Lélekben kész

16. rész

Hajnalban ébredek fel. Körbepillantok a sötét szobában. Egy kis fény szűrődik be az ablakon. Ha én nem húzom el este a függönyt, Martin rá se hederítene, és reggel azon morgolódna, hogy belesüt a nap a szemébe. Felállok, és lassan az ablakhoz megyek, hogy elhúzzam a függönyt, de ekkor lent meglátok egy kis fényforrást, amit nem tudok hova tenni. Mintha... égne ott valami?

Lassan elhúzom a függönyt, és felveszek egy pulcsit. Ruhában aludtam el, szóval egyáltalán nem gáz, hogy most pizsamában megyek le.

Halkan becsukom az ajtót, és elindulok le az udvarra, pontosabban a külső udvarba, ahonnan a fényt láttam az ablakból.

Mikor kilépek az ajtón, megsimítja az arcomat az éjszaka finom, hideg levegője. Ez olyan kellemes... legalább ez ugyanolyan, mint otthon.

A távolban meglátom a fényt ismét, de most tökéletesen kirajzolódik, hogy ez egy kis tábortűz. Ahogyan egyre közelebb érek, meglátok embereket a tűz körül. Már majdnem sarkon fordulok, amikor ismerős hangok csapják meg a füleimet. Ez... Amelia?

A buli óta nem láttam! Most kínos lenne odamenni? Hiszen utoljára úgy váltunk el, hogy... Jesszus, nem is emlékszem semmire arról az estéről. Rengeteget ittam!

Inkább úgy döntök, hogy csendben megfordulok és lelépek, de ekkor a hátam nekiütközik valakinek.

– Kit látnak szemeim! – mondja a mögöttem álló, mire felnézek rá. Egy nagy mosoly terül szét az arcán, és kíváncsian néz le rám. Jason... Istenem... Jason az! Ez nagyon gáz! Azóta nem beszéltem vele, hogy visszaadta a kabátom. Baszki, aznap mekkora pöcs voltam Martinnal!

– Óh... sziaaaaaa... – nyögöm ki nehezen. – Éppenséggel menni készültem, szóval... – lépnék el mellette, de ekkor a vállamra fog.
– Srácok! Nézzétek, ki jött le hozzánk! – karol át hirtelen.
Ekkor a többiek felénk kapják a fejüket. Most többen vannak, mint a múltkor. Ezek mind végzősök. Ó, nemár...
– Te jó ég! Te jó ég! Ez Eli! Szia, Eli! Gyere ide! – integet Gemma veszettül, mire Jason halkan elneveti magát.
– Sajnálom, de ha kiderülne, hogy itt voltál, és nem szóltam nekik, holnapra halott lennék – szorít kicsit jobban magához, miközben a tűzhöz kísér.
– Van sörünk, de most biztosan nem adunk! – nevet Nina, amikor leülök Gemma mellé, és Jason letelepszik a másik oldalamon.
– Jaj, ne piszkáld már! Nézz már rá! Persze, hogy könnyen berúgott. Még kicsi és cuki – simít a hajamra Gemma, mire én sóhajtok, és szétnézek.

Egy csomó embert látok, akit nem ismerek. Tényleg mind végzősnek tűnnek, vagy csak rossz az ítélőképességem. Vajon mindig itt vannak ilyenkor? Eddig nem vettem észre!

– Minden hétvégén, amikor visszajövünk az iskolába, így össze szokott ülni az évfolyamunk. Eszünk, megisszuk a becsempészett piákat, és hozunk otthoni kaját azoknak, akik nem szoktak hazajárni. Finom a menzás kaja, de az otthoni a legjobb – mondja Jason egy nagy mosollyal, megválaszolva a fel sem tett kérdésemet.
Csak egy halvány mosollyal hallgatom, amit mond. Otthoni kaja... mi?

– És te mit csinálsz fent ilyenkor? A kicsik hajnalban már aludni szoktak – néz le rám.
– Valamiért felébredtem, és kiment a szemeimből az álom – pillantok le a lábaimra, miközben a többiek csak tovább beszélgetnek körülöttünk. Jason végig engem figyel. Annyira furán néz rám... talán mondtam neki valamit részegen, amit nem kellett volna?
– Figyelj, én... – kezdenék bele, mert elég cink ez az egész helyzet. Túl sok az ember.. inkább visszamennék! De ekkor félbeszakít.
– Nincs kedved sétálni egyet? – billenti oldalra a fejét, mire gondolkodás nélkül igent mondok.

Elköszönök a többiektől, és egy csendesebb helyre sétálunk. Egy kicsit kapkodnom kell a lábaimat, hogy utolérjem. Sokkal magasabb nálam, de még Nicknél is magasabb!