Épp a Starbucksba ültem. Tél ellenére jegeskávét szürcsöltem és a kedvenc zenémet hallgattam. Az utolsó csepp kávét is megittam, már nagyon rámfért. Úgy néztem ki mint egy hulla. Kiballagtam a buszmegállóig és felszálltam a következő 5-ös buszra és leültem. Egyszer csak egy srác szállt fel. Kabátján apró hópelyhek voltak. Sokkal magasabb volt nálam. Kék szemeiben el tudtam volna veszni. Pár pillanat múlva odalépett hozzám és kérdezte:
-Leülhetek ide Lin? - kemény külseje ellenére a hangja olyan lágy volt.
-Honnan tudod a nevem? - kérdeztem meglepetten. Még soha nem láttam őt.
-Leülhetek vagy sem? - emelte fel a hangját. Ilyedtemben bólintottam egyet. - Van egy szál cigid? Esküszöm visszaadom.
-Hé, hé, hé... Én nem cigizek - látszott hogy hazudok szerintem... - és különben is, nem is ismerlek, hogy adnád vissza?
-De, ismersz jól, na mindegy, én itt leszállok. Majd még látjuk egymást. Szia - erre dobtam egy határozatlan mosolyt. Mi az hogy még látni fog? És mégis kicsoda volt? Ezer kérdés kavargott a fejembe, de csak abban reménykedtem hogy újra látni fogom.
A sulihoz legközelebbi megállónál leszálltam. A megálló a sulitól 5 percre van és rendesen havazik. Még most is arra a bizonyos személyre tudok gondolni. A tengerkék szemeire, a szőkésbarna hajára.. Álj, álj, nem is ismerem. Mivan ha valami bunkó geci aki mindenkit csak felcsinál és csak úgy otthagyja. A gondolatmenetemet megszakította a legjobb barátnőm, Vivi sikítozása.
-Lin, úristen szia! De rég láttalak - ölelt meg szorosan. Amíg a többiek a téli szünet előtt suliba voltak én kórházba feküdtem... Na de ez már elmúlt, most itt vagyok a suliba "egészségesen" és épp a legjobb barátnőmmel kéne foglalkoznom.
-Hogy vagy Vivi? - kérdeztem, miközben a szekrény felé sétáltunk.
-Én egész jól, - sóhajtott egy nagyot. Hangján hallatszik , hogy itt valami gond van. - na de inkább mesélj, mi volt veled? Egész szünetbe hívtalak és nem vetted föl. És hogy hogy busszal jöttél? Nem itt laksz egy köpésre?
-Most már nem. Ezt is el akartam mesélni. Elköltöztem. Anyumnak megszületett a fia és velem már nem is foglalkozott. Tudom, lehet hülyeség volt, mert egy pici baba felneveléséhez sok figyelem kell, de én egyszerűen nem bírtam. - a szemem könnybe lábadt.
-És akkor most hol laksz? -kérdezte a hangját felemelve. Még jó hogy megszólalt a csengő és megmenekültem a magyarázkodástól. Vivivel csak nap végén találkozok megint, mert nem ugyanazon a tagozaton vagyunk. Én ének tagozaton, ő meg drámán van.
*Iskola után*
Kifelemenet az iskolából egy ismerős hangot hallottam, ahogy a nevemet kiáltozza. Megfordultam. Bo volt az. Ő a másik legjobb barátnőm. Vele is sok mindent meg tudok beszélni. Sőt... Amikor vele beszélek, jobban megnyílok, mint Vivinél..
-Hey, Lin! Nincs kedved eljönni a szülinapi házibulimba? - Lihegve futott hozzám.
-De, van, mikor kezdődik? - mosolyogtam.
-19-kor, nálam!
-Okés, ott leszek.