Pofon a múltból

Nyolcadik fejezet

Utólag visszagondolva... Igen, nem az erősségem a hajnali gondolkodás. Még most sem tudom, hogy sikerült megúsznom ép bőrrel.

-Te emlékszel? MI a franc? - akadt ki totálisan. Én meg totálisan megértettem. Válaszra nyitottam a szám, mikor Kalaposka mocorogni kezdett. Ledermedtünk mindketten, de szerencsére csak helyezkedett, majd aludt tovább. 

- Lehetne halkabban? Menjünk ki a konyhába, kapsz egy kávét, és én is felébredek.

- Ezt nem hagyom annyiban Lil! De legyen, egy kávé lehet , hogy jót tenne, és tuti felébrednék.

Miért kell nekem ilyen szétszórt és ügyetlen fruskának lennem? MIÉRT?

A konyhában szó nélkül nekiláttam a kért ital készítésének. Természetesen Harrynek háttal. Amit rövid időn belül megelégelt. Hátulról megölelt, a fejét a nyakamhoz hajtott, és azt suttogta:

- Gyerünk Babám, addig úgyse szabadulsz, amíg meg nem magyarázod ezt a szart.

- Kérlek - leheltem - így nem tudok ésszerűen gondolkodni...
- Nem baj, legalább tuti az igazat mondod! Mesélj!

- Oké - sóhajtottam megadóan és nekidőltem kemény mellkasának - mit szeretnél tudni?

- Emlékszel arra, ami történt?

- Nem teljesen. Igazából a kómából való felébredésem óta vannak fura álmaim veled kapcsolatban. Mind olyan élethű és emlékszerű, de nem tudom őket hova tenni. Aztán elmondtad, mert rákérdeztem. És azóta egyre több kép jön vissza, de mindenre még most sem emlékszem. És amit tudok, az is nagyon homályos. - Ráhajtottam a fejem a vállára, becsuktam a szemem, és megkértem, mesélje el ő, mire emlékszik. 

- Nem is tudom, biztos, hogy most akarod? A kávé illata hamarosan felébreszti a skacokat, és nem biztos, hogy a sztori kellős közepén ki tudnánk magunkat magyarázni. De mit szólsz a ma estéhez? Ha nincs programod, átjövök, és megbeszélünk mindent.

- De... - egy ésszerű kifogásom sem volt. És programom se. - Legyen. Főzzek valamit vagy rendelünk?

- Jól hallottam, kajarendelésről volt szó odakint? Megyek, én is kérek! - Niall felébredt. És szerintem a többiek is. Összenéztünk, és a lehető legtávolabb kerültünk egymástól, amennyire olyan rövid idő alatt lehetséges volt. Harry épp leült, mikor libasorban , hatalmasakat ásítva bevonultak.

- Lemaradtunk valamiről? - nézett ránk Liam olyan mindentudó stílusban. 

- Nem, épp azt találgattuk, mikor ébredtek fel. Asszem Liliann a harmadik, ki nem mondott opció lesz. Elmegyünk reggelizni együtt.

- Oké, de előbb össze kell kapnom magam. Mit szólnátok, ha egy óra múlva találkoznánk a szokott helyen? Addig ti is összekaparhatjátok magatok. És szerezhettek krémet vagy bogyót a fájós nyakatokra. - kacsintottam rájuk.

- Nekem nem csak a nyakam sajog... - szólt Lou, majd Harryre nézve felmordult: - Neked mért nem fáj semmid? Hol aludtál te? - kérdezte pajkosan és enyhén vádlóan. 

- Na, szerinted hol aludtam?  A kanapén...

- Ja, egymagad. Jó, hogy nincs semmi bajod.

- Fiúk, mi lenne, ha ezt a kocsiban beszélnétek meg? - szólalt meg Niall.

- Csak nem a kaja motivál? - könyökölte oldalba Liam.