Sziasztok! Ezzel a rövidke kis törtélettel szeretnék mindenkinek BOLDOG KARÁCSONYT kívánni :* remélem tetszeni fog a sztori :3
- Tessék- nyomott a kezembe egy ismeretlen, idősödő nő egy halvány barna fadobozt. Értetlen tekintettel néztem fel rá. Nem számítottam volna arra, hogy valaki csak úgy átnyújt nekem valamit egy tömött villamoson- Boldog Karácsonyt!- villantotta rám ragyogó mosolyát, majd gyengén megveregette a vállam- Szép napot Talia!
Egyszerre több gondolat villant át tudatomon, de még mielőtt bármit is mondhattam volna a nő eltűnt. Csupán egy pillanat erejéig hajtottam le fejem, hogy jobban szemügyre vegyem az ajándékot, de a következő momentumban az idegen asszony már nem volt ott.
A kapott tárgyat a táskámba süllyesztettem, majd a következő megállóhoz érve leugrottam a közlekedésieszközről és haza felé vettem az irányt. San Francisco külseje felé sétálgattam, fülemben a halkan csengő zenével és szívemben a karácsony hangulatával, mely átvette felettem az uralmat egyből a szünet kitörése után. Az All I want for Christmas-t dúdolgatva léptem be az otthon bejáratán, majd becsuktam magam mögött az ajtót.
Sietnem kellett. Nem szerettem volna, hogy több, mint 20 ember várakozzon rám, a fagyasztó szerű hőmérsékletű hidegben. Az egyik legjobb osztályközösségnek köszönhetően, mind annyira 'szeretjük' egymást, hogy az osztálykarácsonyt Szent Este tartjuk. Vagyis... az az igazság, hogy mind utáljuk a másikat, így az ofőnk drasztikus lépések megtételére kényszerült, remélvén, hogy legalább megtanuljuk elviselni 'társainkat'.
Szóval, idő hiányában, még csak át sem öltözve kaptam fel Gabe igényesen becsomagolt ajándékát, majd rohantam is tovább.
Immáron a taxi, kényelmes ülésén kucorogva forgattam ujjaim között a dobozkát, melyet a nőtől kaptam. Végül kinyitottam. Egy halvány sárga papírkát találtam benne, rajta gyöngy betűkkel írt gyönyörűbbnél, gyönyörűbben csicsázott sorok:
" Kedves Talia!
Mint jól tudod, a mai nap különleges és minden bizonnyal változtatni fog mostani életeden.
Hiányzik neked a szeretet... Melyet éveken át próbáltál magadévá tenni, sikertelenül. Kedves Talia... Karácsony alkalmával én sorsokat adok neked.
Váltsd valóra őszinte vágyaidat, melyekben teljes a jóindulat és élj!
Boldog Karácsonyt!
- egy jótevő - "
A levelet olvasgatva valamely szinten magamra ismertem. Néhol a szavak igazak voltak, viszont más helyen hamisak. Annyi mindent kérhetnék, mi nem vehető meg pénzen... melyre mindenkinek szüksége van, és mindenki megérdemli... de nincs esély, hogy óhajaim valósággá váljanak.
Megemelve a vékony kis cetlikét először egy illat csapta meg orromat. Makarón... Pár évvel ezelőtt, egy általános iskolai szülinapi bulin kóstoltam először ezt az édességet és egyből a szívembe lopta magát. A finom desszert tetején kedves üzenetek díszelegtek. 'Legyen jó napod!', 'Gyönyörű vagy ma' és ezekhez hasonló figyelmességekkel volt tele a doboz.
22 darab ízes makarón volt bezsúfolva e kis tartóba. Én ezt jelzésnek vettem. Az egyiket, melyre az volt rápingálva, hogy 'Szeretünk' kivettem eddigi helyéről, majd pár harapással el is tűntettem.
A nagy nehezen összekuporgatott zsebpénzem egy részéből fizettem ki a fuvart, melynek segítségével végre megérkeztem a For a Family nevezetű étteremhez. Beléptem a girlandokkal keretezett üvegajtón, majd az alig pár fokból álló lépcsőn lesietve értem el egy hatalmas, barna, faasztalt, melyet az osztálytársaim ültek körbe. A klikkek gondtalanul beszélgettek, mintha csak emlék volna a múlt heti utálat... Talán a hely hangulata is nagyban közrejátszott, hogy mindenki önfeledten nevethessen, megfeledkezve a hajdani bántó szavaktól és tettektől. Legalábbis ezt hittem...
