Ellenállók [Befejezett]

17. ISABELLE

Josh-t teljesen lesokkolta a hír és engem is. Mindenkit váratlanul ért, de nem hittem volna, hogy ennyire komolyan belefeledkezne egy ilyen expedícióba. Igaz a barátaink vannak fogságban, ki tudja, mit csinálnak most velük, valóban segítenünk kell, de sürgősen.

Josh a gondolkozáson kívül nem nagyon volt aktív. Még aludni sem volt hajlandó, az is nehezemre esett, hogy néhány csókot lopjak tőle, de egyik este még az ágyon is kikötöttünk, mikor eszébe jutott valami és leugrott rólam és maga elé meredve gondolkozott, mire felmordul és kiment a szobából. Nem volt erőm utána menni az ágy sokkal jobban húzott vissza. Elaludtam s csak azt vettem észre, hogy besüllyed mellettem az ágy és hátulról átölel egy kar. Mellkasa hozzá nyomódik a hátamnak és csak most érzem, hogy eddig milyen egyedül voltam. Végigsimítottam a karján egészen a kézfejéig, ahol összefontam ujjainkat.

- Bocsánat. – suttogta a fülembe. Először nem tudtam mért kér bocsánatot, de aztán eszembe jutott, ahogyan kiviharzott. Nem is tudom, hogy most mérgesnek kellene-e lennem.

- Nem haragszom. – megszorítja a kezem.

- Azért is kérek bocsánatot tőled, hogy ennyire elhanyagoltalak, de nagyon féltem a barátaimat. – lassan megfordultam, míg vele szembe nem kerültem. Melleim hozzányomódtak csupasz mellkasához és mélyen szemeibe néztem.

- Én is nagyon aggódom értük, de Josh én attól is, hogy te milyen állapotban vagy. Mond el miért mentél el! Kérlek! – tettem hozzá. Nyelt egyet, ádámcsutkája föl-le mozgott.

- Csak eszembe jutott egy terv, de abba te is bennem vagy szóval hagyjuk. – mondta becsukott szemekkel, mire felmordultam ő meg kinyitotta a szemeit.

- Akkor hallani akarom! – akadékoskodtam, Josh nagyot sóhajtott.

- Szörnyen makacs vagy! – mosolyodott el végül. – A Központ Inkvizítorának van egy lánya, aki borzalmasan és egyben ijesztően hasonlít rád. Ha elrabolnánk és te lépnél a helyébe addig, míg kiszabadítjuk Dana-ékat még sikerülne is az expedíció. – figyelmesen hallgattam végig és az járt a fejembe, hogy ez nem is rossz ötlet. Lehetnék én az inkvizítor lánya, kiszabadítjuk a barátainkat és senki sem hal meg.

- Benne vagyok!- jelentettem ki. Josh rám meredt, mintha lefagyott volna, beszívta az ajkát, majd végre megszólalt:

- Miért van neked mindig halálvágyad? – felkuncogtam, mert kezdtem beismerni, hogy tényleg erről lehet szó.