Michelle

1/3

 - Valamit szeretnék neked elmondani. Tudom, hogy még nem fogod megérteni, és még csak nem is figyelsz rám, de ezt tudnod kell. Lehet, hogy önző vagyok, amiért most teszem meg. Igen, ez biztos. Nem merek várni vele eddig, hogy felfogd. Túl gyáva vagyok. Félek, hogy mit fogsz gondolni, hogy mit fogsz felelni. Biztosan tudom, utána másképpen néznél rám. A szemedben már nem lennék az, aki voltam. Megérted, ugye? Ezért titkolom, és csak most mondom el. Most, az egyszer.

Egy újabb fárasztó, és egyben kimerítő nap ért véget az Abbey Roadon. Ez már szinte szokásos. Munka, munka, és munka. Ez jut eszébe mindenkinek a Beatlesből, aki csak rá gondol.

A rajongó egészen mást képzelnek el. Orgiákat, amiket alkoholtól ittasan, drogok varázsa alatt tart a négy isten. Igen, ez rájuk a legjobb szó. Istenek ők, akik uralkodnak a világ felett, és parancsolnak mindenki másnak. A közelükbe jutni szinte lehetetlen, és még csak meg sem érdemes próbálni. Aki mégis megteszi, arról elkönyvelik, hogy fanatikus. Levágni a hajukat, letépni egy darabot a ruhájukból, vagy csak egyszerűen megérinteni őket. Ez az összes alattvaló leghőbb álma. Legalábbis ezt hiszik, pedig nem igaz. Akadnak olyanok is, akiket csak a zene érdekel. Ők csak megveszik a lemezeket, majd rongyosra hallgatják. Nem járnak koncertre, konferenciára, vagy az Abbey Roadra. De az még róluk sem mondható el, hogy ne játszadoztak volna el a gondolattal, milyen lenne a Beatles közelében lenni. Ezt már mindenki elképzelte. Még az is, aki csak titokban szerette őket. Együtt nevetni, drogozni, inni és szeretkezni az Abbey Roadon.

Azonban, az igazság közel sem ez volt. A stúdióban dolgoztak, zenéltek, és veszekedtek, vagy éppen nevettek, de a gitár folyamatosan a kezükben volt. Nem voltak hosszú szünetek, vagy idő, pihenésre. Ez már nem csak a szórakozásról szólt.

- Egyszer vagyok végre itt, akkor mi a fenéért kell elmennünk? – kérdezte Michelle, miközben a kezeit mélyen a szőrmekabátja hatalmas zsebeibe dugta.

- Sajnálom, de nem hagyhatjuk ki. Ez már szinte hagyomány! Majd meglátod, hogy tök jó lesz. Itt szoktunk a legtöbbet nevetni, te is élvezni fogod – erősködött Laura, de a lány még mindig csak húzta a száját. Nem erre a programra számított, amikor Párizsból a londoni levelezőtársához indult. Meg akarta nézni a Big Bemet, bemenni egy telefonfülkébe, és megpuszilni egy rendőrt. Ilyen egyszerű dolgokat akart csinálni, nem az egyik beatle háza előtt sátrazni.

Laura már rengeteget írt neki a bandához fűződő szenvedélyéről, de azt nem hitte volna, hogy ilyen programot talál ki estére.

Mich nem szerette a Beatlest, nem is tehette, hiszen a gazdag szülei megvetették a beat zenét. Laurával is csak azért kezdett levelezni, hogy gyakorolja a latint, de egy idő után áttértek angolra, mert a londoni lány csak így tudta kifejezni magát. – Meg a tökéletes négyeshez való érzelmeit. Michelle próbálta tanítgatni franciául, de persze sikertelenül.

Laura mindig is egy afféle suhanc, felelőtlen gyerek volt, mégis kimondottan kedvelte a higgadt, fegyelmezett Michet. Miért? Mert akármennyire is voltak egymás ellentétei, a humoruk és a szarkazmusuk összehozta őket. Nagyon sokat kacagtak együtt.

- Valahogy kétlem – dünnyögte, miközben a nyakába tekert sálat egészen az orráig húzta fel.

Egyszer Laura már járt Párizsban, de az már két hónapja volt. Akkor nagyon jól szórakoztak, ezért is ismétlődött meg a találkozás, csak fordítva.

Ezúttal az angol lány szüleinek házától, egészen Paul McCartney palotájáig sétáltak. Ott aztán egy hatalmas tömeg tolongott, akik izgatottan várták az egzotikus francia levelezőtárs érkezését.