem támad kedve az embernek rögtönzött örömcsárdát járni. Na rendben, tény persze az is hogy az embereknek sokszor épphogy az nem jó csak ami éppen adott, pech, része az emberi természetnek.
Én évek óta ugyanazt a játékot játszottam kis túlzással élve majdhogynem minden egyes napomon. Próbáltam úgy tenni minthogyha fabatkát sem jelentene számomra a tény hogy amikor én 2005 nyár közepén a világra buktam a Gorillaz karrierje már évek óta homlokegyenest fölfelé vágtatott.

Igen, az én gyerekkoromnak már közel sem lehetett olyannyira központi eleme, mint azokénak akik valahol a 90-es évek valamelyikében születtek. Mire én elértem azt a tudati szintet ahol már komolyabban is elkezdtem saját szakállamra követni az eseményeket már 13 éve is volt annak hogy a csapat híre egyszeriben felforgatta a teljes zeneipart.

Az iskola épületétől néhány utcányira lehettem csak mindösszesen, lépteimen tudatosan gyorsítottam hogy a sűrű, kövérre hízott esőcseppek ne sokáig áztathassák már a fejhallgatóm védelméül fejemre dobott kapucnimat és a hátamon függeszkedő táskámat.