Story Of My Life

Season 1. ~ Chapter 4. /18/

.::Visszaemlékezés::. Egy és fél évvel korábban...

A kezemben megremeg a villa, mikor az említett evőeszköz nagyot koppan a padlón. Odakapom a fejem, de már csak annyit látok, hogy a szerelmem félig térdelő pozícióban fordul felém. A levegő egy pillanatra beszorul a tüdőmbe, majd emlékeztetem magam, hogyan is kell lélegezni.

- Mit csinálsz?- tudakolom kíváncsian, mert nem tudom, mire véljem a kialakult helyzetet. Azonban a szívem már az ékszeres doboz látványától is hevesen kezd verni. Attól félek, hogy a szomszéd asztalnál ülők is meghallják. De, hiszen az is lehet, hogy „csak" egy nyaklánc van benne. Azonban az is lehet, hogy nem.

- Szeretnék neked feltenni egy fontos kérdést- jelenti be a komolyan, mire összeszorul a torkom, a gyomromban pedig feléledtek a pillangóim. Pár pillanattal később sikerül lenyugtatom magam.

- Mi lenne az?- érdeklődőm, mintha sejtésem sem lenne. A barátom nem felel azonnal, mintha direkt várakoztatna meg.

- Szereted az ezüst színt?- kérdezi.

- Hogy mi?- kérdezek vissza némi éllel a hangomban. Miért éppen ilyen félreérthető helyzetben ilyen félreérthető helyzetben kell megtárgyalni, hogy melyik a kedvenc színem, Könyörgöm! Egy elegáns étterem padlóján térdel előttem egy égszeres dobozzal a kezében.

- Azt kérdeztem, hogy szered- e az ezüst színt, mert ez a csinos kis gyémánt, csak ezüst gyűrűvel együtt szép- kattintja fel a dobozka tetejét egy pimasz vigyor keretében. Lélegzetvisszafojtva vetek egy pillantást az ékszere, mely elképesztően gyönyörű. Mégis dühösen meredek az előttem térdelő fiúra.

- Ez meg mi akart lenni?- kérem számon, mire megrántja a vállát, mintha ez olyan egyértelmű lenne.

- Lényegében megkérdeztem a barátnőmtől, hogy hordana- e ilyen gyűrűt!- süti le a tekintetét a gyűrűre.

- Louis Tomlinson, ha még ma meg akarod kérni a kezem, akkor ennél jobban kell törnöd magad- kelek ki magamból, és felállok, hogy kiszellőztessem a fejem azonban ezt sem hagyja.

- Lily, várj!- ragadja meg a kezem, miután sikerül feltápászkodnia a földről. – Had kezdjem elölről! Megígértem neked, hogy egy napon összekötöm veled az életem. Veled akarom leélni az életem, mert máshogy nem is tudnám. Rád gondolok a dalaink éneklése közben, rád gondolok autóvezetés közben, evés közben, sőt még rólad is álmodom. A gondolataim kilencven százalékát te kötöd le. Lehet, hogy még fiatalok vagyunk, és ez miatt furcsán nézhetnek ránk az emberek, de örülten szerelmes vagyok beléd. Tudnom kell, hogy te hozzám kötnéd- e az életem, elfogadnál férjként, a gyerekeid apjaként. Tudnom kell, hogy... hozzám jössz- e feleségül?- teljesen letaglózott a mondanivalója. Jó értelemben. Már- már úgy érzem magam, mint egy fagyi a forró nyári melegben. Louis minden egyes szava beleégett a szívembe. Félő, hogyha nem érzem hamarosan a fiú ajkainak ízét, belehalok a hiányába, ezért egy újabb dózisra volt szükségem a drogból, amiről képtelen vagyok leszokni, a szerelemből. Pipiskedve nyomom a számat az övére, mire ő önkényesen viszonozza a csókot.

- Ez igen volt?- kérdezi két csók között, mire felé nyújtom a kezem, hogy felhúzhassa a megfelelő ujjamra a gyűrűt.

- Határozottan!- tapadok éhesen az ajkaira. El sem hiszem, hogy tényleg megkérte a kezem. Akaratlanul is képek játszódnak le előttem, ahogy egy gyönyörű fehér ruhában sétálok az oltár elé, ahol életem szerelme vár...

- Nekem is lenne egy fontos bejelenteni valóm- mondom, miután végeztünk a vacsorával és az éjszakai főutcán sétálunk. A kijelentésemre megtorpan, ezzel visszarántva engem, mivel ujjainkat összekulcsoljuk.

- Már hónapok óta tartogatom magamban ezt a hírt és már nem bírom tovább ennek a súlyát!

- Na, ki vele!- szakít meg, miközben égkék tekintetét a szemembe fúrja.