Bárhol is legyél (Luke Hemmings fanfic.)

7. fejezet

Adriana szemszöge

Ideges sóhaj hagyta el ajkaimat, miközben már vagy ötödjére lestem az órámra. Még csak hat perce késik, nyugalom, vártál te már húsz percet is rá - intettem türelemre magam.
Aztán a kávézó ajtaja fölé szerelt csengő megszólalt, én pedig automatikusan oda kaptam a fejemet. Magas, szőke hajú, fekete farmert és egy egyszerű sötétkék pólót viselő srác lépett be. Tekintével a helyet pásztázta, pillantásunk szinte azonnal találkozott, mire ajkai mosolyra húzódtak, s elindult felém.
- Szia! - köszönt vidáman, miközben lehuppant velem szembe.
- Szia, Lukey - viszonoztam kedvesen. - Tudod, semmit sem változtál. A négy óra neked még mindig inkább négy óra és hat perc, ha nem több - kezdtem cukkolni.
- Ne haragudj! A srácok eldugták a mobilom és nyilván teljesen le is némították, hogy esélytelen legyen megtalálnom.
Hangosan felnevettem, ahogy lejátszódott előttem a szituáció. Luke idegbeteg módjára keresi a telefonját, a többiek meg karbatett kézzel bámulják a nyomorát.
- Jót szórakoztak, miközben kerested vagy bejátszották a segítőkész kártyát és közben egyikük mindig új helyre dugta? - kérdeztem röhögve.
- Hála a jó égnek, csak az első. Különben még mindig a házban lennék. De honnan...
- Ugyan már! - szakítottam félbe a kérdését - Elfelejted, hogy mennyi időt lógtam veletek. Ismerlek titeket, szinte biztos voltam benne, hogy ez a részetek nem fog változni.
- Jogos - felelt halkan, majd az itallapért nyúlt, s így tettem én is.
Aztán engedve a késztetésnek felnéztem rá, s lopva az arcát kezdtem tanulmányozni. Nem az a tizenéves kamasz ült velem szemben, akitől annak idején könnyes búcsút vettem. Az arcvonásai sokkal markánsabbak lettek, gyakorlatilag egy felnőtt férfivé vált az elmúlt évek alatt. Mosolyogva vettem észre, hogy a piercingjét rágcsálja, mindig ezt csinálja ha döntésképtelen, vagy ha nagyon zavarban van. Az ajkát díszítő ékszert nézve eszembe jutott egy régi emlék.
Ninával, az egyik legjobb barátnőmmel, egész délután a parton süttetük magunkat a napon, már este felé járt az idő, mire hajlandóságot mutattunk arra, hogy hazafelé vegyük az irányt. Egy teljesen nyugodt napot tudhattunk magunk mögött. Se Luke se a többi srác nem zaklatott minket a hülyeségével. Ám nekem most már kezdet gyanússá válni ez a nagy csend. Nem voltam biztos benne, hogy akarom tudni, hogy mégis milyen baromságot műveltek már megint.
- Lukey, mit csinálsz? Srácokkal vagy? Arra gondoltunk átjöhetnétek ti is hozzánk. Rendelnénk pizzát, megnéznénk egy filmet vagy valami hasonló. Igazából a kertbe is kiülhetünk iszogatni... - daráltam ötletemet barátomnak, amint felvette a telefont.
- Oké, bébi negyed óra és ott leszünk - csendült a vonal túlsó végén Mikey hangja.
- Drága, egyetlen Michaelem, tudod nagyon jól, hogy imádlak, de ha még egyszer így mersz szólítani, pörköltöt csinálok a nemesebbik feledből - mondtam negédesen.
- Valaki kaját emlegetett? - szűrődött be Ash hangja is.
- Nem! Maradj már csöndben te tökkel ütött, nem hallom Adrianat.
- Na ugye? Így már mindjárt más. Mi is hazaérünk talán addigra. Akkor nálunk találkozunk. Szia - nyomtam ki.
