Álmaim pasija [befejezett]

4

Sziasztok! Meghoztam az új részt :) remélem tetszeni fog :*
Mellesleg nagyon szépen köszönöm a közel 200 megtekintést <3 imádlak titeket

4

Fogalmam sincs miért, de egyszerűen manapság nincs ihletem. Eltelt az a hét, amit Mr. Bix adott az első, három fejezet megírására és mi be is adtuk, amit kellett.
Colton nélkül, nem tudom mit tettem volna. Ő csinálta az egészet, én pedig csak ültem mellette az ágyán és néztem őt.
Az első csókunk még mindig nem történt meg. Lehet, hogy túl sokat vacakolunk az "előkészületekkel" vagy mi, de mindig megzavar minket valaki.
Az álmaim még mindig Coltonról szólnak, de már kezdek beletörődni.
Ezek ellenére remekül elvagyunk. Ő szeret engem és én szeretem őt.

Előttem állt. A szeme szinte izzott, miközben engem nézett. Szája halvány mosolyora húzódott. Pillanatok alatt az ajka az enyémre tapadt. Egy kis időre eltávolodott. Levette a pólóját, majd újra csókolni kezdett. Egyik kezével a hajamba túrt, másikkal pedig szorosan a csípőmre fűzte a karját és kicsit megemelt. A lábaimat összekulcsoltam a dereka között, majd lenéztem az izmos, kockás hasára és gyengéden megsimogattam. Újra felemeltem a fejem és így megint ölelkezni kezdtünk.
Aztán olyan dolog történt, ami még most is megijeszt és eltaszít... Szeretkeztünk.

Az ágyból levegőért kapkodva ugrottam ki és a zokogógörcs kerülgetett. Elrohantam a fürdőbe.

- Csak egy álom- mantráztam magamnak.

Gondolkodás nélkül beálltam a zuhany alá, úgy pizsamában és magamra engedtem a hideg vizet. Majd miután sikerült lenyugodnom leültem a kád szélére és hagytam csöpögni a hajam, illetve ruhám.

- Mindenkinek vannak ilyen álmai...- nyugtatgattam magam.

Az éjszaka további részét ébren töltöttem, a kádban ülve és gondolkodtam. Lehet, hogy túl realálom ezt az egészet, de kiakadtam. Ezek a hülye álmok!
Nem volt kedvem semmihez, lehet, hogy a fáradtság miatt, de legszívesebben otthon maradtam volna egyedül, viszont az órám reggel 6-kor "ébresztett", hogy ideje felkelni és bemenni a suliba a tök fölösleges 0. tesi miatt.
Erőt vettem magamon. Habár, igen kedvetlen voltam, mosolyt erőltettem az arcomra.

- Jó reggelt Jean!- köszöntöttem kilépve a házból.

- Rachel- csillant fel a szeme- Már olyan rég óta nem láttam. Azt hittem, hogy ezentúl a barátja fogja fuvarozni.

- Nem a barátom- vágtam oda flegmán.

- De azt...

- Tudom, mit mondtam a telefonban, - szakítottam félbe- de azóta változtak a dolgok.

Jean arca dühöt sugárzott.

- Ugye nem bántotta meg magát?

- Nem- feleltem.

- Egész biztos? Mert ha igen én kinyírom azt a srácot!- fenyegetőzött.

- Biztos.

- Minden rendben van? Elég elnyűtten néz ki- tette a kezét a vállamra.

Szuper! Ezek szerint a smink nem segített...

- Igen. Csak rossz éjszakám volt- jelentettem ki.

- Oké- nyitotta ki nekem az ajtót Jean.

Miután Jean is beszállt, beindította az autót, majd az iskola felé vettük az irányt.
Amikor beértem a suliba kiderült, hogy hiányzik a tanár és elmaradt volna az óra. Remek! Jól kezdődik a mai napom.
Leültem az irodalom terem elé és ott vártam, hogy megérkezzen valaki, aki beenged és így immár a székemen ülve "szenvedjek". Nem sokkal később az egyik takarítónak megesett rajtam a szíve, ezért kinyitotta nekem az ajtót.
Szinte lezuhantam a helyemre felhúztam a lábam és figyeltem a diákokat, akiket köszönéssel illettem, mígnem belépett az ajtón Ő.
Szája vidám mosolyra húzódott, mikor észrevett.
Előre fordultam, nekem nincs szükségem erre.

