F€ĻİÐŌ ~Pau Cubarsí ff~

6. fejezet[ Miután rájöttem]

Remekül éreztem magamat Pauval. Régen éreztem magam már ilyen önfeledtnek. Bármiről lehetett vele beszélgetni, és nem csak a futball volt a téma. Meghallhatta a sulis éveiben én is az,mesélt a karrierjének,hogy milyen volt ilyen fiatalon ilyen tehetségesen részt venni egy híres klubban. Elpanaszolta, hogy régebben túl súlyos volt,és rengeteget gúnyolták vele a suliban,míg egyszer csak akarattal lefogyott,egészségesen kezdett el enni, edzett,megállás nélkül. 2018ban már a Barcában játszott.

Jó ötlet volt a leghátsó boxba ülni mert ő háttal is volt és nem lehetett úgy felismerni. Csupán én láttam a tinitársaságot bejönni az ajtón akik az első boxok egyiket foglalták el.

- Köszönöm az estét. Felejthetetlen volt-mosolyogtam féloldalasan Paura,amikor leállította a motort a házunk előtt. Erre csak biccentett amolyan" semmiség" képpen.

-Örülök, hogy tetszett. Akarsz ismétlést? - kérdezte vigyorogva. 

-Naná- kacsintottam rá, majd a kilincshez nyúltam. Szálltam volna ki, de a csuklómat megfogva visszarántott az ülésre, majd nyomott egy puszit a homlokomra. Szerintem olyan vörös voltam, mint egy sült homár, és ezen látszólag szórakozott  is, mert megjelentek a nevetőráncai a szeme alatt. -Jó éjt- motyogtam.

-Neked is,neked is- felelte, ezúttal pedig visszarántás nélkül bementem a házba. Az ablakhoz rohanva, gyorsan ellenőriztem, hogy még mindig a felhajtónkon áll-e. Igen, ott volt még. Tanácstalanul mosolygott a volán mögül, észre sem véve, hogy közben én lesem. Pár másodpercig még itt volt, de aztán a kormányhoz nyúlt, és kitolatott az utcára. Hallottam, hogy egy halkat dudál, aztán elhagyja  a látóköröm területét. Folyamatosan vigyorogva rúgtam le a lábamról, a cipőmet, majd a szobámba rohanva, felkaptam a pizsamámat, és a fehérneműket felnyalábolva átvonultam a fürdőszobába. A zuhanyt megeresztve beálltam alá, majd tíz percig eresztettem magamra a meleg vizet, még mindig vigyorogva. Csodálatos volt a Pauval töltött idő. Minden percét élveztem. 

   Végezve a tusolással, felöltöztem, majd belenéztem a tükörképembe. Három héttel ezelőtt, amikor először találkoztam Pauval, nem gondoltam volna, hogy lesz belőle valami. Mert...azért lássuk be, hogy nem sokat tettem volna fel rá, hogy beszélhetek is az Idol-ommal. És még grátiszba kaptam egy mezt, és egy felejthetetlen estét. Hát ezt mivel érdemeltem meg? A tükörből egy vigyorgó lány nézett vissza rám, nem is hasonlítva arra a lányra, aki huszonegy nappal ezelőtt volt. Az arcom kipirult volt a boldogságtól, a szemem csillogott az örömtől, az ajkam folyamatosan felfele kunkordozott. A hajkefémért nyúlva, szenvedések közepette kifésültem a hajamat, majd leszedtem a sminkemet. 

  Kimentem a fürdőből. A szüleim szobája előtt megállva, láttam, ahogyan a tévé fénye és zajai kiverődnek a folyosóra, mire halkan benyitottam. Apa szuszogása betöltötte a szobát, anya pedig mosolyogva nézett rám. 

-Jó volt?- suttogta.

 -Igen, nagyon. Holnap mesélek. Jó éjt- feleltem neki egy puszit küldve, mire csak búcsúzóul intett egyet, én pedig bevonultam a szobámba. Beugrottam az ágyamba, majd a mobilomat magam felé tartva feloldottam a képernyőt, és izgatottan nyitottam meg az Instámat. Nem érkezett üzenet, amiért kicsit csalódott voltam. De hát...nem kell az egész napomnak róla szólnia, ugye? De mi van, ha azt akarom, hogy róla szóljon? Hpgy hiába ismerem "pár"napja, menthetetlenül szerelmes vagyok? Ha már tervezem a jövőt? Ha mindennap csinálnék vele valami érdekeset? Vagy ha nem érdekes, az sem baj, csak vele legyen...

  A telefonom felpittyent, mire hevesen dobogó szívvel néztem meg a szalagértesítést. Csak egy email volt a black friday-ről. 

≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈

Másnap reggel akaratlanul is boldogan pattantak ki a szemeim. Ez annak is köszönhető, hogy tudtam, hétfő van, ami azt jelenti, hogy suli, és ma csak a kedvenc órám lesznek. A második pedig az, hogy a telefonom megállás nélkül csörgött. Azt hittem, hogy Pau az, de nem ő volt. Hanem Chiara. 

-Öhmm..igen? - szóltam bele kérdőn, mert nem tudtam, hogy a barátnőm miért keres ilyen korai időben, és mi olyan sürgős, hogy nem várhat a suliig. Nincs mese, a barátnőm türelmetlen, így minden kis szaftos sztorit azonnal el akar mesélni. 

-Sziaaa. Felkeltettelek? - kérdezte csilingelő hangon, ami arról árulkodott, hogy ő már régóta fent van. Gondolom fel is öltözött. És sminkelt is. És posztolt Instára.

-Ugyan, Chiara. Tudod, hogy felkeltettél. 

-Jó, ez igaz- kuncogott. - Kapd össze magad, mert itt vagyok a házatok előtt. 

-Oké, de miért? Fél hét van- közöltem értetlenül. 

-Mesélek- hagyta annyiban, majd pár másodperc múlva megszólalt a csengő. Hallottam, hogy valaki( szerintem anyu) lent ajtót nyit. A lépcsőn hallottam Chiara jellegzetes dobbantásait. Valamiért, de csak nála, felülről az ötödik lépcső megreccsen, de ha a családom többi tagjai lép rá, ez nem történik meg...- Na sziaaaa!!- köszönt mosolyogva, mire nagyjából kikászálódtam az ágyból. 

-Na? Mi volt olyan elmaradhatatlanul sürgős?

-Rám írt egy srác- nyögte ki.

-Mi? 

-Rám írt egy srác. A suliból- mondta ki, mire elkerekedett a szemem. -És állítólag ismer téged. 

-Először is: Hogy hívják? 

-Logan. Logan López- felelte, majd a telefonját előszedve, az arcomba nyomta a fotóját. Először elgondolkoztam, hogy tényleg ismerem-e a tagot, de utána feleszméltem, és rájöttem, hogy igen. 

-Aham ismerem, együtt járunk angolra..de most, hogy így megnézem az arcát....várjál, add ide- vettem ki a kezéből,majd megnéztem a családtagjainak a listáját, már, aki megvolt jelölve. -Basszus.

-Mi az????

-Chiara...ez a gyerek Fermín López öccse- közöltem nemes egyszerűséggel, mire eltátotta a száját. 

-MI?????????????????????????????