Ellenállók [Befejezett]

11. JOSH

Először azt hittem meg akar csókolni és már készültem is rá, de az ölelést is nagyon bírtam. Ahogy a testünk összeilleszkedett, feltámad bennem az, hogy megint felemeljem, és nem tenném le őt soha. Néha el is szégyelltem maga mikor ilyenekről ábrándoztam magamban, este a szobámba, hogy milyen lenne ha itt feküdne mellettem. Hallanám szíve dobogását és arra is biztos vagyok, hogy alvás helyet sóvárogva nézném az arcát. Lehet egyáltalán ilyet érezni? Ilyen megmagyarázhatatlan vonzalmat valaki iránt? És ez visszafelé is működik? Mindenesetre láttam a szemébe azt a megmagyarázhatatlan érzést, mikor bocsánatot kértem tőle. Sóvárgás. Egyértelműen ezt láttam benne. Én mindig így éreztem valahányszor csak megláttam. Nem kellet közelről, nem kellett élőben. Már ha beszélnek róla fura érzés váltja fel az érzelmeimet.

Mikor visszakísértem őt Bea lakására haza mentem és Davidet találtam a nappaliban.

- David - kezdtem - Nem tudom, hogy haragudjak, vagy ne haragudjak azért, amiért a vacsin szófosásod volt, azzal kapcsolatban, hogy mi van köztem és Isabelle között - szünetet tartottam. - De ha még egyszer ilyen kínos helyzetbe hozol, halott ember vagy. - David megfordult a bőrfotelbe és felállt. Ahogy háttal állt a tűznek nem igen láttam az arcát, de éreztem egy kicsit mintha felhúzott lenne.

- Nem azért böktem ki ezt az egész dolgot ott mindenki előtt, hogy egy kicsit röhögjek rajtad, hanem, hogy Isabelle meg te beszéljétek meg. Mert be kell vallanod magadnak is Josh, hogy szánalmas, amit csináltok. - ökölbe szorítottam a kezem, mert az öcsém rávilágított, hogy ez tényleg szánalmas. - Nagyon rossz látni, hogy mind a ketten szenvedtek. Te még-még el tudod rejteni, noha nem mindig, de Isabelle... - megrázta a fejét. - Valahogy ha egymásra néztek azt látom rajta, hogy szorong. Azt nem tudom, hogy miattad vagy amiatt, hogy bűntudata van a múltkori eseményetek után, de bántod. Lehet, hogy nem fizikailag, de lelkileg igen.

Sajnos van abban valami, amit mond.

Mielőtt elment volna mellettem, módszeresen majdnem fellökve, megállítottam.

- Mit érzel iránta? - akkor nem mondhat ilyen dolgokat, ennyire mélyről és őszintén, ha nincs valami a felszín felett, amit titkol.

Nem válaszolt, áttuszkolta magát engem eltaszítva és dübörögve felment az emeletre bezárkózva a szobájába.

Ahogy ilyeneket mondott a testvérem, kétségeim támadtak, hogy talán nem én vagyok itt az egyetlen, aki megmagyarázhatatlan dolgokat táplál egy lány iránt. Lehet, hogy amit mondott félig hazugság volt. Vagyis David nem azért bökött ki mindent a szüleim előtt, mert azt akarta, hogy nekünk, Isabellel ne legyen rossz, hanem talán egy idióta versenyszellem hajtotta, hogy megkaparintsa Isabellet.

Átkotortam eme gondolatokat és csak arra gondoltam, hogy mennyire jó lenne aludni, de a napok óta ébren létem esténként kiborított. Minden éjjel fekszem az ágyban arra gondolva, vajon Isabelle most mit csinál. Mit csinálna zsenikém? - mondta egy belső hangom - Hisz, alszik, minden normális ember ezt csinálná.

Csak, hogy én nem vagyok egy normális ember, lassan megszállott leszek. Emlékszem csomó olyan könyvben meg szokták írni, hogy a szerelem egy drog, meg, hogy függőséget okoz. Az én esetemben ez egy nagyon veszélyes kábítószer.