As A Thief 《Drew Starkey Ff.》

2.

- Én... én statiszta vagyok... és... én most megyek is. - teszek egy száznyolcvan fokos fordulatot és teljes erőből rángatni kezdem a kilincset. Már vagy 5 másodperce rángatom amikor kuncogást hallok a hátam mögül.

- Zárva van, bogaram. - nevetgél nekem meg elönti a forróság a mellkasomat.

- Szóval... ez a te szobád. - nézek újra rá.

- Mint ahogy az ajtó külső és belső oldalára van írva. - szórakozik rajtam tovább és nem túl igazságos módon még mindig póló nélkül. Megfordítom a fejem, a szőke hajam pedig repül utánam. És tényleg. Egy papír rajta nagy fekete betűkkel, hogy Drew Starkey.

- Na jó. Ezt biztos akkor tetted ide amíg nem figyeltem. Mert, hogy ez eddig nem volt itt az is biztos. - nevetek fel kínosan ő pedig láthatólan jól szórakozik a bénázásomon.

- Kérsz valamit inni? Igazából csak víz van mert nincs engedélyezve a pia, de érted... a formaság.

- Bocs, de nem fogadhatok el italt idegenektől, de érted... a formaság. - rakom keresztbe a karomat mire hangosan felnevet. Nem számítva rá pirulni kezdek és az ajtónak támaszkodok.

- Bogaram, szerintem én nem vagyok idegen számodra. De ahogy kívánod. - Jön közelebb hozzám mire hátrasimítom az összefogott hajamat. - Drew Starkey. - nyújtja a kezét, de meglepően közel jött hozzám. Olyan kék a szeme. Még a tengernél is kékebb. Úszni tudnék benne. Az arca minden egyes részlete tökéletes és a buzz cut. Sosem szerettem különösebben a buzz cutos fiúkat, de ő. Tisztában vagyok azzal, hogy én csak 19 vagyok ő pedig 30. De ahogy néz most rám. Úgy még sosem nézett rám senki. Játékosan felhúzza a szemöldökét mire észbe kapok. Hol is tartottunk? Ja igen.

A kezébe csúsztatom a kezem és mosolyogva megrázom.

- Örülök a találkozásnak... Drew. - nyögöm ki és megszorítom a kezét. - Tudod ami azt illeti sosem voltál a kedvencem.

- Oh. Valóban? - mosolyog és mégközelebb lép hozzám.

- Igen tényleg. Valamiért... - biggyesztem le a számat. - Mindig is nagyon ellenszenvesnek tartottalak.

- Ezen változtathatok. - szorítja meg a kezemet ami még mindig az ő kezében nyugszik. A szívem olyan gyorsan vert, hogy féltem ő is hallja.

- Oh. Valóban? - húzom fel a szemöldökömet és a láncomat birizgálom.

- Nem. Na, szia. - hallom a kulcs kattanását és eltátom a számat. Lehet, hogy csak káprázott a szemem, de mintha egy fél tizedmásodpercig a nyitott számat nézte volna. Az Ádám-csutkája megugrott miközben nyitotta az ajtót.

- Hah. Gonosz. - fordítom oldalra a fejem.

- Azt hittem ellenszenves vagyok. - mosolyog egy kicsit kidugva a nyelvét közben ami valamiért nagyon vonzón hat.

- Hazudtam. Mindig is te voltál a kedvencem, Drew Starkey. - vigyorgok az arcába. - Meg tudná mondani merre kell mennem, uram?

- Persze, bogaram. Végigmész a folyosón aztán befordulsz balra. Meg tudná mondani a nevét, hercegnő?

- Érdekli a nevem?

- Csak tudni akarom, hogy kinek a szemében nézek.

- Eva. Én. Ez a... nevem. - dadogom amikor a kezével megtámasztja az ajtót mögöttem ezzel újból becsukva azt. Érzem ahogyan pirulok.

- Nagyon szép... a neved. Hát akkor... szia, Eva. - nyitja újra az ajtót én pedig kibújok a karja alatt és kilépek a folyosóra.