Radioapple

2.

- Emlékszel mit mondott Charlie?
- Mit? - kérdeztem szemöldökömet felhúzva, miközben egyre azon gondolkoztam mit akar ebből kihozni...
- Hogy lesz valami koncert a régi bárban. Asszem a kedvenc együtte fog fellépni... És arra gon-
doltam hogy meg kellene lepni őt azzal hogy elvisszük. Viszont, szerintem el kell kezdenünk jobban kijönni egymással, hogy Charlie is lássa hogy meg tudunk változni. De ne feledd. Csakis miattad teszem. - elpirulva folytatta - Mindíg azt hallottam hogy ha valaki.... Inkább példával mutatom be mit akarok mondani. Szóval Angel és Husk kapcsolata előtt, Angel kimutatta hogy szereti Huskot. Viszont ő tagadta hogy ő is így érez iránta. De legbelül tudta hogy ez igaz. Mármint hogy ő is kedveli Angelt. Szóval... Szerintem majdnem minden kapcsolat előtt a két félből legalább az egyik tagadja, hogy nem szereti a másikat, de legbelül tudja hogy nem igaz. Na én is így vagyok ezzel. Nap mint nap, mióta itt vagy... Azon tűnődtem, hogy ne áruljam el magamat, hogy akit eddig a pokol legvégére kívántam volna, azt ez idő alatt megkedveltem... És már átlépett ez az érzés 3 lépcsőfokot. Úgy értem, hogy már nem egyszerűen kedvellek téged hanem.... Kimondottan .... Kimondottan.... Szerelmes vagyok beléd... - ezt a három szót olyan elnyűjtottan mondta, hogy azt hittem mindjárt nem fogok magammal bírni, és olyat teszek vagy mondok amit később megbánok... Majd végül csak ennyit tettem. - Én is. - ezzel egy rövid csókkal búcsúzva elvonultam a szobámba. Ahogy leültem az íróasztalhoz, rögtön elkezdtem megcsinálni az új Alastor ihlette kacsát. Miközben arra gondoltam, hogy igaz, kicsi aprónak éreztem magamat, mikor Alastorral vagyok, de most mégis azt éreztem, hogy a pokol és a világ összes kincse az enyém, és a legmagasabb hegyen állva nézek le rájuk. Ahogy készenlettem a kacsával, lefeküdtem aludni. Körülbelül hajnali kettő körül feküdtem le, ami miatt gyorsan elnyomott az álom. Az álomban a föld egyik legszebb kilátására néző dombon ültem egy piknikező pléden. Ekkor meghallottam egy ismerős hangot. Alastor volt az. Ahogy odaült mellém és megfogta a kezemet, elöntött a pír. Csak ennyit mondott:
" Mindíg és Mindörökké együtt leszünk..." ekkor eszméltem csak fel hogy ez nem a föld. Ez a legszebb világ. Csak én és Alastor. A két ellentét, aki eddig csak azon volt, hogy melyikük törődött jobban Charlieval. Nem is beszélve a féltékenységről. Mindíg és Mindörökké... Együtt leszünk... Alastor... Viszhangzott a fejemben ahogy az ébresztőórát kinyomva feltápászkodtam a pihe-puha, meleg ágyamból. Miután letusoltam gyorsan felöltöztem és kinéztem. A hallban csak Ő volt. Babrált valamit a rádióján. Gyorsan fogtam magamat, egy ajándék dobozba raktam a kacsát és a legcsendesebben lementem a hallba. És mivel háttal állt a lépcsőnek, így észre sem vehetett. Ahogy a mellette lévő kis dohányzó asztalra helyeztem a dobozt, és visszaindultam volna a szobámba, Alastor két zöldes csápjával magához húzott. Éppen mikor majdnem megcsókolt, természetesen annak a bolond póknak is most kellett lejönni...
- Hmmm... - szólt Angel a szokásos perverz nyelvén - csak nem? A két ellenség ilyen jóban?
- Ahh... Pók... Izé....  Mi?! Nem! Dehogy! Ne legyél már ilyen kanos!
- Rossz aki roszra gondol! - vágta közbe Alastor. - és amúgy is! Örülj hogy mióta van ez az arogátlan nyálas kapcsolatod Huskerrel, nem gondoltam meg magamat, és nem vettem vissza a lelkét. Hisz az már a tiéd...
- Hááát.... - folytatta kuncogva Angel miközben Husker is leért a hallba - Akármi is legyen, de nem tudjátok kimagyarázni magatokat ebből! - és már Husk után is szaladt. - Miből kell kinek kimagyarázni magát? - kérdezte ásítások kíséretében Charlie. Alastor és én összenéztünk. Mind a ketten árulkodóan úgy el voltunk pirulva, hogy a paradicsom is példát vehetett volna rólunk. - Izeeee... - habozott Al. - Csak....