Nem volt gyanús, hogy Mikey vette fel Luke mobilját, ez mondhatni megszokott volt már. De utólag visszagondolva lehet, hogy félnem kellett volna.
Mire a házhoz értünk a négy srác a bejárat mellett ácsorgott. Anyáék még dolgoztak, a tesóim meg jó ég tudja merre kószáltak,szinte biztos voltam benne, hogy senki nem lesz még itthon.
Calum holt nyugodtan heverészett a járda mellett elterülő pázsiton az eget kémlelve, míg Ash az egyik virágos ládán ücsörgött. Még szerencse, hogy nem műanyagból van, illetve hogy a virágföldre színes díszkavicsokat szórtunk. Még az kéne hogy a koszos hátsójával utána mindent összekenjen a lakásban, anya ki is nyírna. Mikey nagyon hevesen magyarázott valamit Lukenak, aki nekem háttal állva a bejárat melletti oszlopnak dőlve figyelte őt.
- Sziasztok! - köszöntünk szinkronban Ninával.
Lepacsiztam Calummal meg Ashsel, miközben barátnőm a másik két sráccal kezdett.
- Azt a... - kezdte Nina.
- Pszttt! - pisszegte le Mikey - Tudom kiscsillag, irtó szexi vagyok, de maradjon a mi titkunk, hogy bejövök - karolta át Ninát, aki továbbra is szótlanul állt.
Közben én is odaléptem hozzájuk, adtam egy puszit Mikenak, majd Luke felé fordultam, hogy egy csókot lophassak tőle. De valami más volt rajta. Pár másodpercig tanulmányoztam az arcát, mire rájöttem, hogy miért csillan meg a fény az arcán.
- Luke Robert Hemmings, mondd te normális vagy?! - kérdeztem totál döbbenten. Bár hülye kérdés, egyértelmű, hogy kicsit sem volt az.
- Nem tetszik?
- Mi a fenének kellett neked az a piercing? - ripakodtam rá.
- Tök menő. Kérem a csókom! - hajolt felém.
- Felejtsd el! Amíg az a fertőzésveszélyes fémdarab a szádban van, én ugyan meg nem csókollak! - hátráltam egy lépést.
- Ugyan már, Ad! Életem, kérlek! - probálkozott újra.
- Nem, Luke! - ellenkeztem, majd az ajtóhoz léptem, hogy betereljem a társaságot,ezzel mintegy lezártnak tekintve a témát.
Nyilván az elszántságom nem tartott sokáig és ez a kis bolond hamar újra magához édesgetett. De még hetekig próbáltam meggyőzni, hogy szedje ki azt a vackot. Nem tette. Úgyhogy már csak abban reménykedtem, hogy majd idővel kinövi.
Alig észrevehetően megráztam a fejem, próbálva kizökkenteni magam az emlékből.
- Mit hozhatok nektek? - kérdezte a pincérnő. Fel se tűnt, hogy idejött az asztalunkhoz. Na mindegy...
- Én egy lattet szeretnék kérni - mosolyogtam rá a lányra.
- Én pedig egy ír kávét.
- Rendben. Valami süteményt esetleg a kávék mellé?
- Fekete erdő tortátok van? - kérdezte egyből Luke.
- Persze.
- Akkor szeretnénk kérni két szeletet.
- Máris hozom.
- Köszönjük - biccentett. Én csak felvont szemöldökkel mustráltam őt. - Mi az? - kérdezte zavartan.
- Délután négykor alkohol?
- Ahogy arra rámutattál a négy óra nekem nem négy és már itt vagyok jó pár perce. Gyakorlatilag már este van. - hangzott a diplomatikus válasz tőle.
- Persze, valahol a világon biztos - helyeseltem.
- Itt is - erősködött.
- Pff! - fújtam rá - És amúgy is, honnan veszed, hogy kérek sütit?
- Ki mondta, hogy tied az egyik? - akadékoskodott. Istenem, úgy évődünk egymással, mint a régi szép időkben... És én még attól tartottam, hogy kínos lesz az egész és mindketten feszengeni fogunk.
