E V O L U T I O N - A leszármazottak

Negyedik fejezet

  Kinyitom a szemeimet, és egyből érzékelem az ablakon behatoló napsugarakat. A szemeim fáradtan visszacsukódnak, arcomat a párnámba fúrom. Ajtómon dörömbölést hallok.

- Caitlin, ébresztő! - hallom Miss Pierce hangját. Fáradtan nyögök egyet, miközben az bejárathoz vonszolom magam.

- Jó, fent vagyok már! - szólok ki a résnyire nyitott ajtón. Ásítás tör rám.

- Öltözz fel, és gyere velem, kérlek! Fél óra múlva visszajövök - Miss Pierce az utasítás kiadása után egyből elviharzik, én pedig elkezdem rendbe szedni magam.

A kért idő elteltével indulásra készen várom Miss Pierce-t, aki egy fekete mappával a kezében érkezik meg.

- Tehát, először is szükségünk van egy pszichológiai kartonra - kezdi a barna hajú nő, miközben elindulunk a folyosón - Ilyen a többiekről, sőt, még az itt dolgozókról is készült - ismerteti.

Miközben Christina a mappájában kotorászik, megtudom, hogy Az első héten még nem kell suliba járnom, mert különböző vizsgálatokra kell mennem. Pierce kis idő után, végre elővesz egy papírlapot .- Ezt oda kell majd adnod a pszichológusnak, akihez egyedül kell lemenned, mert nekem rettentő fontos dolgom van - a hölgy, a zsebéből elővesz egy kisebb cetlit, melyen két szó és két szám olvasható: 3. emelet, 7. ajtó - Nem kell félned, semmi kibírhatatlan dolog nem fog történni, de siess, mert így is késésben vagyunk! - hadarja el az információkat Miss Pierce, közben már a lift felé lökdös.

Ő a tizediken kiszáll, én pedig tovább megyek a harmadikig. A felvonóból kiszállva, fehér köpenyes férfiak és nők sokaságát pillantom meg. A folyosón a tipikus kórházszag terjeng, amit leírhatatlanul utálok. A hetes ajtót keresve pillantok körbe, és tőlem balra meg is látom.

Odaérve halkan kopogok, majd miután meghallom a „tessék" szót benyitok. A szobában bal oldalt egy íróasztal van, ami mögött egy szőke, szemüveges nő gépel. Harminc, negyven év között lehet.

- Jó napot! Én Caitlin Williams vagyok, és Miss Pierce küldött ide egy pszichológiai vizsgálatra - üdvözlöm félénken a hölgyet, aki hangomra felnéz a számítógép képernyőjéről, és elmosolyodik.

- Szia! Gyere, fáradj csak beljebb! - invitál be. Feláll, és a szoba végében lévő kanapé felé sétál, én pedig félszegen indulok utána. Sikerül megbotlanom a szőnyegben, amitől kis híján elterülök a padlón, ám nagy nehezen megtartanom az egyensúlyom. A kellemetlen helyzet miatt elpirulok, és lassan indulok tovább. A hölgy leül az egyik fotelba, én pedig szemben vele a kanapéra.

- Akkor én is bemutatkoznék, Dr. Jerilyn Wayte vagyok, de kérlek szólíts Jerilynnek! - Bólintok. A szőke nő felemel egy csészét a közöttünk lévő asztalról, és belekortyol. - Zöld tea. Nyugtató hatással bír, igyál nyugodtan!

- Köszönöm - elveszem a másik csészét, és ajkaim közé emelem. A tea kellemes és lágy ízű, langyos. Kifejezetten jól esik. - Miss Pierce kérte, hogy ezt adjam oda önnek! - nyújtom át a pszichológusnak a kapott papírt.

- Köszönöm. Tehát kezdhetjük? - kérdezi, miközben aláírja a papírt. Esetlenül bólintok - Kérdéseket fogok feltenni neked, amikre őszintén kell válaszolnod. Ezekből a válaszokból és reakciókból állítom fel a pszichológiai profilodat, amit aztán papírra vetek, és leadok az igazgatóságon. Nem kell aggódnod, semmi konkrét nem fog szerepelni ebben, sem a kérdések, sem a válaszaid, pusztán az én szakvéleményem - avat be a vizsgálat részleteibe. Idegességem némileg csillapodik.

- Mehet - vágom rá.

A doktornő először a családomról és a barátaimról - akik egyébként nincsenek -, majd az életemről kérdez. Szóba kerül az érdeklődési köröm, és végül eljutunk oda, amiről úgy gondolom valójában ez a vizsgálat szól. A képességem.