- Szia!- köszöntött, majd adott egy puszit az arcomra.

Továbbra is magam elé néztem és nem foglalkoztam vele, de a szívem majd megszakadt.

- Mi az?- kérdezte aggódóan- Baj van?

Továbbra sem válaszoltam.

- Rachel- szólított meg- Történt valami?

Átkarolta a vállam és magához húzott.

- Rémálom?- suttogta.

Miért kell ennyire ismernie?! Rosszul éreztem magam. Hogy lehetek ennyire szívtelen?

- Figyelj!- kezdte- Bármit is tettem álmodban sajnálom! De tényleg. Sajnálom! Csak beszélj hozzám!

Ránéztem. Úgy döntöttem, hogy érdemel egy normális magyarázatot, kár, hogy én azzal nem tudtam szolgálni.

- Colton! Sokat gondolkodtam kettőnkön- összeráncolta a szemöldökét és értetlenül nézett rám- Kell egy kis idő. Szeretném ha most egy darabig nem keresnél.

Colton ledöbbent, láttam az arcán.

- Miért?- csak ennyit tudott kibökni.

Felálltam a helyemről, felkaptam a táskám a földről és rápillantottam.
Éreztem pár könnycseppet az arcomon, melyeket szinte egyből letöröltem.

- A szád ezt mondja, de a szíved?- felemelkedett a székről, majd elém lépett.

Megfordultam és egyszerűen csak kisétáltam a teremből. Szörnyű vagyok!
Haza akartam menni. Lefeküdni az ágyamba és csak lenni.
Megkérhettem volna Jeant, hogy jöjjön értem, de sétálni szerettem volna. Tudtam, hogy baromi hosszú az út a suli és a házunk között, de mégis neki vágtam.
Azon agyaltam, hogy vajon helyesen cselekedtem-e. Tisztában vagyok vele, hogy az csak egy hülye álom, de...
Miért magyarázkodom magamnak?

Mikor kb. 2 óra múlva hazaértem George éppen nem volt ott. Firkantottam neki egy cetlit:

"Haza jöttem, mert nem éreztem jól magam. Felmentem a szobámba."

Szerintem jól cselekedtem Coltonnal kapcsolatban. Így legalább nem kell folyamatosan, minden időmet vele tölteni, amit mellesleg szeretek, de így nem lesz rá szükség sem.
Ki tudja? Lehet, hogy írni is tudok majd, úgy mint régen. Remélem.

*pár nappal később*

Picit féltem. Lehetséges, hogy ezzel az utóbbi tettemmel örökre elvágtam magam Coltonnál, ugyanis a gyűrűt, amit tőle kaptam visszaküldtem neki. Gonosz vagyok!
Colton viszont ennek ellenére sem adta fel és többször megpróbált "visszahódítani". De én ridegen ellenálltam. Egyszer még szerenádozott is! Viszont én tudomást sem vettem róla. Megszakad a szívem!
Mivel sikeresen megbetegedtem az iskolában nem találkoztunk, viszont Colton törhetetlenül jött el hozzám minden nap, abban a reményben, hogy megenyhülök, de nem így lett. Minden alkalommal csak George- val találkozott, aki felkérte a távozásra. Utálom magam emiatt!

Egyik este ismeretlen szám hívott. Sejtettem ki az, mégis felvettem.

- Rachel!- hallottam megkönnyebbült hangját.

- Colton...- sóhajtottam.

- Hiányzol!- jelentette ki keserűen.

- Te is, - vallottam be- de jobb nekem nélküled.

- Tudom- suttogta beleegyezően.

Ennyi volt! Sírni kezdtem. Hogy tud valaki ilyet mondani? Tudom? Colton a legaranyosabb srác a világon és... és én szeretem.

- Cssssss- csitított halkan- Mi a baj?

- Te!- kiáltottam bele a telefonba, talán túl hangosan- Utálnod kéne!

- Miért?- kérdezte értetlenül.

- Mert egy bunkó vagyok!

- Nem. Nem, vagy az. Csak nem szeretnél szeretni- mondta nyugodtan.

- Hogy neked... mennyire igazad van!- azzal kinyomtom a telefont, és habár több alkalommal próbált még hívni mindet elutasítottam.
A düh, a szomorúság és a bűntudat kavargott bennem. Ideje lesz hozzászoknom!