Burning For You

Prológus

A/N: Nos, itt egy kis ízelítő a készülő poszt-apokaliptikus disztópiás science-fantasy regényemből. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, szóval jöhet nyugodtan hideg és meleg is csak írjatok kommentet is a szavazás mellett! Az építő jellegű kritikáknak külön örülök! =)

Type: Novel (4709)

Warning: #nsfw #tw #tw: sexual

"A bosszú ára – avagy senki nem születik gonosznak."

- Lyra... Lyra... - Az álmomból egy idegen, dallamos női hang ébresztgetett. Kábán pislogtam miközben próbáltam valamelyest észhez térni. A sötétség ismerősen ölelt körbe, elzárva engem a külvilágtól. Mikor elmenekültem az emberek elől, egy üres barlangban húztam meg magam, a falu melletti erdő mélyén. Tudtam, hogy ide nem merészkednek be, mert féltek a fáktól. A legenda szerint az erdő vérrel táplálkozott. Anyám sem engedte, hogy naplemente után itt mászkáljak, de most nem nagyon volt más választásom. Szorosan markoltam rá a nyakamban lógó függőre, mely melegen lüktetett tenyerem fogságában, élő bizonyítékaként annak, hogy én több vagyok, mint a halandók. Anyám még születésemkor ebbe zárta el az erőmet, hogy ugyanolyan átlagos életet élhessek, mint bárki más. Csakhogy tegnap éjjel a falu lakói megtámadtak minket, a házunkat felgyújtották, az anyámat pedig elfogták. A vád: boszorkányság. Pedig sosem ártott senkinek. Tuara szolgálatában állt, és már ez eleve megkötötte a kezét, na meg a személyisége. Kedves, segítőkész, odaadó anya és nő volt. Dühösen dörzsöltem el a szemembe gyűlő könnyeket, míg a bal kezemben nyugvó kő halvány derengéssel izzott fel, hogy elnyelje a bennem forrongó, indulataimból táplálkozó mágiát.

Szerettem itt élni. Azt hittem, hogy ismerem a falu lakóit, sőt! Pár korombéli gyereket még a barátomnak is tartottam, de most az árulás bélyege beitta magát a lelkembe. Nagyon fájt, és a tehetetlenség csak még inkább megsokszorozta az érzést. Csak egy tizenhárom éves lány voltam, aki ígéretet tett az anyjának, hogy sosem fogja a mágiáját emberek, vagy bármilyen élőlény ellen fordítani, de a fájdalom követelte magának az enyhet, a bosszút. Pedig pont ezért menekült el anyám Redburnből, mikor terhes lett. Nem akart az állandó intrikák útvesztőjében élni. A kis falut csak boszorkányok és védelmezők lakták, és meg akart engem is óvni attól, hogy megfertőzzön a hatalom csábítása. Elmondta. Minden egyes nap figyelmeztetett, hogy ne engedjek a bennem lévő erő hívó szavának, de most, ebben a pillanatban nagyon nehéz volt észben tartanom a szavait.
- Lyra... gyermekem... nagyon elgondolkodtál... -

- Ki vagy? - meregettem a szemem rémülten a sötétségben, de semmit nem láttam.

- Vajon ki is lehetek? - gyöngyöző nevetés gurult körbe a barlangban, és verődött vissza a falakról, én mégis megborzongtam. Bár meghatározni nem tudtam, de volt a hang mélyén valami megfoghatatlan üresség, ami remegésre késztetett. - Édesanyád csak mesélt neked arról, hogy minden boszorkát tinédzser korában az egyik Istennő kiválaszt. Vagy tévednék? - A kérdésben érezhető volt a fenyegetés, és ösztönösen ráztam meg a fejem tagadóan, bár nem tudtam látja-e. A hazugság jelen pillanatban egy olyan luxusnak tűnt, amivel nem élhettem.

- Na, akkor máris könnyebb dolgunk van, igaz? Legalább az alapokat elmondta neked, mielőtt még feldobta a talpát. - Görcsbe rándult a gyomrom, és éreztem, ahogy a gyűlölet lassan eluralkodik rajtam, de egyelőre csöndben maradtam. Ha valóban egy Istennő jelent meg "előttem", nem biztos, hogy jó ötlet lett volna, ha feldühítem. - Ó, milyen kis édes vagy! Érzem, hogy igyekszel visszafogni magad. Miattam igazán nem muszáj, nem foglak megenni! Nem akarod kitalálni ki vagyok? -