- Jogos.
- Emellett... Ez nem süti, ez fekete erdő torta. Tudod, ismerek egy lányt, aki él hal érte.
- Igazán?
- Ühüm.
Közben a pincérnő is vissza ért a rendelésünkkel. Nyugodtan kortyolgattam a forró italt. Ő is így tett, ám közben végig engem nézett. Csendben ültünk és a másikat méregettük. Annyi év után újra velem szemben életem egyetlen igaz szerelme. A szemei újra magukkal ragadtak, az illata elkábított, a hangja szinte simogatta a lelkemet. A közelsége pedig nyugalmat árasztott szét az egész testemben. Olyan végtelen nyugalmat, melyet legutoljára is csak vele éreztem. A szívem egy hatalmasat dobbant, majd heves vágtába kezdett. A fenébe Adriana, szedd már össze magad! Továbbra sincs esély a közös jövőre! Hetek kérdése és már úgyis egy másik városban vagy országban lesz. - próbáltam észhez téríteni magamat.
- Miről szerettél volna beszélni? - kérdeztem miután megköszörültem a torkom.
- Rólunk - vágta rá egyből.
- Már egy jó ideje nincs olyan, hogy mi, Luke - sóhajtottam.
- Én csak szerettem volna beszélgetni egy kicsit veled - mint aki meg sem hallotta az előző megjegyzésemet. Hihetetlen ez a srác... - Nem akarom, hogy kínos legyen ez az egész szitu közöttünk, ha a könyv miatt találkozunk.
- Egy álomvilágban élsz, ha azt gondolod, hogy mi emiatt heti négyszer vagy ötször együtt leszünk. Nekem nem az a feladatom, hogy az író fölött üljek és felügyeljem őt - ráztam a fejem. - Ő lesz az, aki veletek kel és fekszik az elkövetkező hónapokban. Én csak megkapom az általa megírt részeket, átnézem és kijavítom. Egyeztetek a menedzseretekkel illetve a borító tervezőnkkel, aztán az egészet lekommunikálom a főnökömmel is. Én csak a háttérmunkát végzem.
- Gondolod, hogy Mikey vagy én csak úgy hagyni fogom, hogy ismét csak úgy felszívódj? Végre ugyanabban a városban vagyunk és egy jó ideig most itt is maradunk.
- Mégis meddig, Luke? Két hétig, egy hónapig? Hagyjam, hogy újra az életem részévé váljatok, aztán csak úgy engedjelek el titeket? Ennek így nincs értelme.
- Legalább fél évig itt leszünk - mondta mélyen a szemembe nézve.
- Aztán újra leléptek egy világ körüli turnéra - motyogtam az orrom alatt.
- Én csak arra kérlek, hogy ne zárkózz el teljesen előlünk, oké? Mindannyian nagyon hiányoltunk... Ad!
Az a könyörgő pillantás minden ellenállásomat megpuhította. És ő ezt tudta nagyon jól.
- Legyen - sóhajtottam megadóan.
Úgy érzem érdekes hónapoknak nézek elébe...

Sziasztok!
Megszokottól kicsit hosszabb részt hoztam. Ha szétszedem ott, ahol logikusnak tűnt volna számomra, meglincseltek, mert nem került volna sor a beszélgetésre csak a kövi részben... :D
Oh mielőtt elfelejtem, Luca bocsi, de ezt a fertőzésveszélyes dolgot muszáj volt egy aprócska jelenet erejéig lenyúlnom :)
Még annyi, hogy köszönöm szépen, hogy olvastok, szavaztok, kommenteltek. Iszonyat jól esik, hatalmas ölelés mindenkinek érte :)
Holnap megpróbálom megírni a folytatást, ha összejön, akkor a héten valamelyik nap hozok még egy fejezetet. Ha nem akkor csak jövő hét elején jön, bocsi de zűrös- pörgős hétvége áll előttem.
Legyetek rosszak, de csak egy kicsit! ;)
Puszi :))