Delami

1. fejezet

Delami kiment az erdőbe fát gyűjteni,mert rohadt hideg volt a kis házikóban. Ropog a lába alatt a sok gally. Szedett egy párat,és visszament. Este volt már,begyújtott,és lefeküdt aludni. Hallotta azokat a fura hangokat. Azonban nem akart felkelni. Szóval aludt tovább.

Másnap kiment a konyhába kávét főzni,mire kopogtak. Egy öreg hölgy állt az ajtó előtt. Nem köszönt,se semmi,csak belépett a házba. Körülnézett, majd leült egy fotelba. Ősz haja volt,amit egy (francia sapkához hasonló) rózsaszín fejfedő takart. Hosszú,köntösszerű kabátot viselt. Alul cica nadrág volt.

-Miért jött?-kérdezte Delami.

-Miért ne jöhetnék? Ez elvileg az én tulajdonom. De meg engedem hogy benne lakj,kis hölgy. De ha bármi olyasmit látok,ami nem tetszik,kipaterolom innen.

-Mi az,hogy ez a maga tulajdona? Ez a nagyapámé volt!

-A nagyapád tőlem bérelte. Amikor meghalt visszaszállt rám. De megmondtam,benne lakhatsz,amíg én jónak látom. Amúgy te miért laksz egyedül? Hol a családod?

-Ahhoz önnek semmi köze!

-Szedheted a cókmókod...-nem bírta befejezni a mondatot,mert leesett a csillár. Pont az öreg hölgyre. Szörnyet halt. Delami nem sikított,sőt,meg se moccant. Ledermedt az ijedtségtől. Leszedte róla a csillárt,vagyis annak darabjait,aztán hívta a mentősöket. 10 perc múlva meg is érkeztek. Elvitték,de már nem tudták megmenteni. A közelben lakott,a lányával és az unokájával. Azok Delamire haragudtak. Pedig a lány nem tehetett róla. Elment egy faluba a közelbe. Ide nem nagyon járkált,csak ha muszáj volt. Itt élt a legtöbb rossz ember,aki a világon csak létezik.