- Ó!- nézett fel rám a felhőtlen kacarászásból Bonnie, majd hosszú, fekete haját átvetette a válla felett és gúnyosan végigmért- Szia Árvácska...
A megszokott bevenév hallatán a szívem összeszorult és testemben keserűség áradt szét. Azt hittem... azt reméltem, hogy ma nem fog szekálni... legalábbis ezzel.
Tudom, hogy a karácsony gyakorlatilag egy olyan nap, mint a másik. Végül is miért várnánk el, hogy az emberek elnézőbbek legyenek velünk ekkor, mint bármelyik szerdán... Viszont az elméletben december 24.-e különleges. A szeretet ünnepe...
- Ne is foglalkozz vele- legyintett Gabe vigyorogva és grimaszolt egyett Bonnie felé- Gyere! Csatlakozz hozzánk!- ütögette meg a mellette lévő széket, mire az én ajkaimra is kúszott egy szolíd mosoly.
Óvatosan és kissé zavartan helyezkedtem el Gabe mellett, aki furcsa mód folyamatosan engem nézett, miközben én néha-néha megszólaltam a többiekkel való beszélgetés alatt.
- Van valami az arcomon?- hajoltam oda hozzá, mikor már kezdtem enyhén kellemetlenül érezni magam őszinte tekintete kereszttüzében.
- Nem, nincs- nevetett fel halványan, majd visszatért előző tevékenységéhez, csak annyi különbséggel, hogy én is 'beszálltam a játékba'- Mellesleg, - térített vissza a barna szemei csodálatából, kissé érdes hangja- itt az ajándékod- beletúrt a szék háttámláján csüngő hátizsákjába, majd kivett belőle egy bordó csomagolópapírral borított dobozocskát és átnyújtotta nekem- Remélem tetszeni fog- túrt bele a hajába, miközben várakozó pillantásokat küldött felém.
Izgatottan emeltem le a masnival díszített fedőt, majd kis híján felsikoltottam mikor megláttam mi rejtőzik benne. Egy nyaklánc... egy gyönyörűszép ezüst nyaklánc, rajta egy apró, kék és rózsaszín színekben pompázó makarón.
- Úristen!- kiáltottam fel halkan örömömben és Gabe nyakába ugrottam- Köszönöm- vettem lejjebbre a hangerőt, majd elhúzódtam tőle.
- Emlékszem mennyire imádtad a makarónokat az általános iskolai bulimon...- vakarta meg a tarkóját, miközben édesen mosolygott.
- Jaj- jutott eszembe, majd a táskámba kotorászva végre ráleltem Gabe ajándékára- Én húztalak téged- somolyogtam és átádtam neki a szallagokkal csicsázott csomagocskát.
Először csak óvatosan bontogatta, de végül megjött a bátorsága és tépni kezdte a kékesen csillogó anyagot. Mivel úgy éreztem, hogy némi magyarázattal tartozom, egyből hozzá is láttam, amint Gabe megpillantotta a sötét szürke borítót- Ez egy könyv- jelentettem ki- Tudod... sokat gondolkodtam azon, hogy mit adhatnék neked, de végül e mellett döntöttem- tartottam egy levegővételnyi szünetet, majd folytattam- Elkezdtem írni egy történetet, - lapoztam bele a szépen firkantott oldalak közé- melyet ha szeretnél megváltoztathatsz, vagy befejezhetsz, vegy csak elfelejthetsz...- mutattam az üres lapok irányába.
- Köszönöm- szólalt meg Gabe, pár percnyi hallgatás után- Egyszerűen csak köszönöm- nézett fel rám hálásan és így láttatni engedte, hogy őszintén beszél.
- Van még ott csoki is- kacagtam fel halkan- Biztosra szerettem volna menni- tettem hozzá, mire ő is felnevetett- Mellesleg, - fordultam el Gabetől a többiek felé, akik mind várakozóan vizslattak- hoztam nektek makarónt- közöltem, az asztalra helyeztem az édességet és figyeltem, ahogyan mindenki elvesz magának egyet, majd jólízűen elfogyasztja.
Aznap a lány, akit mindenki csúnyának lát, gyönyörűen ragyogott... a fiú, aki mindig csak a padon fekve szomorkodott, most boldog volt... és az árva, aki állandóan magányosnak érezte magát végre szeretetbe burkolódzhatott...
Sötétedés után, hazafelé sétálva az ősrégi kőmobilom egy új üzenet érkezését jelezte. Így egy kis időre megszakítottam a felfelé vezető utamat az otthon felé és megnyitottam a levelet.
"Köszönöm az estét, Makarónos Lány
Gabe"
