Pofon a múltból

Tizenkettedik fejezet

- Öööö, szép póló Lil!

Niall volt az, aki először reagált a látottakra. Lou még mindig le volt fagyva, ezért Liam megbökdöste könyökkel.
- Hagyjál már Payne! Épp próbálom felfogni, amit látok, aztán meg feldolgozni. Ez egy kicsit hosszabb folyamat lesz, ne zargass!!!

- Ugyan Lou! Ennyire meglepődtél? - kérdezte Harry.
- Ja. Tudtam, hogy szere...akarom mondani odáig vagy valakiért, de soha nem gondoltam volna, hogy a mi drága asszisztensünk a rajongás tárgya.

- Ezt most sértésnek vegyem? - néztem rá.

- Isten ments! Csak nem gondoltam volna, hogy ez az istentelen tahó képes normálisan is viselkedni veled. De ahogy elnézem - intett a gyűrött ágy felé - sikerült neki.
- OKÉ, ERRŐL TÖBBET NEM BESZÉLÜNK!! - keltem ki magamból. Már épp felálltam volna, hogy hatásosabb legyen a prédikációm, amikor Harry elkapott, és a fülembe suttogott:

- Lil, ne felejtsd, nincs rajtad más, csak a pólóm. Nem tudom, meddig ér le, de nem hiszem, hogy sokat takarna. És nem akarok osztozni rajtad a fiúkkal.

Oldalba könyököltem, mire hangosan felnyögött. Amit egyesek félreértettek.

- Ne már, gyerekek, mi is itt vagyunk! Kezeket a takaró fölé!!

- Liam! Ha nem fogod be, kikelek innen, és egy olyan bordába könyöklést adok, amilyet az előbb én kaptam Liltől. És figyelmeztetlek, nincs rajtam alsó.

- Oké, asszem nekünk menni kéne, hagyni, hogy a fiatalok rendbe kapják magukat. Húsz percetek van, utána kiviszünk titeket úgy, ahogy épp vagytok.

- Jó, enyém a fürdő, nektek, meg irány a konyha, ma ti csináljátok a reggelit!

Olyan csalódottan néztek rám, hogy nagyon. Harryre néztem, aki elkezdett kikászálódni  a takaró alól. Mire az egyik lába a padlót érte, a szoba már csak a miénk volt.

- Miért menekülnek ennyire? - kíváncsiskodtam.

- Mert nem szeretik, ha pucéran mászkálok. - kacsintott rám.
- Nem is értem miért... Akkor én most zuhanyzok egyet, te meg addig igazítsd meg lécci az ágyneműt.

- Oké, oké.. de előbb kérem a jó reggelt csókom!
A jó reggelt csókból jó reggelt szex lett, ami a zuhany alatt ért véget.

A nap egész jól telt, de eleinte nehéz volt megszoknom a fiúk pajkos mosolyát. Amint nem vettem róla tudomást, tudtam a munkámra figyelni. Ami annyi volt, hogy ültem, és iratokat rendszereztem Paulnak. Aki még mindig másodpercenként kér bocsánatot, mert kórházba kerültem miatta. Nem teljesen miatta, de ez lényegtelen. Röviden ismertette, mik lesznek e feladataim, míg ők vígan koncertezgetnek mindenfelé. Nélkülem.

Alig egy hónap volt vissza az indulásukig, amiből ugye kettő hetet a fiúk velem töltenek majd. Mindenki legnagyobb örömére.

.....*****.....

Nagyon gyorsan eltelt a két hét, még gyorsabban az az idő, amíg a fiúk itthon voltak.  Harry és én nagyon jól megvoltunk, de a mi kis viszonyunkról csak a srácok tudtak. Amit annyira nem bántam. Viszonylag könnyen megszoktam a folytonos pajzán gondolatokat és a célozgatásokat. De hamar lejárt a mi időnk.

Annyira elvette az eszünket a vágy, hogy szinte sosem védekeztünk. De nem éreztem semmi változást magamon, a menzeszem is megjött időre. Nehezen vettem a fiúktól búcsút, és utána rögtön a nőgyógyászhoz mentem.