Kpop One Shots[Hun]

Nem is ettem ma [Hyunjin]

Újra megigazítottam magamon a belül bélelt bőrkabátot, hátha most jobban a testemhez simul és több melegséggel tölt fel. Fülemben üvöltött Hozier hangja, ezzel próbáltam meg elnyomni a hangzavart a fejemben. Az ütemre koncentráltam és az érzésre, ami a tenyeremben volt: bal kezemet ökölbe szorítva, körmeimet bőrömbe mélyesztettem. Tekintetemmel követtem a mozgó forgalmat.

Ezt nem bírom. Valamit csinálnom kell. Mit látok... keresni kell, mennyit is? 5 dolgot. Látom azt a nőt vörös ballonkabátban, amint épp leint egy taxit. Egy idős ember mögötte, kezében egy térképpel, éppen tájékozódni próbál.

Jobbra fordítottam fejemet, hogy ott is keressek valakit.

Egy kisgyerek az anyukája kezét fogva vár, hogy a zebránál zöldre váltson a lámpa. Egy fiatal férfi, talán velem egykorú éppen a zöld autójába ül be...kellene még egy ötödik. Hol van? Valaki... Ah! Szintén velem egykorú, a zebra másik felén vár és valószínűleg a fejhallgatójából szóló zene ütemére mozgatja a fejét. Ez megvan. Most az érzés jön.

Körmeimet jobban húsomba mélyesztettem, amitől a fájdalom felerősödött. Alsó ajkamat rágtam a fogaimmal, ez is egy újabb fájdalom forrás volt.

Megmozgattam lábujjaimat a cipőben, ezzel kitapogatva a kissé kemény cipőbelsőt. Kellene új cipőt venni. Nem! Koncentrálj! Mennyinél tartottam? Tenyerem. Szám. Cipő. Három... miért van ennyire lecsúszva a szemüveg az orromon?

Bal kezemmel megigazítottam a keretet, majd újra magamhoz öleltem a kabátot.

Megemeltem fejemet, hogy az előttem lévő sínekre nézzek és ekkor új dal indult el a fülemben.

Megpróbáltam ellazulni az álló pozíciómban, de nem sikerült. Helyette csak kényelmetlenül szorítani kezdett térdemnél a testhez álló farmerom.

Farmer. Négy. Most a hallás jön. Először, Hozier hangja. Hallom a saját légzésemet is. Harmadik... harmadik... harmadik... hallom az autók hangját is, nagyon halkan, de hallom.

Váratlanul eltakarta a látásomat a villamos érkezése. Hátrébb léptem, hogy le- és fel tudjanak szállni az utasok. Figyeltem, ahogy különböző nemű, korú, és kinézetű egyéniségek sietnek el előttem. Nyomonkövettem azt is, hogy egy gimnazista futása után, szinte beesett a tömegközlekedési eszközre, mielőtt annak ajtajai bezáródtak volna. Türelmetlenül vártam, hogy elinduljon és szememet kapkodva minél több arcot szemléltem meg a villamoson. Amikor végre elment előlem a jármű, visszatértem a sínek bámulásához.

Elgyengült ujjaimat újra tenyerembe mélyesztettem és ajkamhoz is hamar visszataláltam.

Mi maradt hátra? Valaminek az íze. Mindig azt mondta a pszichológus, hogy ezt kihagyhat-...

Összeráncoltam a homlokomat és ellazítottam a kezeimet is, mikor éles fájdalmat éreztem számnál. Felsértettem az ajkamat. Gyorsan megnyaltam, hogy a kiszáradt barázdák kapjanak nedvességet és ezzel befejezzem a rágcsálást is. Emiatt viszont a vér ízét is megéreztem.

Íz. Vér íze. Ez is megvan.

Megálltam a mozdulataimban, mivel feltűnt, hogy ide-oda dölöngéltem és bal kezemmel is a kabátot piszkáltam.

Most lenyugodtam? Sikerült?

Éppen kezdtem volna örülni a győzelemnek, mikor ismételten nyomasztó érzés ült mellkasomra.

Lehunytam szemeimet.

Nekem ez túl sok. De megnyílni se tudok. El akarom mondani Changbinnak vagy Jisungnak, de nem megy. Mindig ugyanazzal keresem fel őket. Már biztos unják. Idegesítő vagyok a szüleimnek is.