Ellenállók [Befejezett]

10. ISABELLE 2/2

David elkerekedett szemmel figyelt még mindig már a tűz mellett ülve. A fehér blézert a kanapéra dobtam a lehető legmesszebbre tőlem. Kezdtet egy kicsit aggasztani egyben idegesíteni, hogy David min gondolkozik ilyen sokat. Hogy életveszélyes? Meggondolatlanul cselekszem? Na és akkor mi van? Ha harcra kerül a sor én, akkor is menni akarok. Ha meghalunk, ez van. De most önzőnek is érzem magam. Nem csak magamra kéne ebben az esetben gondolnom. Hanem az új családomra is kell gondolnom. Mit érezne Bea, David vagy Josh...

- Mondj már valamit!

- Komolyan? Csatlakozni akarsz? Felfogtad mekkora árat kellene fizetned? – igaz, hogy David csekély 16 éves, de csak most veszem észre igazán, hogy milyen izmos. Megfeszül a teste. Most már nem elképedtnek látom, hanem aggodalom árad belőle. Már nyitottam is a szám, hogy válaszoljak, de nyílt az ajtó. Sorra jöttek be a családtagok. Clarissa, Mr. Marks, Bea és Josh. Ránézve összeszorul a gyomrom. Mi van, ha tényleg bajom esik azt Josh biztos nem heverné ki és nem lépne túl rajtam. Valahogy ki kell ábrándítanom. Minden áron.

- Izzy teljesen megőrült. – David hirtelen felállt a kanapéról és dühös, határozott hangon adott véleményt az ötletemre.

- Miért is? Eddig nem volt az. – érdeklődött Bea.

- Be akar állni az Ellenállókhoz. – Mindenkinek vegyes volt a reakciója. Josh láthatólag szenved a tudattól, hogy én is Ellenálló akarok lenni, Mr. Marks töprengő arccal figyel, Clarissa-nak kíváncsiság tükröződik a szeméből, Bea meg simán csak meglepődött. Tátott szájjal, felhúzott szemöldökkel bámul. Nem lehet ebből a nézésből mást leszűrni.

- Nem! – tiltakozott Josh. – Nem engedem. – előre lépett összefonta karjait a mellkasán és szigorúan nézett rám.

- Nem akadályozhatsz meg. Így döntöttem. És feltételezem te is benne vagy. Van tetkód meg minden.

- Teljesen más. Én itt születtem. Engem már pelenkás koromban arra tanítottak, hogy utáljam ezeket az embereket és mikor elég idős lettem hozzá beálltam. – félre döntöttem a fejem.

- Mennyi az elég idős?

- Nem mindegy? A lényeg, hogy nem állsz készen.

- Akkor korrepetálom. – szólalt meg Bea.

- Itt mindenkinek elment az esze? – dühöngött Josh.

- Igen! Ha már nem győzhetsz, ne küzdj ellene. – mondta David.

- Most komolyan Josh. Nincs miért aggódnod. Nagylány vagyok. Kérlek ne próbáld meg irányítani az életemet. Most, hogy végre, amiről akár én is dönthetek. – körbe tekintek az embereken. Mindenki aggódó szemeket mereszt rám. – És lefogadom mindenki, aki itt van ebben a házban Ellenálló... kivéve engem. Mellesleg Hoffs is figyelmeztetett. Ha jól értettem, akkor, ha nem csatlakozom, nem vagyok Ellenálló szóval a Központba tartozom. De én is igazságtalanságnak tartom azt, amire készülnek a külső körzetekkel szembe.

- Hoffs csak meg akar ismerni, lányom. Hogy milyen erős vagy esetleg hűséges. – szólal meg Clarissa a szoba egyik sarkában. – Hogy mennyire lehet benned bízni. – édes a hangja. Úgy beszél hozzám, mintha a saját anyám lenne és én meg a saját lánya.

Egész éjszaka forgolódtam a matracon. Mardos a bűntudat. Félek. Önző vagyok. Értem, hogy Josh aggódik értem, én is aggódnák, de nekem mennem kell. Ha már nincs múltam, akkor legyen jövőm. Legyen valami izgalmas dolog az életemben. Nem a halálvágy hajt. Mások biztos ezt képzelnék, de nem így van.