The Feelings Are Killing Me.lrh.

12

Luke és Lillien csókolóztak a pultok elött. Legszívesebben elfutottam volna. De nem birtoklom Luke ot, azzal csókolózik akivel akar nem igaz?  Visszafordúltam Calumékhoz egy hamis mosollyal mintha nem is érdekelne. Mindig mosolygok, ha valami fáj. Mi mást tehetnék?
-Minden oké? Kérdezte Calum. Bólintottam majd kivettem a kezéből a narancs levet. Nem leszek az a lány aki elfut csak mert a fiú aki tetszik neki mással csókolózik.  Szemeimmel Rebeccát kerestem, látni akartam a reakcióját. Bár biztos elrohant a dühtől. Én csak azon csodálkoztam, hogy miért pont Lillien? Az exe... Ő akart engem lebeszélni róla,erre leáll vele smárolni?
-Ne vigyelek haza? Calum hirtelen milyen együtt érző lett. Megráztam  a fejem, és egy gyümölcsös torta szeletet kezdtem magamba tömni. 
-Lassabban! Szólt rám Ruby mikor már a második szeletnél tartottam. Igazából semmi íze nem volt, de valamivel le akartam magam kötni. Meg akartam enni az érzéseimet.... Ha az lehetséges.  Hirtelen két kezet éreztem a derekamon. Tudtam, hogy Luke az.
-Ember szállj le róla! Támadta le Calum.
-Mibajod van haver? Értetlenkedett Luke. Komolyan úgy tesz mintha az előbb semmi se történt volna?
-Luke, igaza van Calumnak! Hagyj békén! Mondtam és el löktem magamtól. Mostmár kedvem se volt ott maradni, ezért elindultam a kijárat felé. Örültem, hogy senki se jött utánam. Nem érdekelt senki lelki dumája. 
-Miért vagy itthon ilyen korán? Kérdezte anya mikor beviharoztam az előszobába.
-Nem volt kedvem ott maradni. Ledobtam a cipőmet és felsiettem a szobámba. Kibújtam a ruhámból és pizsamára váltottam.
-Bejöhetek? Kopogott anya.
-Persze!
-Mi a baj? Anya leült mellém és felvette a "nagyon aggódok érted" tekintetét. Megráztam a fejem és bekapcsoltam a laptopom. A telefonom rezegni kezdett mintha valami földrengés lenne.  Vagy ötször is hívtak.
-Nem veszed fel? Kérdezte anya aggódva.
-A-a. Ellenkezdtem. 
-Hát jó. Majd ha kell valami csak szólj! Sóhajtott majd szomorúan kiment a szobámból. Az az egy viszont nem esett jól, hogy anya most miattam szomorú. Mikor a rezgés abbamaradt, a kíváncsiság úrrá lett rajtam, ezért érdeklődve tekintettem meg telefonom kijelzőjét, hogy mit akar Luke.
"Hol vagy?" , "Sajnálom" , "Beszéljük meg!" üzenetekkel volt tele a kijelző. Egy üzenet volt csak Calumtól. "Gyönyörű voltál ma!" Emiatt elmosolyodtam. Mégha nem is az az őszinte mosoly, de nagyon jól esett.
///
Reggel mikor beléptem a suliba Rebecca már Lilliennel veszekedett. Nagyon kitartó ez a lány. Luke szerencsémre sehol se volt. Ma senkihez se akartam hozzászólni, inkább visszamászok a kis buborékomba ahonnan Calum kirántott.
-Hé Blair! Jött oda nevetve Lillien. Nem figyeltem rá csak azt hajtogattam magamban, hogy "maradj a bubidban, és ne figyelj rá"
-Hát jó de csak annyi , hogy nem kell elcsábítanom egy férfit, aki már akar engem. Miért mond mindig ilyen dolgokat? Főleg ha azok igazak? Ha Luke nem akarta volna akkor ellenkezett volna. Én hülye , hogy hinni mertem másoknak. Ahogy ebbe belegondoltam csak dühös lettem. Becsaptam a szekrényem ajtaját és beviharoztam a föci terembe. Senki se volt ott csak a tanár, és ... Luke. Ő a leghátsó padban gubbasztott. Leültem az ablak mellé és firkálni kezdtem a padra. Közben az az öt perc is eltelt így mindenki ömlött be a terembe. A tanárnak nagy mosoly volt az arcán. Tapsolt eggyet majd az asztala elé állt és végignézett az osztályon.
-Nagyon örülök, hogy ilyen jóra sikeredett a bál. Senki se halt meg senkit se vittek el a mentők, ez egy plusz mindenki számára! Örvendezett magának majd visszatért a normális tananyaghoz. Afrika a téma. Hiába akartam, nem tudtam odafigyelni az órán mert csak Luke járt a fejemben. Annyira belezúgtam. És a csókunk is olyan sokat jelent számomra. Még mindig vált ki belőlem érzéseket ha rá gondolok.
-Blair! Mi Afrika legszegényebb országa? Ütötte meg a fülem a kérdés. Francba nem tanultam.
-Algéria? Kérdeztem vissza. A tanár megrázta a fejét és mástól kérte a választ.
Még 10 percet kell kibírjak. Mikor a kínos föcinek végre vége lett, mindenki az osztályba maradt csak én rohantam ki a büfébe.
-Blair.. És sajnálom. Hallottam egy rekedtes hangot mögülem. Luke volt az.
-Nem kell sajnálkoznod. Nem vagyunk együtt, nem is vagy a tulajdonom. Azzal kavarsz akivel akarsz! Fordúltam meg mosolyogva és ott hagytam mert nem volt kedvem a bájcsevelyhez.
///
Napok teltek úgy el , hogy senkivel se szocializálódtam. Lillien folyamatosan Luke on lógott. Calum nem volt suliban mert megbetegedett, de igazából örültem, hogy egyedül lehettem. Luke naponta küldozgetett nekem sms eket, de egyikre se válaszoltam.
Péntek volt de a legrosszabb napom eddig. A fizika dogám egyes lett, és újabb pletykák kezdtek el rólam terjengeni. Lyukas órában Luke ült le mellém és csak bámult.
-Mit akarsz? Kérdeztem rá se nézve. Nem mondott semmit. Furának tartottam de folytattam a firkálást. Hirtelen maga felé fordított, és megcsókolt. Az érzéseim nem hagyták, hogy eltojam magamtól. 
-Szeretlek! Nyőgte a csókunkba.
-Nicsak nicsak. Mivan akkor mostmár nem vagyunk együtt?  Jött be a képbe Lillien.
-Mivan? Csodálkoztam.
-Lillien kérlek menj el. Nem vagyunk együtt. Ellenkezett Luke.
-Ja?! Én pedig úgy emlékszem , hogy a bál után lefeküdtünk és újra összejöttünk. Vonta meg a vállát, és elment. Kérdően és fájdalmasan néztem Lukera.
Válaszra nyitotta a száját de semmit se mondott.
-Baszódj meg! Üvöltöttem rá majd kirohantam a teremből.